Navigáció átugrása

Egy éve közös úton a MÁV-Volán-csoport

2021. július 15.

A közúti személyszállítási közszolgáltatás fejlesztésének folyamatában ma egy éve született meg az a stratégiai döntés, amelynek értelmében a Volánbusz tulajdonosi joggyakorlása átkerült a MÁV-hoz. A folyamat következő lépéseként, idén januárban a Volánbusz és a Volán Buszpark a MÁV tulajdonába került. A magyarországi közösségi közlekedés két meghatározó szereplője immár egy éve közös úton jár. A MÁV-Volán-csoport célja, hogy hosszú távon megteremtse az egységes és összehangolt autóbuszos és vasúti menetrend kialakításához, a vasúti ráhordó hálózatok és menetrendi csatlakozások létrehozásához és fejlesztéséhez, valamint az egységes jegy- és tarifa rendszer, utastájékoztatás és arculat kialakításához szükséges feltételeket.

Magyarország legnagyobb közösségi közlekedési szolgáltató cégcsoportja jött létre a MÁV-Volán-csoport megalakulásával, amely közel 57 ezer dolgozójával egyben az ország egyik legnagyobb foglakoztatója.

Az elmúlt egy évben számos közös fejlesztés valósult meg a MÁV-Volán-csoportnál, mely a közösségi közlekedést választó utasok számára jobb és átláthatóbb szolgálatatást, egyszerűbb és gyorsabb átszállási lehetőségeket és utazási feltételeket biztosít. A MÁV és a Volánbusz közös irányításának, valamint az elmúlt egy év menetrendfejlesztéseinek köszönhetően több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások jöttek létre, melyek javítják a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét.

Az egységes irányítási struktúra megteremtésével megvalósul azon kormányzati szándék, hogy a jövőben az ország valamennyi településén javuljon a közösségi közlekedési közszolgáltatás, és a vidéki lakosok mobilitásának biztosítása, továbbá mindez hozzájárul ahhoz, hogy a városi és agglomerációs forgalom a környezetkímélő közösségi közlekedésre terelődjön át, ezzel is hozzájárulva a károsanyag-kibocsátás jelentős mértékű csökkentéséhez és az élhetőbb, zöldebb környezethez.

A MÁV-Volán-csoport célja 2050-ig a klímasemlegesség elérése, ennek érdekében a vállalatcsoport kidolgozta fenntarthatósági célkitűzéseit. A zöldstratégiai célok között kiemelt jelentőségű többek között a közlekedési szolgáltatók károsanyag kibocsátásának csökkentése, a zöld digitalizáció, a hulladékok környezeti terhelésének csökkentése, valamint a környezetbarát, fenntartható vállalati működés kialakítása.

A MÁV-START és a Volánbusz fenntarthatósági célkitűzései támogatják és népszerűsítik az alternatív közlekedési lehetőségeket, amelyek hozzájárulnak környezetünk megóvásához.

menetrendi fejlesztések 2020-ban is több ütemben és összehangoltan zajlottak. Tavaly szeptember végétől több, főként nyugat-dunántúli városokat és a Dél-Balatont érintő vonalon új menetrend és olcsóbb tarifa lépett életbe. Október végétől a MÁV-START Észak-Magyarországot, továbbá az Észak-Alföldet érintő utasbarát és sűrűbb menetrendet vezetett be. Decemberben további fejlesztésekkel lépett életbe az új vasúti- és buszmenetrend. Idén áprilistól, a szokásos évi első vasúti menetrendmódosítással, további újításokat vezetett be a vasúttársaság annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést, akár a megyeszékhelyek, városok közötti utazásra, akár kirándulás, túrázás céljából. A MÁV-Volán-csoport minden eddiginél attraktívabb nyári menetrendet állított össze a 2021-es szezonra, hogy minél több turista, nyaraló, kiránduló vagy Balaton környéki lakos számára kínáljon kedvező és az autózással szemben versenyképes utazási alternatívát. A Volánbusz az autóbusz-járatok menetrendjét a vasúti közlekedési rendhez igazítja, ezzel biztosítva az átszállási kapcsolatokat, az eljutási lehetőségek fenntartását, illetve bővítését.

A közúti és kötöttpályás közösségi közlekedés összehangolásának egyik célja, hogy az utasok egyetlen jegy vagy bérlet megváltásával, kedvezőbb áron és egyszerűbben utazhassanak indulási- és célállomásuk között. A MÁV-VOLÁN-csoport célja a közös jegyértékesítési rendszer és a tarifaközösség megvalósítása, melynek érdekében az elmúlt évben több közös ajánlatot vezettek be.

Október 1-jétől a Dunaharaszti zónabérlet - Magyarország első, szolgáltatótól független helyközi bérlete - szolgálja az egyszerűbb utazást a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain a dél-pesti agglomerációban. Január 1-jétől már a Budapest–Győr vasútvonal Budapest-Kelenföld és Törökbálint közötti szakaszán közlekedő vonatokon is lehet utazni a Dél-Buda Zónabérlettel. A tavaly májusban a Volánbusz járataira bevezetett bérlet előnyeit Budaörs és Törökbálint lakossága már a vasúti utazáskor is kihasználhatja. Április 21-től kapható a MÁV-START és a Volánbusz első közös jegye, a VONAT-BUSZ átszállójegy, amely Polgár, valamint Tiszaújváros térsége és a főváros között biztosít gyorsabb és kiszámíthatóbb eljutási lehetőséget, az intercity vonatok és az autóbuszok között Mezőkövesden biztosítva az átszállást. Április 22-től vásárolható meg a Bakony napijegy, amely korlátlan utazási lehetőséget biztosít a Veszprém-Győr vasútvonalon és a Volánbusz kijelölt környékbeli járatain, így a Bakony népszerű kirándulóhelyei már egyetlen jeggyel megközelíthetők. Április 24-től a Mahart napijegyei mellett újra megváltható a Dunakanyar napijegy is a vasúti jegypénztárakban, a MÁV jegyautomatákban és a MÁV applikációban, így mindössze egy napijegy megvásárlásával korlátlanul utazhatnak a kirándulni vágyók a Dunakanyarban közlekedő MÁV-START-, MÁV-HÉV-, Volánbusz- és Mahart-járatokon. Május 1-jétől újra elérhetők a tavalyi év sikertermékei, a Balaton24 és Balaton72 napijegyek is, május 15-től pedig a Balaton24 Duo és Balaton72 Duó termékekkel bővült a kínálat. Ezek a jegyek 24 illetve 72 óráig korlátlan utazást biztosítanak a Balaton vonzáskörzetében. Az idei bevezetés óta eddig összesen közel 8000 darabot értékesítettek a Balaton 24/72 termékekből.

A MÁV és a Volánbusz közötti stratégiai együttműködés kiemelt célja a városi, elővárosi, országos és regionális közösségi közlekedés fejlesztése, a szolgáltatások összekapcsolása, egy 21. századi közösségi közlekedési platform létrehozása. A MÁV mobilalkalmazása tavaly nyáron bővült a Térségi és városi jegyek menüponttal, amiben már megválthatók a szegedi 24 és 72 órás napijegyek és bérletek, továbbá a Volánbusz egyes székesfehérvári, nagykanizsai, zalaegerszegi, siófoki, várpalotai, pápai, szolnoki, egri, nyíregyházi, szombathelyi és békéscsabai helyi buszbérletei is.

Egyre nő azoknak a vasúti és autóbuszos vonalaknak, vonalszakaszoknak a száma, amelyeket autóbuszbérlettel, illetve vasúti bérlettel egyaránt igénybe vehetnek az utasok. A lista folyamatos bővítése és a további fejlesztések révén a tervek szerint 2022-től egy bérlettel vagy jeggyel lehet majd utazni bármelyik államilag finanszírozott közösségi közlekedési eszközön.

A szolgáltatás fejlesztés mellett a MÁV-Volán-csoport járműparkja is folyamatosan újul meg.

A vasúttársaság 40 KISS emeletes motorvonatot rendelt meg, ebből tíz már forgalomba állt, a teljes flotta 2022 év végéig megérkezik. Jelenleg 90 saját gyártású IC+ kocsit gyártanak a szolnoki Járműjavítóban, ebből 55 már az országot járja. Idén nyáron már az első osztályú, bisztrószakasszal rendelkező kocsikkal kiállított IC+ szerelvénnyel is utazhatunk majd. Megérkezett Szentesre az első négy tram-train jármű, amelyek év végétől közlekedhetnek majd Hódmezővásárhely és Szeged között.

A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja keretében eddig 1070 új és újszerű autóbusz állt forgalomba. A Volánbusz 2021-ben pedig 1665 busz beszerzésére indít közbeszerzési eljárást, ezekből – az eljárások sikere esetén – várhatóan közel 700 meg is érkezik az év végéig. Jövőre nagyobb arányú beszerzés várható az alternatív meghajtású járművekből is, a tervek szerint 2022 végéig a jármű-állomány 4 százaléka lesz elektromos vagy CNG-hajtású autóbusz. Ennek érdekében 100 darab tisztán elektromos autóbusz beszerzésének támogatására nyújtott be pályázatot a társaság a Zöld Busz Program keretében, illetve kiírta az elektromos autóbuszok beszerzésére szóló közbeszerzési eljárásokat.

A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányításának köszönhetően egyre több területen profitálhatnak az utasok a közlekedési szolgáltatók szoros együttműködéséből. Az irányítási struktúra változása nem csak az utasok számára jelent változást, de kiemelt hangsúlyt kap a közlekedési szakmában dolgozók szociális biztonságának és megbecsülésének további erősítése, a munkahelyek megőrzése, illetve a közlekedésben dolgozók hivatásának és életpályamodelljének versenyképessé és vonzóvá tétele is. A kormány elfogadta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter javaslatát a legnagyobb közszolgáltató állami vállalatok bérfejlesztésére. A MÁV-Volán-csoportnál 2021. július 1-jétől érvényes hároméves bérmegállapodás keretében a dolgozók bére összesen 15 százalékkal emelkedik. A cégcsoport idén 200 ezer forint SZÉP kártya-juttatást fizet minden munkavállalónak, míg 2022-ben 10 százalékkal, 2023-ban pedig további 5 százalékkal emeli a munkabéreket. A vállalatcsoport decemberben lojalitási juttatás kifizetésével is elismeri dolgozói munkáját.

A MÁV-Volán-csoport továbbra is azon dolgozik, hogy a közösségi közlekedés versenyképes alternatívát nyújtson az utasok számára, és az ország vasúti és közúti hálózatán egységes, kiszámítható, jó minőségű szolgáltatást tudjon kínálni.

A MÁV-Volán-csoport közös oldala itt érhető el: www.menetrendben.hu.