Navigáció átugrása

Menetrendi változás június 16-ától Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Zala megyében

2022. június 3.

Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok számos autóbuszvonalon Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Zala megyében 2022. június 16-tól

A változás eredményeképpen az autóbuszok ütemes menetrend szerint indulnak, több új közvetlen kapcsolatot biztosítanak a térség települései között, jobb csatlakozást biztosítunk az autóbuszok között, valamint az autóbuszok és a vonatok között is, valamint egyes vonalakon az első járat korábban, az utolsó később indul, ezzel is bővítve a kínálatot. A térség számos településéről továbbá gyakrabban válik elérhetővé a Balaton és a Dunántúl fürdővárosai is.  

A változás elsősorban az alábbi viszonylatokat érinti:

  • Győr – Győrszemere – Tét – Gyarmat – Takácsi – Pápa
  • Pápa – Pápakovácsi – Kup – Bakonypölöske – Noszlop – Devecser
  • Pápa – Pápakovácsi – Kup – Bakonypölöske – Noszlop – Ajka
  • (Győr –) Ajka – Padragkút – Halimba – Szőc – Nyirád – Zalahaláp – Tapolca
  • (Budapest –) Veszprém – Nagyvázsony – Pula – Vigántpetend – Kapolcs – Monostorapáti – Tapolca – Balatongyörök – Keszthely – Hévíz (– Zalaegerszeg)
  • Tapolca – Balatonederics – Balatongyörök – Vonyarcvashegy – Gyenesdiás – Keszthely – Hévíz
  • Zalaegerszeg – Nagykapornak – Zalacsány – Felsőpáhok – Alsópáhok – Hévíz – Keszthely – Gyenesdiás – Vonyarcvashegy – Balatongyörök – Tapolca/Balatonfüred – Veszprém
  • Keszthely – Balatongyörök – Badacsony – Révfülöp – Zánka – Balatonfüred – Veszprém
  • Tapolca – Lesencetomaj – Lesencefalu – Vállus – Várvölgy – Keszthely
  • Sümeg – Bazsi – Zalaszántó – Hévíz – Keszthely

A térképet ide kattintva letöltheti PDF formátumban.

A változásokról részletesen

Országos járatok

Jelentősen változik a Győrből Pápa, Ajka, Sümeg, Keszthely, Hévíz, Nagykanizsa, Zalaegerszeg felé induló, valamint a Veszprém és Zalaegerszeg/Nagykanizsa közötti útvonalon Tapolca/Balatonfüred, Keszthely, Hévíz érintésével közlekedő valamennyi autóbuszjárat menetrendje. Módosul a Tapolcáról, Sümegről, Zalaszentgrótról, Keszthelyről Budapestre közlekedő autóbuszok indulási időpontja is.

Az új kiszolgálást általánosságban jellemzi, hogy valamennyi, a térségben közlekedő országos és regionális autóbuszjárat menetrendjét összehangoltuk egymással, így a jelenleginél egyenletesebb elosztás szerint indulnak, számos rövidebb szakaszokon közlekedő járatot is összekötöttünk, így a térségben jelentősen bővül a közvetlenül elérhető települések száma. Az autóbuszok többször érintik a vasútállomásokat, ezáltal javulnak a csatlakozások az autóbuszok és a vonatok között is.

Fontosabb változások az országos járatoknál:

  • A Győrből Pápa érintésével Ajka, Devecser, Sümeg, Tapolca, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Nagykanizsa irányába induló autóbuszjáratok a Győr és Pápa közötti szakaszon egyenletesen óránként indulnak úgy, hogy a járatok Győr és Pápa közötti indulási és érkezési időpontjai jellemzően felezi a szintén Győr és Pápa között óránként közlekedő, de a buszokhoz képest többségében eltérő településeket kiszolgáló vonatok indulási időpontjait, így a vonatok és a buszok Győr és Pápa között együttesen már félóránkénti eljutást biztosítanak.
  • Jelentősen javul az Ajka és Győr közötti közvetlen kapcsolat azáltal, hogy az autóbuszok egész nap egyenletesen kétóránként, irányonként legalább nyolc alkalommal indulnak az útvonalon. Bővül az időbeni kínálat is a két város között, mivel az első autóbuszjárat Ajkáról 4:25-kor, Győrből az első járat 5:35-kor, az utolsó 19:30-kor indul.
  • A Győr és Tapolca között közlekedő járatok útvonala módosul, a járatok gyakrabban, de Ajka érintésével és az útvonalon valamennyi település és megállóhely kiszolgálásával közlekednek, így a járatok funkciója is változik: elsősorban a rövidebb távolságú regionális utazások kiszolgálása a céljuk. A Tapolca és Győr közötti utazásokhoz a kétóránként induló Helikon InterRégió vonatokat ajánljuk, amelyek az autóbuszoknál közel egy órával rövidebb menetidővel közlekednek.
  • Jelentősen változik a Győrből Hévízre, Keszthelyre közlekedő járatok menetrendje is: több járat közlekedik Zalakarosra is, vagyis naponta 3 járat indul irányonként a Győr – Pápa – Devecser – Sümeg – Hévíz – Keszthely – Zalakaros – Nagykanizsa útvonalon. A járatok indulási és érkezési időpontjai úgy kerültek kialakításra, hogy megfelelően illeszkedjenek a Győrből, Pápáról a zalai fürdővárosokba utazók utazási szokásaihoz, legyen az egynapos, vagy akár többnapos fürdőlátogatás.
  • A Zalaegerszeg és Győr között Keszthely, Tapolca érintésével közlekedő járatok útvonala is változik. Az autóbuszok Keszthely érintése nélkül Zalaszentgrót, Sümeg, Devecser érintésével közlekednek a korábbinál lényegesen rövidebb menetidővel, így a Keszthely és Győr közötti utazásokhoz a kétóránként induló Helikon InterRégió vonatokat, vagy a Nagykanizsa – Zalakaros – Keszthely – Hévíz – Sümeg – Pápa – Győr útvonalon közlekedő autóbuszokat ajánljuk.
  • Változik a tanítási időszakban jellemzően vasárnapi napokon Lenti – Zalaegerszeg – Győr útvonalon közlekedő autóbuszjárat menetrendje is. A járat közel két órával korábban, Lentiből 16:15-kor, Zalaegerszegről 17:30-kor indul, Győrbe 19:45-kor érkezik. Zalaegerszegről jellemzően vasárnaponként 19 óra után a győri eljutási lehetőség vasúton a továbbiakban is biztosított marad: Zalaegerszegről 19:21-kor indulva, Győrbe 21:37-kor érkezve, ezáltal az autóbuszos és vasúti eljutási lehetőség együttesen bővebb kínálatot biztosít a két megyeszékhely között.
  • Jelentősen változik a Zala és Veszprém megye között közlekedő járatok menetrendje. A Zalaegerszeg és Keszthely között közlekedő valamennyi autóbuszjáratot összekötöttük a többségében Hévízről és Keszthelyről a Balaton part érintésével Veszprém megye irányába közlekedő járatokkal, így a Zalaegerszegről Keszthelyig közlekedő járatok kétóránként Badacsony – Révfülöp – Balatonfüred, kétóránként pedig Tapolca – Kapolcs érintésével egészen Veszprémig közlekednek. A változásnak köszönhetően Zalaegerszeg és térségéből:

- Keszthely mellett már egészen Balatongyörökig biztosítunk óránként eljutási lehetőséget, amely elsősorban a nyári időszakban kedvez - a Gyenesdiásra, Vonyarcvashegyre, Balatongyörökre utazóknak,
- a Balaton északi partján fekvő valamennyi település kétóránként lesz elérhető,
- Balatonederics, Tapolca, Kapolcs és térsége jellemzően kétóránként válik elérhetővé.

  • Valamennyi Zalaegerszegről Nagykapornak, Zalacsány, Hévíz érintésével Keszthely felé közlekedő autóbuszjárat Keszthelyen csatlakozik a Balaton déli partja irányába induló vonatokhoz, egyetlen átszállással biztosítva ezáltal a térség kapcsolatát a Balaton északi partja mellett a tó déli partján elhelyezkedő településekkel is.
  • A Veszprémből Zala megye irányába közlekedő járatoknak köszönhetően a veszprémi megyeszékhely és a Balaton északi partján fekvő települések elérhetősége is javul, mivel napközben kétóránként, reggel Veszprém, délután Balatonfüred – Badacsony – Keszthely felé óránként indulnak az autóbuszok.
  • Új eljutási lehetőséget biztosítunk naponta kétszer Szombathelyről, Körmendről és vasúti csatlakozással Szentgotthárd térségéből Hévízre, Keszthelyre és a teljes Balaton északi partjára azáltal, hogy több járat összekötésével új Szombathely – Körmend – Hévíz – Keszthely – Badacsony – Révfülöp – Balatonfüred – Veszprém útvonalon közlekedő járatok jönnek létre. A járatok Szombathelyről reggel 6:05-kor és délután 14:05-kor, Veszprémből reggel 5:30-kor és délután 15:30-kor, Balatonfüredről Szombathely felé reggel 6:00-kor és délután 16:00-kor indulnak.
  • Kedvezőbbé válik Lenti és térségéből is a Balaton északi partjának elérhetősége azáltal, hogy egész évben naponta két közvetlen autóbuszjárat indul a tó irányába,

- kora délelőtt Lentiből 8:20-kor Zalaegerszeg, Hévíz, Keszthely és a Balaton északi partján fekvő valamennyi település érintésével Veszprémig,
- késő délelőtt Lentiből 11:30-kor Zalaegerszeg, Hévíz, Keszthely, Balatongyörök, Tapolca és Kapolcs érintésével szintén Veszprémig,
- az utolsó járat a Balaton északi partjáról Lentibe is lényegesen később, Balatonfüredről 18:00-kor, Balatongyörökről 19 óra után pár perccel indul, Lentibe 21:25-kor érkezik,
- mindkét autóbuszjárat Keszthelyen csatlakozást biztosít a Balaton déli partján fekvő települések irányába/irányából közlekedő vonatokhoz is, így Keszthelyen egyetlen átszállással már a tó déli partja is elérhető a nyugat-zalai kisvárosból és térségéből.

  • Változik a Nagykanizsa és Veszprém között közlekedő járatok menetrendje is. A két város között továbbra is naponta 3 járat közlekedik Tapolca vagy Balatonfüred érintésével, Nagykanizsáról 8:25, 10:05 és 16:25-kor indulva. Tanítási időszakban vasárnapi napokon új gyorsjárat indul Nagykanizsáról 17:45-kor Veszprémbe Keszthely érintésével, amely minden eddiginél rövidebb, 2 óra 15 perces menetidővel éri el a veszprémi megyeszékhelyt.
  • A Tapolca – Veszprém – Siófok – Balatonföldvár – Kaposvár viszonylatú autóbuszjárat a jövőben csak Veszprém és Kaposvár között közlekedik, de Veszprémben Tapolca felől/felé az átszállási lehetőség továbbra is biztosított marad.
  • A Szombathely – Sárvár – Celldömölk – Pápa – Győr útvonalon közlekedő autóbuszjárat csak Szombathely és Pápa között közlekedik, Győrbe az eljutási lehetőség pápai átszállással, vagy a hasonló útvonalon közlekedő vonatokkal lesz biztosított.
  • A Szombathely – Sárvár – Sümeg – Hévíz – Keszthely – Marcali – Kaposvár – Pécs útvonalon közlekedő autóbuszjárat a nyári tanszünet tartama alatt - 2022-ben június 16. és augusztus 31. között - a Balatonmáriafürdő és Kaposvár közötti szakaszon Marcali helyett Fonyód – Balatonlelle érintésével közlekedik, ezáltal Szombathelyről, Sárvárról, Sümegről is biztosítottá válik a közvetlen kapcsolat a Balaton déli partjával, illetve Pécsről a délutáni időszakban, 15:00-ás indulással is biztosítunk eljutási lehetőséget a Balaton térségébe.

Érintett vonalak: 1593, 1620, 1625, 1639, 1658, 1663, 1665, 1673, 1711, 1712, 1714, 1717, 1732, 1735, 1736, 1758, 1794, 1806, 1808

A térségből Budapestre közlekedő járatok menetrendjénél jellemzően indulási időpont módosításokat vezetünk be az alábbiak szerint.

  • A Keszthelyről, Zalaszentgrótról, Sümegről, Tapolcáról és Pápáról Veszprém, Várpalota érintésével Budapest közlekedő járatok menetrendje változik, az autóbuszok Budapest felé egy órával eltolt időpontban indulnak Keszthelyről, Zalaszentgrótról, Sümegről, Tapolcáról és Pápáról is, Budapestről pedig valamennyi autóbuszjárat 5 perccel indul később.
  • A Budapestről 19:20-kor Várpalota – Veszprém – Kapolcs – Tapolca érintésével Keszthelyre induló járat 20 perccel később, 19:40-kor indul.
  • A Budapestről 23:20-kor Székesfehérvár érintésével Veszprémig közlekedő autóbuszjárat nem közlekedik, Budapesttől Székesfehérvárig történő utazáshoz a vasutat ajánljuk.
  • A Hévízről 17:40-kor Keszthely – Badacsony – Révfülöp – Veszprém – Várpalota – Budapest útvonalon közlekedő autóbuszjárat a jövőben Zalaegerszeg és Várpalota között közlekedik. A Balaton északi partjáról a fővárosba történő utazáshoz a vasutat ajánljuk.
  • A reggeli időszakban Sümegről 4:30-kor Ajka – Veszprém – Balatonalmádi – Balatonakarattya Budapest útvonalon közlekedő járat nem közlekedik, illetve délután Budapestről a Balaton északi partja irányába 15:30-kor és 17:30-kor induló autóbuszjáratok összevonva, 16:35-kor indulnak. A főváros és a Balaton északi partja közötti utazáshoz a közvetlen autóbuszjáratok mellett a lényegesen gyakrabban induló vonatokat is ajánljuk.

Érintett vonalak: 1189, 1190, 1212, 1215, 1216, 1229

 

Regionális közlekedés

Győr – Győrszemere – Tét – Gyarmat – Takácsi – Pápa

  • Az útvonalon az autóbuszjáratok Győrből és Pápáról is minden nap kora hajnaltól késő estig óránként indulnak, jellemzően minden óra 30 perckor. Győr és Pápa között a menetidő 55-60 perc, és valamennyi járat minden érintett településen egységesen legalább kettő központi megállóhelyen áll meg, így biztosítva a minél kedvezőbb elérhetőségét az érintett településeknek Győrből és Pápáról egyaránt.
  • A Győr – Pápa viszonylatú autóbuszokat számos Győr és Tét között közlekedő autóbuszjárat is kiegészíti, melyek többsége Győrből óra 00 perckor indul, így a Győr – Győrszemere – Tét útvonalon munkanapokon számos időszakban 30 percenként lesz biztosított az eljutási lehetőség.
  • Pápáról és Takácsiból az első autóbuszjárat egy órával korábban, már reggel 5:20-ra érkezik Győrbe, az utolsó autóbuszjárat pedig Győrből több mint egy órával később, 22:40-kor indul, ezáltal jelentősen javul a térség településeiről a Rába parti város elérése, biztosítva ezzel Takácsiból és Pápáról is a többműszakos munkarendbe történő bejárást.
  • A járatok Pápán belül is több megállóhelyen állnak meg, így többek között Pápa, Külső-Győri út, Pápa, kórház, Pápa, Budai Nagy Antal út, Pápa, Veszprémi út megállóhelyekről is óránként biztosítottá válik Takácsi, Gyarmat, Tét, Győrszemere és Győr elérése. Valamennyi autóbuszjárat megáll Győr Ménfőcsanak településrészén is.
  • A járatok menetrendje úgy került kialakításra, hogy Pápa és Győr között felezik a vonatokat, így a vasúti és autóbuszos eljutásokat együttesen tekintve a két város között egész nap átlagosan félóránként válik biztosítottá az utazási lehetőség, javítva ezzel a térség mobilitási lehetőségeit.
  • A Győr és Pápa között közlekedő járatok többsége továbbközlekedik déli irányba Devecser, Ajka felé, illetve egyes járatok egészen Hévíz, Zalakaros érintésével Nagykanizsáig, vagy Tapolca és Badacsony érintésével Révfülöpig, a nyári időszakban egy járat pedig Ajkát követően Zánka, Balatonakali, Balatonudvari, Örvényes, Aszófő, Tihany érintésével egészen Balatonfüredig, ezáltal könnyebbé válik a térség településeiről a Dunántúl fürdővárosainak és a Balaton északi partjának elérhetősége is.

Érintett vonalak: 1620, 1711, 1712, 1714, 1717, 1794, 7037, 7046, 7047, 7048, 7049, 7050

 

Pápa – Pápakovácsi – Kup – Bakonypölöske – Noszlop – Devecser
Pápa – Pápakovácsi – Kup – Bakonypölöske – Noszlop – Ajka

  • Pápa és Noszlop között Pápakovácsi, Kup, Bakonypölöske érintésével mindennap reggeltől estig óránként indulnak az autóbuszok, Pápáról jellemzően minden óra :35 perckor. Az óránként közlekedő járatok Noszlopot követően jellemzően kétóránként Ajka, kétóránként pedig Devecser irányába közlekednek tovább. Csúcsidőszakban a fentieken túl további autóbuszjáratok is indulnak, így a délutáni időszakban 14:05-kor és 16:05-kor Ajkára, 14:40-kor Devecser érintésével Sümegre, 18:05-kor Kupig közlekednek autóbuszjáratok.
  • Az új menetrendnek köszönhetően így Pápáról az eddigi 19:50 helyett 19:35-kor Noszlop – Devecser, 20:35-kor pedig Noszlop – Ajka irányába indulnak autóbuszok.
  • A reggeli időszakban Pápáról Pápakovácsi, Kup, Bakonypölöske, Noszlop érintésével Ajkára közlekedő járatok menetrendje változik, a jelenlegi 6:10 és 6:15 helyett tanítási napokon 6:05-kor, és naponta 6:35-kor indulnak az autóbuszok, melyek Ajkára 6:55-re és 7:25-re érkeznek, így az Ajkán tanulók és dolgozók számára kedvezőbb érkezi időpontot biztosítanak.
  • Az autóbuszjáratok Pápán belüli megállóhelyei bővülnek, így minden járat megáll többek között Pápa, kórház, Pápa, Budai Nagy A. út, Pápa, Hantai út megállóhelyen is.
  • A Pápáról Noszlopig óránként induló járatok továbbközlekednek Hévíz, Zalakaros érintésével Nagykanizsáig, vagy Tapolca és Badacsony érintésével Révfülöpre, a nyári időszakban egy járat pedig Ajkát követően Zánka, Balatonakali, Balatonudvari, Örvényes, Aszófő, Tihany érintésével egészen Balatonfüredig közlekedik, ezáltal könnyebbé válik a térség településeiről a Dunántúl fürdővárosainak és a Balaton északi partjának elérhetősége is.

Érintett vonalak: 1620, 1711, 1712, 1714, 1717, 1794, 7932, 7934, 7936

 

(Győr –) Ajka – Padragkút – Halimba – Szőc – Nyirád – Zalahaláp – Tapolca

  • Az eddigieknél több autóbuszjárat közlekedik Ajkáról Győrbe. A járatok egész nap kétóránként indulnak, az első autóbuszjárat már 6:30-kor érkezik Győrbe, az utolsó pedig Győrből 19:30-kor indul. A Győr és Ajka között közlekedő járatok többsége továbbközlekedik Ajkáról Padragkút – Halimba – Szőc – Nyirád érintésével Tapolcára, így már az Ajka és Tapolca között elhelyezkedő településekről is biztosítunk közvetlen eljutási lehetőséget Pápára és a kisalföldi megyeszékhelyre.
  • A Tapolca és Győr között közlekedő autóbuszjáratok útvonala változik, az autóbuszok a Tapolca – Nyirád – Halimba – Ajka – Noszlop – Pápa – Győr útvonalon közlekednek, ezért a Győr és Tapolca közötti utazásokhoz a lényegesen gyorsabb vasúti közlekedés ajánljuk, mivel Tapolca és Győr között a Helikon InterRégió vonatok egész nap kétóránként indulnak, és alig több mint kétórás menetidővel közlekednek.
  • Ajkáról Padragkút, Halimba, Szőc, Nyirád, Zalahaláp érintésével Tapolcára minden nap az eddigieknél gyakrabban, jellemzően óránként indulnak az autóbuszok, Ajkáról és Tapolcáról is mindig óra :35 perckor. A járatok Ajkán belül a Timföldgyár bej. út elnevezésű megállóhely érintésével közlekednek, majd ezt követően valamennyi útba eső megállóhelyen megállnak, így többek között Szőc, autóbusz-fordulót is érinti valamennyi autóbusz.
  • Az Ajka és Tapolca között óránként közlekedő járatokat további Halimbáig, Szőcig, Nyirádig, vagy Sümegig közlekedő járatok is kiegészítik, melyek jellemzően felezik az Ajka és Tapolca között közlekedő járatokat, így a délutáni időszakban munkanapokon 12:35 és 19:35 között 30 percenként indulnak az autóbuszok Ajkáról Halimba irányába
  • Az Ajkáról Tapolcára közlekedő járatok közül naponta 7, a Tapolcáról Ajkára közlekedők közül pedig naponta 5 járat Tapolcán a vasútállomásig/vasútállomástól közlekedik, ahol csatlakozást biztosítanak a Tapolca – Badacsony – Révfülöp – Balatonfüred – Balatonalmádi – Székesfehérvár – Budapest útvonalon közlekedő vonatokhoz, melynek köszönhetően az Ajka és Tapolca között elhelyezkedő településekről a Balaton északi partján fekvő települések, valamint a főváros elérhetősége is kedvezőbbé válik.
  • A Nyirád – Szőc – Halimba – Ajka útvonalon közlekedő járatok közül irányonként 4-4 járat Ajkán a vasútállomás érintésével közlekedik, ahol néhány perces csatlakozási idővel átszállási lehetőséget biztosítanak az Ajka – Veszprém – Székesfehérvár – Budapest útvonalon közlekedő vonatokhoz.  
  • Az Ajka, autóbusz-állomásról Padragkút érintésével közlekedő valamennyi autóbuszjárat Ajkán belül helyi díjtermékekkel is igénybe vehető.

Érintett vonalak: 1569, 1711, 1712, 1714, 1717, 7387, 7832, 7834, 7936

 

(Budapest –) Veszprém – Nagyvázsony – Pula – Vigántpetend – Kapolcs – Monostorapáti – Tapolca – Keszthely – Hévíz (– Zalaegerszeg)

  • Kismértékben változik a Veszprém és Tapolca között közlekedő gyorsjáratok menetrendje is. Az autóbuszok jellemzően egész nap Veszprémből és Tapolcáról is minden óra 30 perckor indulnak, és egy óra alatt teszik meg a két város közötti távolságot. Az óránként közlekedő járatokon felül további gyorsjáratok is indulnak, Veszprémből Tapolcára munkanapokon 14:15-kor és naponta 16:10-kor, Tapolcáról Veszprémbe munkanapokon reggel 6:05-kor, 6:20-kor, naponta 7:05-kor és 11:55-kor.
  • A Veszprémből Tapolcára 6:25-kor induló autóbuszjárat már munkaszüneti napokon (jellemzően vasárnap) is közlekedik, ugyanakkor a 7:15-kor induló autóbuszjárat 15 perccel később indul, és munkaszüneti napokon nem közlekedik. A Tapolcáról hajnali 4:40-kor induló és Veszprémbe 6:19-kor érkező autóbuszjárat minden nap, vagyis már vasárnap is közlekedik, ugyanakkor a Tapolcáról 6:05-kor és 6:20-kor induló járatok munkanapokon közlekednek, az eljutási lehetőséget hétvégén a Tapolcáról 5:30-kor és 6:30-kor induló, és Veszprémbe 6:30-ra, illetve 7:30-ra érkező járatokkal biztosítjuk. Tapolcáról az esti időszakban az utolsó autóbuszjárat 20:25-kor indul, és Veszprémbe 21:22-kor érkezik, és már naponta közlekedik. A módosítások eredményeképpen kedvezőbbé válik a térségből Veszprémbe ingázók utazási lehetősége a hétvégi időszakban.
  • Lényegesen könnyebbé válik Keszthely, Hévíz és Zalaegerszeg térségének elérése a 77-es út menti településekről (Nagyvázsony, Pula, Vigántpetend, Kapolcs, Monostorapáti, Tapolca) azáltal, hogy a Veszprém és Tapolca között közlekedő járatok jellemzően kétóránként Balatonederics, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, Keszthely, Hévíz érintésével egészen Zalaegerszegig közlekednek.
  • A Sümeg – Tapolca – Kapolcs – Veszprém – Várpalota – Budapest útvonalon közlekedő autóbuszok változatlanul kétóránként biztosítanak közvetlen kapcsolatot a térség települései és a főváros között, ugyanakkor Sümegről és Tapolcáról a Budapest felé közlekedő járatok egy órával eltolt időpontokban indulnak, így Sümegről 5:05, 7:05, 9:05, 13:05 és 17:05-kor, Tapolcáról 4:30-kor, majd 5:30 és 17:30 között kétóránként.
  • A Zalaszentgrót – Sümeg – Tapolca – Kapolcs – Veszprém – Várpalota – Budapest viszonylatú autóbuszjárat Zalaszentgrótról egy órával később, 5:30 helyett 6:30-kor indul.

Érintett vonalak: 1212, 1215, 1216, 1625, 1732, 1736, 7370

 

Tapolca – Balatonederics – Balatongyörök – Vonyarcvashegy – Gyenesdiás – Keszthely – Hévíz

  • A Tapolca – Balatongyörök – Keszthely útvonalon egyész nap óránként indulnak az autóbuszok, Tapolca, autóbusz-állomásról jellemzően óra 33 perckor, míg Keszthelyről többségében minden óra 40-kor, az esti időszakban pár perccel korábban. A járatok többsége Hévízig, illetve Hévíztől közlekedik, biztosítva ezáltal a fürdőváros elérhetőségét a térségből. A módosítással jelentősen javul az érintett településekről Tapolca, Keszthely, és Hévíz közvetlen elérhetősége is.
  • Új járat indul Tapolcáról hajnali 4:08-kor Keszthelyre és Hévízre Balatonederics érintésével, az autóbusz Keszthelyre 5:03-ra, Hévízre 5:25-re érkezik, így már Tapolcáról és Balatonedericsről is biztosítjuk az eljutási lehetőséget reggel 6 óra előtti beérkezéssel Keszthelyre és Hévízre, ezzel is javítva a térségben a munkavállalási lehetőségeket.

Érintett vonalak: 1212, 1569, 1625, 1714, 1736, 7357, 6218, 6361, 7721

 

Zalaegerszeg – Nagykapornak – Zalacsány – Felsőpáhok – Alsópáhok – Hévíz – Keszthely – Gyenesdiás – Vonyarcvashegy – Balatongyörök

  • Jelentős fejlesztés, hogy a Zalaegerszeg – Hévíz – Keszthely útvonalon közlekedő autóbuszjáratok szinte mindegyike meghosszabbításra kerül a Balaton északi partján elhelyezkedő települések felé. A járatok többsége Keszthelytől továbbközlekedik Gyenesdiás – Vonyarcvashegy – Balatongyörök irányába, így a zalai megyeszékhelyről jellemzően óránként válnak elérhetővé a Keszthelytől keletre elhelyezkedő Balaton parti települések is. Az autóbuszok Balatongyöröktől kétóránként Balatonederics – Tapolca – Kapolcs útvonalon Veszprémig, míg az ellenkező két órában Badacsony – Révfülöp – Zánka – Balatonfüred útvonalon szintén Veszprémig közlekednek, így Zalaegerszegről, Hévízről, Keszthelyről a Balaton északi partján elhelyezkedő települések egész évben kétóránként közvetlen autóbuszjáratokkal válnak elérhetővé.[GP1] 
  • A Zalaegerszeg és Keszthely között közlekedő autóbuszjáratok Zalaegerszegről változatlanul óra :30 perckor indulnak, Keszthelyre a következő óra 35 perckor érkeznek, így kiváló csatlakozási lehetőséget biztosítanak a Keszthelyről jellemzően minden óra 48perckor a déli part irányába induló, Kaposvár – Pécs, illetve Siófok – Budapest felé közlekedő vonatokra. A csatlakozási lehetőségek az ellenkező irányba is hasonlóan működnek, a Kaposvár – Pécs, illetve Siófok – Budapest felől érkező vonatok Keszthelyre jellemzően óra 11 perckor érkeznek, az autóbuszok pedig Hévíz – Zalaegerszeg irányába továbbra is óra 25-kor indulnak.
  • A fejlesztés eredményeképpen Zalaegerszegről, Hévízről és Keszthelyről a Balaton szinte valamennyi települése közvetlen autóbuszjárattal, vagy Keszthelyen egyetlen vasúti átszállással egész nap kiszámíthatóan óránként válik elérhetővé.
  • Új járat indul reggel Keszthelyről 4:25-kor, Hévízről 4:40-kor, Zalacsányból 4:55-kor Zalaegerszegre, ahova 5:25-kor érkezik, ezáltal Keszthelyről és Hévízről is biztosítjuk naponta az eljutási lehetőséget a zalai megyeszékhelyre 6 óra előtti beérkezéssel, Zalacsányból pedig a jelenlegi 4:10-kor induló és Zalaegerszegre 5:20-kor érkező járat mellett már gyorsjárat is közlekedik, melynek eredményeképpen a településről a jelenlegi 70 perc helyett már 30 perc alatt elérhető lesz Zalaegerszeg a 6 óra előtt időszakban.
  • A Zalaegerszeg – Hévíz – Keszthely útvonalon a Zalaegerszegről 14:00-kor, 15:00-kor és 16:00-kor induló járatok csak munkanapokon közlekednek, a Keszthelyről 21:25-kor Zalaegerszegre induló autóbuszjárat pedig nem közlekedik, az esti időszakban Keszthelyről 20:25-kor és 22:25-kor biztosítunk eljutási lehetőséget Zalaegerszegre.

Érintett vonalak: 1188, 1499, 1625, 1658, 1665, 1806, 1808, 6162, 6216

 

Keszthely – Balatongyörök – Badacsony – Révfülöp – Zánka – Balatonfüred – Veszprém

Jelentősen változik a Keszthelyről, Veszprémből és Balatonfüredről a Balaton északi partján fekvő települések felé közlekedő autóbuszjáratok menetrendje is.

  • A Veszprémből Balatonfüredről, Révfülöp érintésével Tapolcára közlekedő járatok többségének az útvonala módosul, Badacsony után Balatongyörök – Keszthely irányába közlekednek, a Balaton-part menti településekről Tapolca eléréséhez pedig a vonatokat ajánljuk.
  • Kedvezőbbé válik Veszprémből a Balaton északi partján fekvő települések elérhetősége is, mivel a közvetlen autóbuszjáratok egész nap kétóránként, csúcsidőben (reggel Veszprém, délután a part irányába) még gyakrabban jellemzően óránként indulnak.
  • Balatonfüredről Zánka – Révfülöp – Badacsony – Balatongyörök érintésével Keszthely – Hévíz felé napközben jellemzően kétóránként, a reggeli és a délutáni időszakban pedig óránként, Balatonfüredről mindig egész órakor, Keszthelyről a reggeli időszakot követően mindig óra 38 perckor indulnak.

Érintett vonalak: 1190, 1631, 1658, 1735, 1806, 1808,

 

Tapolca – Lesencetomaj – Lesencefalu – Vállus – Várvölgy – Keszthely

  • A Tapolca – Lesencetomaj – Várvölgy – Keszthely útvonalon közlekedő autóbuszok menetrendje is jelentősen átalakul. Az autóbuszok reggel és délután jellemzően óránként, a délelőtti időszakban pedig kétóránként, egyenletes elosztás szerint indulnak.
  • A járatok menetrendje úgy került kialakításra, hogy az autóbuszok többsége Tapolcán csatlakozást biztosít a Veszprém felé/felől közlekedő gyors autóbuszjáratokhoz, Keszthelyen pedig a déli part irányába induló Kaposvárig, illetve Budapestig közlekedő vonatokhoz.

Érintett vonalak: 1732, 6350

 

Sümeg – Bazsi – Zalaszántó – Hévíz – Keszthely útvonalakon

  • Sümeg és Keszthely között is változik az autóbuszjáratok menetrendje, az országos (Győrig, Sopronig közlekedő) járatok és a Sümeg és Keszthely között közlekedő regionális járatok együttesen jellemzően óránkénti eljutási lehetőséget biztosítanak a két város között.
  • A járatok menetrendje úgy került kialakításra, hogy az autóbuszok többsége Keszthelyen csatlakozást biztosít a déli part irányába induló Kaposvárig, illetve Budapestig közlekedő vonatokhoz.

Érintett vonalak: 1673, 1725, 1727, 1794, 6395, 6396

 

További változások 2022. június 16-ától