Navigáció átugrása

Korszerű autóbuszok, színvonalasabb szolgáltatás az agglomerációban

2014. április 4.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelése nyomán a VOLÁNBUSZ Zrt. új járműparkkal veszi át az autóbuszos közösségi közlekedési feladatokat a Budapest forgalmában is fontos szerepet betöltő egyes agglomerációs vonalakon. A BKK és a VOLÁNBUSZ alacsonypadlós, klimatizált MAN és RÁBA-VOLVO buszokkal magasabb színvonalon szolgálja ki a főváros és az agglomeráció 11 településének lakóit. Az új járműveket 2014. április 4-én, Budapesten adták át hivatalosan a közlekedési társaságoknak, a menetrend szerinti forgalomban április közepétől találkozhatnak velük az utasok.  

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat megállapodása alapján a Budapesti Közlekedési Központ közbeszerzési pályázatot indított a feladat ellátásra, melyet a VOLÁNBUSZ Zrt. nyert meg 8 + 2 évre. A 2014 februárjában megkötött szerződés értelmében a megújult szolgáltatás első körben a péceliek számára lesz elérhető idén áprilistól, a 169E vonalon. A további tíz agglomerációs vonalat (Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Halásztelek, Nagykovácsi, Remeteszőlős, Solymár, Szigetszentmiklós és Törökbálint) ütemezett időpontokban, június végéig veszi át a VOLÁNBUSZ. Az állami tulajdonú közszolgáltató 11 milliárd forintból összesen 167 autóbuszt szerzett be, amelyből mintegy 150-et használ a BKK által szervezett elővárosi forgalomban. Az új buszok a 13-as, 22-es, 64-es buszcsalád, a 38, 40, 40E, 63, 84E, 88, 89E, 94E, 140-140A-140B, 169E, 172, 188E, 218, 240E, 272, 294E autóbuszok vonalán és az agglomerációs éjszakai járatokon közlekednek majd.

A 106 db MAN A21 Lion’s City és a 61 db Rába-VOLVO 7900 típusú autóbusz minden korszerű igénynek megfelel: a járművek teljes hosszukban alacsonypadlósak, kamerarendszer működik bennük, a komfortos utazást légkondicionáló szolgálja. Az akadálymentes közlekedést kihajtható rámpa is segíti. A Rába-VOLVO autóbuszokat a továbbfejlesztett, csökkentett kibocsátású Euro V EEV motorral szerelték fel. A MAN járműveket a közösségi közlekedésben Magyarországon először megjelenő, Euro VI normának megfelelő motorral és a környezetterhelés csökkentéséhez is hozzájáruló, legkorszerűbb automata sebességváltóval gyártották le. Minden ötödik új járműbe automata utasszámláló rendszert építenek be a forgalomszervezési feladatok támogatására. A buszokat bevonják a FUTÁR-rendszerbe, így az utastérben és a jármű minden oldalán elhelyezett belső és külső kijelzők folyamatosan aktuális tájékoztatást adnak majd a járat útirányáról és a következő megállókról.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkári elmondta: a hazai közösségi közlekedés jövője az évente mintegy 250 millió utazást lebonyolító fővárosi agglomerációs forgalomban dől el. Elsősorban e területen kell versenyképes kínálatot biztosítani annak érdekében, hogy az ágazat a társadalmi érdekek szerint legalábbis megőrizze részarányát a közlekedési munkamegosztásban. A kormány az elmúlt négy évben több mint 320 milliárd forinttal támogatta a Budapest elővárosi közösségi közlekedés fejlesztését. A beruházások még nagyobb lendülettel folytatódhatnak, mivel a városi és elővárosi közlekedés külön prioritást kaphat az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban. A kormányzat a jövőben főként a nagykapacitású motorvonatok beszerzését, az elővárosi vasútvonalak korszerűsítését és az intermodális személyszállítási csomópontok fejlesztéseit tervezi támogatni.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy Budapest kerületeiben, a vidéki városokban és a helyközi viszonylatokban már eddig is látványosan javult a tömegközlekedési vállalatok buszparkja, azonban ez a folyamat nem állhat le. A Kormány újraiparosítási programjának egyik fontos eleme, hogy a buszgyártás újraindításával a hazai tudásra és gyártási kapacitásokra építve, nemzetközi együttműködésben előállított autóbuszok versenyképesek legyenek a külföldi piacokon is.

György István főpolgármester-helyettes beszédében kiemelte: Tarlós István főpolgármester és a Fővárosi Önkormányzat vezetése számára a fővárosi közösségi közlekedésben elsődleges fontosságú az infrastruktúra és járműpark, ennek részeként Budapest buszflottájának megújítása. A most átadott agglomerációs buszokkal együtt 2010 óta összesen 300 új busz és mintegy 200 jó állapotú, alacsonypadlós, korszerű használt busz áll forgalomba. Az ötszáz járművel érezhetően és látványosan sikerült csökkenteni a budapesti buszpark Európában is egyedülállóan magas átlagéletkorát, amit az okozott, hogy a korábbi városvezetés sok éven át - például 2006 és 2010 között - egyetlen buszt sem vásárolt. Budapest folytatja a buszflotta megújítását, ősztől újabb vadonatúj alacsonypadlós hibrid buszok érkeznek a fővárosba.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója kifejtette: a központ létrehozása óta átfogó reform ment végbe a budapesti buszközlekedésben. A flotta megújításával a járatkimaradások száma tizedére csökkent (5%-ról 0,5%-ra), a korszerű, akadálymentes járművek aránya megduplázódott, a környezetterhelés a 20-23 éves „kohószökevények” cseréjével töredékére esett vissza. A BKK és a VOLÁNBUSZ között létrejött szerződés példaértékű: a közösségi közlekedés csak összehangolt, egységes közlekedésszervezéssel tudja felvenni a versenyt az autózással. A BKK vezérigazgatója leszögezte: Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Tarlós István főpolgármester megállapodásának megfelelően a szolgáltatóváltás nyomán a menetrendek, járatszámok és tarifák továbbra is a megszokott fővárosi BKK-rendszerbe illeszkednek majd.

Dévényi Gergely, a VOLÁNBUSZ vezérigazgatója úgy nyilatkozott: nagy büszkeséggel tölti el, hogy a közel 90 éves társaság nyerte el az agglomerációs vonalak személyszállítási tenderét. A szolgáltatást a VOLÁNBUSZ történetének eddigi egyik legnagyobb beruházásának köszönhetően vadonatúj, 21. századi követelményeknek megfelelő minőségű buszok megvásárlásával látják majd el. Az agglomerációs vonalak ellátásának kiszolgálása érdekében közel 400 munkavállaló lép be új dolgozóként a „VOLÁNBUSZ családba”. A nagy múlttal rendelkező, személyszállításban jártas társaság zökkenőmentes átvételt és korszerű, kényelmes utazást biztosít az utazóközönség számára.

Budapest, 2014. április 4.