Navigáció átugrása

Tájékoztató

 

 

 

AZ EMBERÉRT Alapítvány célja a Volánbusz Zrt. munkatársainak anyagi támogatása, ha önhibájukon kívül olyan élethelyzetbe kerülnek, hogy gyermekeik neveléséhez, oktatásához vagy a család megélhetésének biztosításához külső segítségre van szükségük. A jótékonysági szervezet 2022 decemberétől közhasznúként segíti a volánbuszos munkavállalókat.

Alapítványunkat társaságunk két jogelődje, a Vasi Volán Zrt. és az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. hozta létre és működtette. 
A Volánbusz 2020-ban új életre hívta a jótékonysági szervezetet azzal a céllal, hogy elsősorban azon gyermeke(ke)t nevelő, aktív munkavállalóinkat támogassa, akik önhibájukon kívül olyan élethelyzetbe kerültek, amelyben gyermekeik neveléséhez, oktatásához, valamint a család megélhetéséhez szükséges feltételek fenntartásához külső segítségre van szükségük.
Az elmúlt évek megpróbáltatásai, a koronavírus-járvány embert próbáló terhei a Volánbusz munkavállalóit is megviselték, 2022-től pedig a szomszédos országot sújtó háborús helyzet okozta gazdasági nehézségek állították újabb kihívások elé a családokat. Társaságunk elkötelezetten segíti munkavállalóit, biztos háttérként szeretne mögöttük állni, munkahelyet, megélhetést és minden lehetséges segítséget biztosítva számukra.
 
Munkatársaink pályázat útján adhatják le támogatási kérelmüket. További információ a Kérelmezés menüpontban.
 
Társaságunk korábbi elnök-vezérigazgatója, Dávid Ilona az átvett Lánczy Leó-díjjal járó egymillió forintos összeget ajánlotta fel az alapítvány javára. A kezdeményezéshez a Volánbusz menedzsmentje is csatlakozott, így a vállalati alapítvány jelentős értékű személyes felajánlással kezdte meg új célkitűzéseinek megvalósítását. Jótékonysági szervezetünk 2020 tavasza és 2022. között mintegy 800 kérelmezőt támogatott több mint 43 millió forint értékben, hozzájárulva kollégáink életének könnyebbé tételéhez, a nehézségek átvészeléséhez, elvesztett családtag miatti egzisztenciális gondok enyhítéséhez.
 
Együtt. Értük. Érted. E három szó kifejezi, hogy a Volánbusz Magyarország egyik legnagyobb állami tulajdonú közszolgáltatójaként felelősséget vállal valamennyi munkatársáért. Elismerjük erőfeszítéseiket, amelyeknek köszönhetően az egészségügyben és a gazdaság területein nélkülözhetetlen feladatokat ellátó dolgozók eljuthatnak munkahelyükre, majd onnan haza. 

AZ EMBERÉRT Alapítvány közhasznú tevékenységet folytat, amelyet bárki támogathat egyszeri vagy rendszeres pénzadománnyal a 10201006-50141250-es bankszámlaszámra, vagy személyi jövedelemadója (szja) 1 százalékának felajánlásával.

Utóbbiról több módon is lehet rendelkezni: elektronikusan az e-SZJA webes felületen, az ÁNYK keretprogram segítségével az adóbevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve, vagy attól elkülönítve a 19EGYSZA nyomtatvány kitöltésével, az alapítvány adószámának (18892073-1-43) feltüntetésével. A papíralapú felajánlások postai úton vagy személyesen a NAV ügyfélszolgálatain nyújthatók be a személyijövedelemadó-bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kézzel kitöltve, az e-SZJA felületen kitöltött, majd kinyomtatott nyilatkozati lapon, vagy a 19EGYSZA jelű nyomtatványon, illetve annak adattartalmával megegyező nyilatkozati lapon. Az 1 százalékról történő rendelkezés határideje az adóévet követő év május 20. napja (2024-ben május 21.) Bankszámlaszámunkra utalással bármikor támogathatók céljaink.
 
A Volánbusz Zrt. és AZ EMBERÉRT Alapítvány kuratóriuma a rászoruló munkavállalók nevében nagy örömmel fogadja és hálásan köszöni a kollégák, illetve a külső támogatók felajánlásait.

„AZ EMBERÉRT Alapítvány”
Adószám: 18892073-1-43
Bankszámlaszám: 10201006-50141250
Kuratóriumi elnök: Dr. Pafféri Zoltán
Kuratóriumi tagok: Kruchina Vince, Simon Csilla, Lőcsei Virág, Kardos János
E-mail: alapitvany@volanbusz.hu