Navigáció átugrása

Gyöngyös – jelentősen módosul a város közlekedése augusztus 20-tól

2021. augusztus 11.

2021. augusztus 20-ától (péntektől) új alapokra helyezzük a gyöngyösi helyi közlekedést:

Az elmúlt időszak tapasztalatai szerint 2021. augusztus 20-ától új menetrendet vezetünk be, mely alapján jelentősen bővítjük a helyi tarifával igénybe vehető járatok számát. Az új közlekedési rend alapját a főbb városrészeket összekötő új 1-es buszjárat adja, melyet számos – helyi tarifatermékkel igénybe vehető – helyközi buszjárat egészít majd ki a városon belül.

Új, városrészeket összekötő helyi vonal jön létre:

1-es helyi járat

Tesco Áruház – Kispiac – Jókai Mór utca – Páter Kiss Szaléz utca – Szent Bertalan templom – Dr. Harrer Ferenc utca – Csalogány utca – Szent Bertalan templom – Mátrai úti ABC – Bugát Pál Kórház – Őrálló utca – Seregély utca 48.

A városrészek összekapcsolásával a jelenlegi menetrendhez igazodva a Bugát Pál Kórház megálló érintésével közlekednek a járatok a jelenlegi 1, 1A, 2, 3-as helyi járatok és azok szombati változata helyett. Az új buszjárat lényege, hogy a város lakóterületeit összeköti a Belvárossal, a Bugát Pál Kórházzal és a település szélén található Bevásárlónegyeddel. Hétvégén a Kórház érintése helyett az Alsóvárosi temető felé közlekedik. Az új menetrend szerint már vasárnap is közlekednek a helyi járatok a Szent Bertalan templom és a Ferences templom (Barátok temploma) 10 órakor kezdődő misékhez igazodva.

A helyi járatos kiszolgálást továbbá számos helyközi autóbuszjárat egészíti ki, melyeket a városon belül helyi járati tarifával lehet igénybe venni.

Változások városrészenként:

Nyolcvanas lakótelep:

Az alábbi vonalak szolgálják ki a városrészt:

  • új 1-es helyi járat
  • 3650 Nagyréde – Gyöngyös – Gyöngyössolymos – Mátrafüred (-Abasár)
  • 3652 Hatvan – Nagyréde – Gyöngyös – Gyöngyössolymos
  • 3655 Mátraszentimre/Kékestető – Mátraháza – Mátrafüred – Gyöngyös
  • 3693 MVM Mátra Energia Zrt – Kispiac – Gyöngyös

A Nyolcvanas lakótelepen az új 1-es helyi járaton kívül számos helyközi autóbuszvonallal növeljük a városrész ellátását. Ezek közül a 3650-es vonal, amely a legsűrűbben közlekedik. A Nyolcvanas városrészből a jövőben így a jelenleginél gyakrabban lehet eljutni a Belvárosba, illetve a Felsővárosba az 1-es és a 3650, 3652, 3655, 3693-as járatokkal együttesen. Emellett a Jászsági utat a jövőben a 3693-as vonal járatai szolgálják ki a jelenlegi 6 járatpár helyett 11 járatpárral, így a Belváros gyorsabban, és gyakrabban érhető el innen is az új rend szerint. Iskolaidőszakban további egy, Kékestetőről 6:35 órakor közlekedő 3655/4 sz. járat a Felsőváros érintésével közlekedik, így a Nyolcvanasban lévő iskolák a jelenleginél gyorsabban érhetők el.

Kálváriapart:

Az alábbi vonalak szolgálják ki a városrészt:

  • új 1-es helyijárat
  • 3661 Halmajugra – Visonta – Abasár – Gyöngyös
  • 3688 Gyöngyös – Adács
  • 3691 Gyöngyöstarján – Gyöngyös – Gyöngyössolymos – MVM Mátra Energia Zrt.
  • 3699 Gyöngyös – Abasár – MVM Mátra Energia Zrt.

A Kálváriapart városrészben jelentősen nő az ellátás színvonala. Az új helyijárati kiszolgáláson kívül néhány a Mátrai Erőmű Zrt.-hez közlekedő járat jellemzően 3 műszakos kiszolgálásban helyi járati funckiókat is ellát. Emellett napi 3 db Adácsra közlekedő, illetve vissza irányban 2 db autóbusz-járat a 3688-as vonalon meghosszabbított útvonalon az Aranysas utcából az Ipari Parkig és vissza az Ipari Park a Dr. Harrer Ferenc utcáig közlekedik, ezáltal a Kálváriapart és a Budai Nagy Antal téri bevásárlóközpont között közvetlen kapcsolat jön létre. Iskolaidőben a 3661-es vonalon az autóbusz-állomásról a Kálváriaparton lévő általános iskola, és a szakközépiskola ellátása biztosítottá válik.

Felsőváros:

Az alábbi vonalak szolgálják ki a városrészt:

  • új 1-es helyijárat
  • 3650 Nagyréde – Gyöngyös –Gyöngyössolymos – Mátrafüred (-Abasár)
  • 3652 Hatvan – Nagyréde – Gyöngyös – Gyöngyössolymos
  • 3691 Gyöngyöstarján – Gyöngyös – Gyöngyössolymos – MVM Mátra Energia Zrt.
  • 3694 Gyöngyös – Abasár – MVM Mátra Energia Zrt.
  • 3699 Gyöngyös – Abasár – MVM Mátra Energia Zrt.

A Felsővárosban az új helyi járati kiszolgáláson kívül néhány a Mátrai Erőmű Zrt.-hez közlekedő járat, jellemzően 3 műszakos kiszolgálásban helyi járati funkciókat is ellát. Az Diósmalom utcától az új 1-es helyijárat mellett a helyi közlekedésbe vont helyközi járatokkal kiegészítve lehet majd eljutni a Belvárosba, illetve Nyolcvanas városrészbe a jelenleginél gyakrabban. Iskolaidőszakban egy, Kékestetőről 6:35 órakor közlekedő 3655/4 sz. járat a Felsőváros érintésével közlekedik, így a Nyolcvanasban lévő iskolák a jelenleginél gyorsabban érhetők el.

Az új 1-es helyijárattal továbbá Felsőváros és a Kálváriapart között is biztosítottá válik a közvetlen eljutási lehetőség.

Ipari Park:

3688 Gyöngyös – Adács

Az ipartelepi kapcsolat a 3688-as vonalon már helyi díjtermékkel is lehetővé válik. Napi 3 db Adácsra közlekedő, illetve vissza irányban 2 db járat, meghosszabbított útvonalon az Aranysas utcából illetve a Dr. Harrer Ferenc utcáig közlekedik, ezáltal a Kálváriapart és az Ipari Park között közvetlen kapcsolat jön létre.

 

A hamarosan kapható menetrendi kiadvány letölthető itt.

Vonalhálózati térkép