Navigáció átugrása

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a MÁV-csoport minden járatán

2020. november 11.

A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, illetve egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében korlátlan, díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a GYSEV járatain. A jogosultságot igazolni kell.

 
Az egészségügyi dolgozók, valamint a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő, az orvos-, illetve egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók számára november 11-től korlátlan díjmentes utazási lehetőség van érvényben, azaz a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a GYSEV járatait ingyenesen használhatják a mai naptól.
Az egészségügyi dolgozók a személyazonosság igazolására alkalmas okmány (pl. személyazonosító igazolvány, útlevél, vezetői engedély) és az egészségügyi intézmény által kiállított igazolás együttes felmutatásával, a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, illetve egészégtudományi képzésben részt vevő hallgatók pedig a hallgatói jogviszonyt igazoló igazolvány és az őket foglalkoztató egészségügyi intézmény által kiállított igazolás együttes felmutatásával igazolhatják, hogy jogosultak a kedvezmény igénybevételére.
Az utazási kedvezmény vasúton a 2. kocsiosztályra (a helyjegyre, a gyorsvonati pótjegyre és a pótjegyre), illetve a Volánbusz minden helyi és helyközi járatára érvényes.