Navigáció átugrása

December 10-től a módváltásban érintett regionális vonalakon is változik a menetrend

2023. december 6.

Tíz regionális vasútvonalunkon, illetve vonalszakaszunkon augusztus elseje óta ideiglenesen vonathelyettesítő autóbuszok közlekednek. December 10-étől – a szokásos éves menetrendváltás keretében – kisebb mértékben ezeken is változik a közlekedés. A cél az, hogy a vonatokhoz való csatlakozások kedvezőbbek legyenek, illetve a vasúttársaság és a Volánbusz integrációjából következő előnyöket még hatékonyabban ki lehessen használni az érintett térségek közlekedésében.

Idén augusztusban elsősorban a jármű- és személyzethiány indokolta a közlekedésimód-váltást. Ezek enyhítésére a MÁV-VOLÁN-csoport folyamatosan toborozza a munkatársakat, várja a csatlakozni szándékozók jelentkezését és összehangolt munkával igyekszik felgyorsítani a beszerzéseket, továbbá mérsékelni az ukrajnai háború okozta alkatrészhiányt.

A regionális közlekedésben évek óta tapasztalható járműhiányt ugyanakkor hosszabb távon csak a MÁV-START által kidolgozott járműstratégia végrehajtásával lehet megoldani. Az ezt is magában foglaló, 10 éves vasútfejlesztési koncepciót a szaktárca kormányelőterjesztéssé formálta és benyújtotta a Magyarország kormányának.

Egyes sajtóhírek ellenére a módváltás után sem csökkent az utazások száma az adott viszonylatokon. A párhuzamosan közlekedő vagy azonos településeket összekötő menetrend szerinti buszjáratok átvették a helyi utasok egy részét, mivel az ország- és vármegyebérletek bevezetésének köszönhetően megszűnt az az évtizedes kényszer, hogy egy jegytermékkel az utasok a Volánbusz és a vasút szolgáltatásai közül szigorúan csak az egyiket használhatták.

Menetrendi változások december 10-től

38-as számú Nagyatád—Somogyszob vonal

  • A Nagyatádról 22:26-kor induló 38958-as számú vonathelyettesítő autóbuszjárat megszűnik, a többi változatlan menetrenddel közlekedik.
  • A Nagyatádról 22:30-kor Somogyszobra közlekedő menetrendszerinti autóbuszjárat december 10-től már hétvégéken is – ezáltal mindennap – közlekedik.

47-es számú Dombóvár—Komló vonal

  • A vonathelyettesítő járatok a jelenlegi közúti vonalvezetéstől eltérő, rövidebb útvonalon, Magyarhertelend és Godisa vasútállomások érintése nélkül közlekednek kétóránként. Ezekkel a gyorsabb járatokkal egyrészt a korábbi vasúti menetidőkhöz közelíthető az autóbuszok menetideje, másrészt Dombóváron biztosított a csatlakozás a Mecsek InterCitykre Budapest felé és vissza. Magyarhertelend és Godisa településeket a menetrendszerinti Volánbusz járatok szolgálják ki.
  • A jelenlegi hajnali, 4:31-kor induló Dombóvár és Komló, valamint esti, 20:36-kor induló Komló és Dombóvár közötti vonat helyettesítő járat megszűnik. 

78-as számú Balassagyarmat—Ipolytarnóc vonal:             

  • Változatlanul napi négy pár helyettesítő járat közlekedik, azonban Balassagyarmaton a Dózsa György utcai buszmegállóban is megállnak. Emiatt két perccel változik az ipolytarnóci indulás és érkezés.

 

89-es számú Miskolc—Tiszaújváros vonal:

  • A vonathelyettesítő járatok rövidebb viszonylatban, Nyékládháza és Tiszaújváros között közlekednek december 10-től. Nyékládházán a füzesabonyi csatlakozásokhoz igazodva reggelenként egyedi, utána kétórás ütemes menetrend szerint járnak.
  • A buszok Nyékládházán csatlakoznak az új fővonali menetrend szerint közlekedő vonatokhoz, melyek
    • napközben Nyékládházáról Füzesabonyba óra 33 perckor, Miskolcra pedig óra 13 perckor indulnak.
  • Tiszaújvárosban a vasútállomás előtt kialakított ideiglenes autóbusz-megállóhely helyett az autóbusz-állomás lesz a helyettesítőbuszok kiindulási- és végállomása, éppen ezért a tiszaújvárosi vasútállomás pénztára menetrendváltásig, december 9-ig tart nyitva. 

98-as számú Abaújszántó—Hidasnémeti vonal:

  • Az Abaújszántóról 9:02-kor és a Hidasnémetiből 10:07-kor induló vonathelyettesítő járatok (35242, 35245) megmaradnak. Azonban a lakosok, utasok számára kedvezőbb helyen, Abaújszántó Piactér buszmegállóból indulnak, illetve odáig közlekednek.
  • Továbbra is biztosítjuk a csatlakozást a vonatokhoz a Mezőgazdasági Szakközépiskola megállóhelyen.
  • A többi négy pár vonathelyettesítő járat megszűnik. A meglévő menetrendszerinti buszjáratokkal biztosítjuk az eljutást. 

103-as számú Karcag—Tiszafüred vonal:

  • A vasútvonal mentén megfelelő mennyiségben rendelkezésre álló menetrendszerinti buszokkal biztosítjuk az utazást.
  • Délelőttönként továbbra is közlekedik egy helyettesítő járatpár, továbbá a turisztikai szezonban, március 15-től november 3-ig késő délutánonként is közlekedik egy járatpár, mindkettő Tiszafüreden a Tisza-tó sebesvonathoz csatlakozik. (Március 15-től május 20-ig és szeptember 7-től november 3-ig szombat, vasárnap és ünnepnapokon, május 21-től szeptember 1-jéig pedig naponta.)
  • Egy délutáni menetrendszerinti busz viszonylatát meghosszabbítjuk. Karcag vasútállomástól közlekedik Tiszafüredig, további néhány buszjárat menetrendje kis mértékben módosul.

114-es számú Mátészalka—Csenger vonal:

  • Egy vonathelyettesítő járatpár közlekedik továbbra is a délelőtti időszakban minden nap. A Mátészalkáról 9:03-kor és a Csengerről 10:03-kor induló helyettesítőbusz menetrendje változatlan marad. 
  • A másik járatpár helyett a menetrendszerinti buszokkal biztosítjuk az eljutást.
  • A korábbi Csenger–Debrecen viszonylatú, vonathelyettesítő buszként Csengerről 5:23-kor induló, majd Mátészalkáról 6:24-kor vonatként továbbinduló járat (36229) december 10-től csak Mátészalka és Debrecen között fog közlekedni 6327-es számú vonatként. A menetrendje nem változik Mátészalka es Debrecen között.

121-es Mezőhegyes—Újszeged vonal, 125-ös számú Mezőhegyes—Battonya vonal:

  • Egy Battonyáról 9 órakor induló  vonathelyettesítő járat Battonya-Mezőhegyes-Szeged között és egy Szeged autóbusz-állomásról 11:35-kor Mezőhegyesre induló közlekedik december 10-től. Mindkettő érinti Makón és Szegeden az autóbusz-állomást.
  • A Battonya és Mezőhegyes közötti vonathelyettesítő járatok helyett a menetrendszerinti buszokkal biztosítjuk az eljutást, emiatt egyes buszjáratok menetrendje kis mértékben módosul december 10-től:
    • a Battonyáról Mezőhegyesre munkanapokon 4:55-kor induló 4955/562-es számú buszjárat 5 perccel korábban, és minden nap közlekedni fog, ezáltal a Mezőhegyes vasútállomásról 5:30-kor Mezőtúrra induló vonathoz (37329) továbbra is megmarad az átszállási kapcsolat. 

146-os számú Lakitelek—Kunszentmárton vonal:

  • Az öt vonathelyettesítő járatból a négy délutáni és esti helyett a menetrendszerinti buszokkal biztosítjuk az utazást.
  • Kunszentmártonból a reggeli helyettesítőjárat (37219) továbbra is közlekedik, 5:20-kor indul.
  • Egyes buszjáratok menetrendjét kismértékben módosítjuk, valamint több Kunszentmárton-Tiszaug közötti járat viszonylatát meghosszabbítjuk, Tiszaug és Lakitelek között fognak közlekedni.

 

Jegyváltás

Az érintett vonathelyettesítő buszok fedélzetén megvásárolható egységes árú „helyettesítő vonaljegy” révén a járatokon is megvásárolhatók a menetjegyek; ez azok számára hasznos, akik nem rendelkeznek előre megváltott vasúti menetjeggyel vagy bérlettel. A díjtermék ára megegyezik a legalacsonyabb besorolású, 10 kilométeres övezetű teljesárú menetjegy 400 forintos árával, ezen kívül 50, illetve 90 százalékos kedvezményt tartalmazó változata is megvásárolható.

Vonathelyettesítő járatokon a vasúti üzletszabályzat, díjszabás és kedvezményrendszer érvényes, így megfelelő vasúti menetjeggyel, valamint vármegye- és országbérletekkel is utazhatnak azokon. A jegyeket legkényelmesebben és leggyorsabban továbbra is online, a MÁV applikációval vagy az ELVIRA menetrendi tervező segítségével tudják megvásárolni az utasok. Azok, akik nem rendelkeznek vármegye- vagy országbérlettel, illetve nem tudnak előre vasúti menetjegyet venni, ők augusztus elsejétől a vonathelyettesítő buszokon megvásárolható helyettesítő vonaljeggyel tudnak utazni a 10 regionális vonal buszjáratain.

Korszerű buszok

A Volánbusz az érintett regionális vonalak kiszolgálásához a korszerű és környezetkímélő Credobus Econell 12 típusú, hazai gyártású szóló autóbuszait állította forgalomba. A legújabb beszerzésű autóbuszok légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozóval rendelkeznek. Kerékpárok nem szállíthatók a buszokon.

 

A megváltozott közlekedési rendek, menetrendek már elérhetők a MÁV honlapján, továbbá 7-én csütörtöktől az elektronikus értékesítési és utastájékoztató felületeken (MÁV app, ELVIRA) is. A 10 érintett regionális vonal térségének lakosságát, utasait a vasút- és autóbusz-állomásokon, megállóhelyeken kihelyezett, valamint a vasúttársaság honlapján is elérhető térképes tájékoztatók is segítik az eligazodásban.

Az érintett Volánbusz-járatokat az egyes vonalakhoz tartozó hirdetményeken is feltüntetjük.

 

A MÁV-START országos hálózatát érintő december 10-i menetrendváltásról itt tájékozódhatnak az utasaink:

https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas-nemzetkozi-utazas/ingazok-kertek-tobb-ponton-utasok-visszajelzesei-keresei

A Volánbusz december 10-től életbe lépő menetrendi módosításai itt érhetők el:

https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/41783