Navigáció átugrása

135 új autóbusszal a VOLÁNBUSZ Zrt. veszi át Budapest agglomerációjában a közösségi közlekedés ellátásának feladatait

2014. március 4.

A VOLÁNBUSZ Zrt. 2014 tavaszán 135 új autóbusszal kezdi meg menetrend szerinti autóbuszjáratok üzemeltetését Budapesten és egyes környező településein.

A feladatot a Budapesti Közlekedési Központ megrendelése, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat korábbi megállapodása alapján, közbeszerzési eljárás keretében nyerte meg társaságunk.

A megállapodás értelmében Budapest és Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Lakihegy, Nagykovácsi, Pécel, Remeteszőlős, Solymár, Szigetszentmiklós, valamint Törökbálint között közlekedő járatok továbbra is a BKK hálózati, menetrendi és tarifarendszerébe integráltan közlekednek majd. A változással érintett települések kiszolgálása viszont új járművekkel, magasabb színvonalon valósul meg. Az üzemeltetéséről 8 évre szóló szerződést 2014. február 27-én írta alá Vitézy Dávid, a BKK és Dr. Dévényi Gergely a VOLÁNBUSZ Zrt. vezérigazgatója.


Forrás: Nyitrai Dávid/ BKK

Az érintett településeken 135 darab új gyártású MAN Lion’s City és Rába-Volvo 7900A (mely a Budapesten már ismert Volvo 7700A típusú autóbusz utódtípusa) típusú autóbusszal váltja fel az agglomerációs vonalakon jelenleg közlekedő járműveket.

Az új járműveink minden korszerű igénynek megfelelnek: alacsony padlószint, mely az akadálymentes közlekedést is segíti (kihajtható rámpával felszerelt, kerekes székes rögzítési lehetőség), légkondicionáló valamint a FUTÁR utas-tájékoztató rendszer segíti a komfortos utazást. Az autóbuszok az Euro V EEV, illetve az Euro VI károsanyag-kibocsátási normának megfelelő motorral és a környezetterhelés csökkentéséhez is hozzájáruló legkorszerűbb automata sebességváltóval működnek.

A megállapodás értelmében a VOLÁNBUSZ Zrt továbbfoglalkoztatás formájában átveszi a BKV Zrt. 320 járművezetőjét. Az aláírást követően társaságunk vezérigazgatója Dr. Dévényi Gergely kiemelte:

„Fő feladatként kezeltem az átvétel során az érintett autóbusz-vezetők szociális biztonságának, munkahelyének megtartását, így biztosítva 320 család további megélhetését.” Az agglomerációs vonalakon tehát az eddig is alkalmazott, gyakorlott sofőrök teljesítsenek majd szolgálatot.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Fővárosi Önkormányzat 2013 szeptemberében egyezett meg arról, hogy a Budapest határát elhagyó, ennek ellenére a főváros buszhálózatába szervesen illeszkedő és jelentős részben Budapesten belüli utazásokat kiszolgáló járatok működtetését a jövőben is a Fővárosi Önkormányzat rendeli meg közlekedésszervezőjén, a Budapesti Közlekedési Központon keresztül. A járatok útvonalát, menetrendjét, az érvényes viteldíjakat tehát továbbra is az érintett települések önkormányzatai és a BKK határozza majd meg.