Navigáció átugrása

Ismét óriási sikert aratott a Volánbusz toborzóbusza

2019. október 4.

A Leglátványosabb arculati megjelenés díjjal jutalmazták a Volánbusz standját a HVG Állásbörzén. A zsűri értékelési szempontjai között szerepelt egyebek között a teljes körű vállalati profil megjelenítése, a cégkultúra prezentálása és az egységes, márkahű megjelenés.

Október 2-án kezdődött Budapesten a 25. HVG Állásbörze, amelyen idén először társaságunk is részt vett kiállítóként. A rendezvény első napján három kategóriában – leglátványosabb arculat, legötletesebb aktivitás, kreatívan kis standon – díjazták a kiállítói standokat, melyek közül társaságunk nyerte el a leglátványosabb arculattal megjelenő kiállító címet. Az értékelés szempontjai között szerepelt a céges profil teljes körű megjelenítése, a cégkultúra bemutatása, az egységes és márkahű megjelenés, valamint a stand kialakítása illeszkedett a rendezvény jellegéhez. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy egy külső szervezet is elismerte munkánkat!

Az állásbörzén a budapesti és Pest megyei ajánlatok mellett már regionális álláslehetőségekkel is vártuk a lelkes pályakezdő fiatalok és a tapasztalt szakemberek jelentkezését. A kiállítás résztvevőinek lehetőségük volt játékos kvízkérdéseken keresztül bizonyítani, hogy mennyire naprakészek az autóbuszos közlekedéssel kapcsolatban. Műszaki feladványainkban az autóbusz-alkatrészek játszották a főszerepet, a bátrabb érdeklődők vezetéstechnikai szimulátorban tesztelhették reakcióidejüket: élethű, olykor veszélyes forgalmi szituációkban próbálhatták ki, milyen is lenne autóbusz-vezetőként dolgozni. Már az első napon több mint 5000-en látogattak ki a kiállításra. Bízunk benne, hogy közülük többeket hamarosan munkatársunkként üdvözölhetünk.