Navigáció átugrása

Rekordösszegű támogatás elosztásáról döntött AZ EMBERÉRT Alapítvány kuratóriuma

2021. szeptember 20.

Társaságunk jótékonysági szervezetének kuratóriuma 2021. szeptember 16-i ülésén 184 kérelmező kollégánk között megközelítőleg 11,7 millió forintot osztott szét. A megítélt támogatások elsősorban az iskolakezdéshez nyújtanak segítséget a volános családoknak, de olyanok életét is megkönnyítik, akik a koronavírus vagy más betegségek miatt kerültek nehéz helyzetbe.

A 11,7 millió forintos keretnek köszönhetően a 184 kérelmező – rászorultságtól és élethelyzettől függően – egyenként 28 000 és 123 200  forint közötti támogatásnak örülhet. Családok és egyedülállók egyaránt részesülnek a segítségből, amely az iskolakezdéshez, illetve a koronavírus-fertőzés vagy egyéb betegség nehézségeinek leküzdéséhez nyújt könnyebbséget.
A kérelmezők minden esetben írásban, postai úton kapnak értesítést a döntésről – kérjük, várják meg ennek megérkezését. A megítélt összeghez a támogatási szerződés megkötése után juthatnak hozzá a kedvezményezettek, erre a számukra legközelebbi HR-ügyfélszolgálaton kerül sor. Fontos tudni, hogy a szerződés megkötésének és a támogatás folyósításának feltétele a kérelemben foglalt információkat igazoló eredeti dokumentumok bemutatása. Ennek hiányában a szerződés nem köthető meg, és a támogatást a kuratórium visszavonja. A szerződés megkötésére a döntést követő 60 napon belül van lehetőség. Házastárs vagy élettárs egészségügyi állapotával kapcsolatos (úgynevezett szenzitív) adatok megadása esetén kötelező leadni az érintett személy adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatát az igazolással egyidejűleg. A nyilatkozatminta letölthető honlapunkról és elérhető a HR-ügyfélszolgálatokon.
Szeptember 16-i döntésével az alapítvány 2020 tavasza óta összesen már 534 kérelmező számára nyújtott anyagi segítséget mintegy 28 millió forint és 16 laptop formájában. Szerencsére sokan érzik szívügyüknek mások megsegítését: a Volánbusz munkavállalóitól és menedzsmentjének tagjaitól, valamint partnereinktől érkező nagylelkű felajánlásoknak, vagy éppen a személyi jövedelemadó 1 százalékának köszönhetően alapítványunk rendszeresen támogathatja rászoruló munkatársainkat.
Példaértékű a Zala Megyei Forgalmi Üzem dolgozóinak összefogása: a közösség a családi pikniken rendezett jótékonysági vásárt a jogelőd társaságok relikviáiból, és az ebből befolyt 60 ezer forintot AZ EMBERÉRT Alapítvány számára ajánlották fel. Jótékonysági szervezetünk nekik és valamennyi felajánlónak egyaránt hálásan köszöni, hogy összefogtak e nemes cél érdekében, és a jövőben is számít az együttérző segítségre, hiszen minden forint jó helyre kerül.
 
Alapítványunk jelenleg – a megítélt támogatások feldolgozásáig – nem fogad kérelmeket, az újranyíló lehetőségről később adunk tájékoztatást.