Navigáció átugrása

Zalaegerszeg – március 18-tól új menetrend szerint közlekednek a helyi járatok

2023. február 15.

Zalaegerszeg helyi közlekedése évtizedek óta nem változott átfogóan, mindeközben az utazási igények folyamatosan változtak és a város szerkezete is jelentősen átalakult. Az utazási igények felmérése 2021. év végétől 2022 nyaráig több lépcsős folyamatban történt utasszámlálással és a felhasználók megkérdezésével, az ipari cégek igényeinek megismerése mentén. A beérkezett adatok alapján új átfogó menetrend készült, melyet a következőkben mutatunk be.

A menetrendváltozással a helyi közlekedés fenntarthatóbbá tétele mellett az is cél, hogy jelentősen javuljanak az átszállásmentesen elérhető kapcsolatok, számos városrész között közlekedjen rendszeresen közvetlen járat (pl.: Kertváros és Landorhegy, vagy Botfa és a Belváros között), illetve az Áruházak térsége is legyen elérhető közösségi közlekedéssel a nagyobb városrészek irányából.

Az új, részletes, vonali menetrendek megtekinthetők a www.volanbusz.hu/zalaegerszeg oldalon.

Menetrendi füzet hamarosan elérhető lesz az autóbusz-állomás pénztárában.

Utazástervezéshez ajánljuk:

 

Az új hálózatot bemutató térkép itt tekinthető meg.

 

Az új menetrenddel kapcsolatos tudnivalókat városrészenként mutatjuk be az alábbiakban:

Gébárt, Andráshida, Apátfa

A városrészt érintő változás lényege az, hogy az Andráshidát elérő járatok egy része Botfáig közlekedik tovább, ezáltal a város déli részén található munkahelyek, illetve Zalabesenyő és Botfa is elérhetővé válik közvetlenül Andráshidáról 14-es jelzéssel az 1-es járatok mellett.

A járatok a jelenlegivel szinte megegyező járatsűrűséggel, de változó indulásokkal közlekednek.

  • a reggeli csúcsidőben 20 percenként,
  • délelőtt és este 30-60 percenként,
  • illetve délután 30 percenként,
  • hétvégén egész nap 60-120 percenként biztosítanak közvetlen eljutási kapcsolatot a Belvárosba és a vasútállomásra.

Átlagosan, időszaktól függően minden második járat közlekedik majd Botfáig, vagy indul Botfáról, ezzel biztosítva a városrészek közötti közvetlen kapcsolatot, illetve Botfáról is a közvetlen belvárosi bejutást. Botfa esetében a közvetlen belvárosi kapcsolatot a 4-es járatok is biztosítják majd, erről részletesen a településrésznél írunk.

Andráshidára a C1-es és a 69-es járatok helyett a műszakos eljutásokat az új 24-es járatok biztosítják majd, közel a jelenlegi időfekvésekben, ezáltal megtartva a közvetlen kapcsolatokat.

A helyi közlekedésbe vont helyközi járatok kedvezőbb fekvésbe kerülnek, ezzel is egyenletesebb kiszolgálást biztosítva a településrésznek.

  Letölthető szórólap Andráshida, Apátfa, Gébárt, Botfa és Zalabesenyő közlekedési kapcsolatairól

 

vissza az elejére

 

Csácsbozsok és Ebergény

Új vonalhálózat szerint jelentősen bővülnek Ebergényből és Csácsbozsokról a közvetlen eljutási kapcsolatok.

Ebergény és Csácsbozsok kiszolgálását a jövőben 2, 12 és 22-es jelzésű járatok végzik, kedvezőbb közvetlen kapcsolatot biztosítva a város számos pontjára. A buszok a Landorhegyi úton haladnak végig, ahonnan minimális gyaloglással elérhetők a környék iskolái, továbbá mindkét irányban feltárják az Ola és Rákóczi Ferenc utcákat - ezzel elérhetővé válnak az itteni iskolák és az Interspar is, továbbá munkanapokon csúcsidőszakokban, illetve hétvégén közvetlenül elérhetők lesznek a Balatoni úton található bevásárlóközpontok is. A megváltozó útvonalon közlekedő járatok jellemzően óránként érik el Csácsbozsokot és Ebergényt is, illetve munkanap csúcsidőben egyes órákban 30 percenkénti kiszolgálást adnak.

Ebergény kiszolgálása

  • A 12-es járatok Ebergény – Landorhegyi út – Olai templom – Széchenyi tér/Kovács Károly tér – Csácsbozsok útvonalon közlekednek csúcsidőben 12-es jelzéssel.
  • Csúcsidőn kívül több járat csak Ebergény és a Széchenyi tér/Kovács Károly tér között 12A jelzéssel indul.
  • A változás által közvetlen kapcsolat jön létre Ebergény és az Áruházak, illetve Csácsbozsok között.

Csácsbozsok kiszolgálása

  • A 2-es járatok útvonala meghosszabbodik és a Széchenyi tér – Kórház – Gasparich Márk u. – Olai templom – Széchenyi tér – Csácsbozsok útvonalon, illetve vissza ugyanezen vonalon közlekednek.
  • 2A jelzéssel jellemzően este és hétvégén indulnak járatok, melyek a Széchenyi tér és Csácsbozsok között közlekednek, illetve a Kovács Károly térre érkeznek Csácsbozsokról.
  • 22-es jelzéssel csúcsidőben néhány járat Csácsbozsokról, illetve a Kovács Károly térről indulva a Landorhegyi úton át Kertvárosba közlekedik, illetve onnan indul.

A változás által Csácsbozsokról Landorhegyre is el lehet jutni az Olai templom felé a hét minden napján, illetve munkanapokon Kertvárosba is közvetlenül.

A 2-12-22-es járatok Csácsbozsokra közösen munkanap reggel 30 percenként, napközben 60, délután 30, este és szombaton 60 percenként, vasárnap 60-120 percenkénti eljutást biztosítanak.

Ebergénybe a 12-12A járatok csúcsidőben 30, azon kívül 60 perces eljutást biztosítanak.

Csúcsidőben 21-es jelzéssel Kertváros és Csácsbozsok között a Köztársaság útja – Mártírok útja útvonalon is indul járat.

jelentősen bővül a Csácsbozsok és Cserlap irányába bevont helyközi járatok köre, ezáltal a mainál kedvezőbb eljutási lehetőségeket biztosítva, kiegészítve a helyi járatokat.

  Letölthető szórólap Csácsbozsok és Ebergény közlekedési kapcsolatairól

 

vissza az elejére

 

Pózva, Nekeresd, Neszele, Ságod

Az északi városrészekbe a maival közel azonos időfekvésben közlekednek a járatok, ugyanakkor fejlesztési elemként megjelenik az új 13 és 15-ös vonal, melyek csúcsidőben közvetlen kapcsolatot biztosítanak a Kertvárossal.

Az 5-ös buszok szinte minden esetben az autóbusz-állomásról indulnak Ságod felé hozzávetőleg a jelenlegi járatsűrűség szerint, illetve csúcsidőben 15-ös jelzéssel néhány járat Kertvárosig hosszabbodik meg, vagy onnan indul Ságodba, biztosítva az iskolás eljutásokat.

A 3-as buszok a vasútállomástól indulnak jellemzően Pózvára, illetve 13-as jelzéssel egyes járatok Kertvárosig közlekednek, vagy onnan indulnak. A helyi közlekedésbe vont helyközi járatok kedvezőbb fekvésbe kerülnek, ezzel is egyenletesebb kiszolgálást biztosítva a településrésznek.

Bizonyos helyközi járatok érintik Pózván a Külsőkórházat, valamint Nekeresdre is betérnek.

Letölthető szórólap Pózva, Neszele, Nekeresd és Ságod közlekedési kapcsolatairól

 

vissza az elejére

 

Botfa és Zalabesenyő

Botfa és Zalabesenyő tekintetében a jövőben közvetlen belvárosi kapcsolatot biztosítunk az új vonalhálózat által.

Új 4-es vonal: Botfa – Zalabesenyő – Vasútállomás – Autóbusz-állomás

Új 14-es vonal: Botfa – Zalabesenyő – Vasútállomás – Autóbusz-állomás – Gébárt – Hatház (egyes járatok) – Apátfa - Andráshida, Sportpálya

Az új vonalakon a járatok csúcsidőben 30, napközben 60 percenként biztosítják a közvetlen kapcsolatot Botfa és a Belváros között, jellemzően minden második indulás Andráshidáig meghosszabbítva 14-es jelzéssel. Ezáltal közvetlen eljutást tehát nem csak a Belvárosba, hanem az Olai templom felé is nyújtanak az új járatok, így az iskolába és munkába jutást megkönnyíthetik.

A helyi közlekedésbe vont helyközi járatok kedvezőbb fekvésbe kerülnek, ezzel is egyenletesebb kiszolgálást biztosítva a településrésznek.

  Letölthető szórólap Andráshida, Apátfa, Gébárt, Botfa és Zalabesenyő közlekedési kapcsolatairól

 

vissza az elejére

 

Páterdomb

Páterdombot a jövőben a 19-es járatokkal tervezzük kiszolgálni. Az új hálózat lényege, hogy az autóbuszok napközben Kertváros – Erdész utca – Kovács Károly tér – TESCO Áruház – Zalapark – Páterdomb útvonalon, összekötve közlekednek. Jellemzően munkanap este és hétvégén délután továbbra is a jelenlegi 9-es vonalon közlekednek az autóbuszok.

Az új vonalvezetés által a Kertváros jelentős részéről közvetlen eljutás biztosítható a TESCO Áruházhoz és a Zalaparkhoz, illetve Páterdombbal is összekötésre kerül a város egyik legnagyobb lakótelepi része.

  • A reggeli csúcsidőszakban Kertváros és Páterdomb között 20-30 percenként indulnak a járatok.
  • Napközben a 19-es járatok 60 perces kiszolgálást biztosítanak.
  • Munkanapokon délután a két városrész között 30 percenként indulnak az autóbuszok. 18 óra után a 9-es busz indul a Belváros és Páterdomb között, a 19-es járatok ezután nem közlekednek.
  • Szombaton délelőtt jellemzően 60 percenként biztosítható Kertvárosból az Áruházakig a kiszolgálás egészen Páterdombig, illetve délután a jelenlegihez hasonló módon 9-es járatok indulnak 2 óránként Páterdombig.

Vasárnapokon a 9-es járatok 60-120 percenként közlekednek a jelenlegihez hasonló módon.

Letölthető szórólap Páterdomb közlekedési kapcsolatairól

 

vissza az elejére

 

Kertváros

Jelentősen átalakul Kertváros közlekedése. A változások során számos buszvonal összekötése megtörténik, ezáltal jelentősen bővítve a közvetlenül elérhető városi területek számát.

A legfontosabb változás az, hogy a 8-as 10-es és 11-es járatok összekötésre kerülnek a hét minden napján. Az új 18-as útvonal az alábbi vonalvezetéssel közlekedik majd: Vasútállomás – Göcseji út – Landorhegyi út – Platán sor – Ola u. – Széchenyi tér – Kórház – Köztársaság útja – Hegyalja u. – Köztársaság út – Kovács Károly tér – Ola u. – Platán sor – Landorhegyi út – Göcseji út – Vasútállomás

Ezáltal a Belvárossal közvetlen kapcsolatot biztosító vonal egyben közvetlen eljutást ad egész nap az Olai templom és Landorhegy felé is csúcsidőben 15, napközben egészen késő estig 30 percenként. Munkanap és vasárnap délelőtt, illetve szombaton délután minden második járat 18A jelzéssel az Erdész utcát is érinti.

Így egy olyan vonal jön létre, mely a város frekventált területeit körbejárva a legnagyobb városrészeket is összeköti, átszállásmentes kapcsolatot adva.

Kertváros tekintetében további változás, hogy az Erdész utca kiszolgálását és a Köztársaság útja kiszolgálását a 8E és 8C járatok helyett új 19-es járatok végzik a jövőben. A 19-es járatok kertvárosi útvonala a mai 8E és 8C összevonásából jön létre, azok Kertváros – Köztársaság útja – Erdész utca – Kovács Károly tér – TESCO Áruház – Zalapark – Páterdomb útvonalon közlekednek.

Az új vonalvezetés által a Kertváros jelentős részéről közvetlen eljutás biztosítható az Áruházakhoz, illetve Páterdombbal is összekötésre kerül a város egyik legnagyobb lakótelepi része.

  • A reggeli csúcsidőszakban Kertváros és Páterdomb között 20-30 percenként indulnak a járatok.
  • Napközben Kertvárostól Páterdombig 60 perces kiszolgálást biztosítanak.
  • Munkanapokon délután a két városrész között 30 percenként indulnak az autóbuszok. 18 óra után az Erdész utca felé az új 18A járatok közlekednek egészen 21 óráig óránként. Így az esti időszakban is biztosítjuk az utca feltárását.

További változások:

  • A fentiek mellett csúcsidőben közösen 30 percenként az 5-ös és 3-as buszok meghosszabbításra kerülnek a Hegyalja útig (körbejárva a jelenlegi 8-as járatok hurokvonalát) 13-as és 15-ös jelzéssel.
  • 21-es jelzéssel csúcsidőben a Köztársaság útján és a Mártírok útján át Csácsbozsok továbbra is közvetlen járattal elérhető lesz.
  • Csúcsidőben új 22-es járatok a jövőben szintén Kertvárosból indulnak az Alsóerdei úton majd Landorhegyen és az Olai templomon át a Széchenyi térig, illetve a Kovács Károly térről indulnak vissza óránként.
  • A 13-15-18-19-19A-as járatok Belváros és a Kertváros között hajnalban 15, reggel 7-8, délután 10 percenként, este 30 percenként indulnak, szombaton délelőtt átlagosan 20, szombat délutántól vasárnap estig 30 percenként.
  • Hajnalban és késő este a 28-as és 22-es jelzésű összevont járatok segítik a korán kezdő vagy későn végző dolgozók eljutásait.

Csúcsidőben a műszakos kiszolgálást biztosító járatok továbbra is megmaradnak, kismértékben változó időpontokkal és jelzéssel, illetve 25-ös jelzéssel már az Északi Ipari Park is közvetlenül elérhetővé válik (részletek a műszakos kiszolgálást biztosító járatok leírásánál).

Letölthető szórólap a Kertváros közlekedési kapcsolatairól
Letölthető kivonatos menetrend a Belváros - Kertváros közötti járatokról

 

vissza az elejére

 

 

Landorhegy

Jelentősen átalakul Landorhegy közlekedése. A változások során számos buszvonal összekötése megtörténik, ezáltal jelentősen bővítve a közvetlenül elérhető városi területek számát.

A legfontosabb változás az, hogy a 8-as 10-es és 11-es járatok összekötésre kerülnek a hét minden napján. Az új 18-as útvonal az alábbi vonalvezetéssel közlekedik majd: Vasútállomás – Göcseji út – Landorhegyi út – Platán sor – Ola u. – Széchenyi tér – Kórház – Köztársaság útja – Hegyalja u. – Köztársaság út – Kovács Károly tér – Ola u. – Platán sor – Landorhegyi út – Göcseji út – Vasútállomás

Ezáltal a Belvárossal közvetlen kapcsolatot biztosító vonal egyben közvetlen eljutást ad egész nap Kertváros felé is csúcsidőben 15, napközben egészen késő estig 30 percenként. Este és vasárnap, illetve szombaton délután minden második járat 18A jelzéssel az Erdész utcát is érinti.

Így egy olyan vonal jön létre, mely a város frekventált területeit körbejárva a legnagyobb városrészeket is összeköti, átszállásmentes kapcsolatot adva.

  • Új vonalhálózat szerint jelentősen átalakul az Ebergényt kiszolgáló járatok útvonala is, illetve a 10Y és 11Y járatok helyett is új vonal indul csúcsidőben 22-es jelzéssel a Széchenyi tér/Kovács Károly tér és Kertváros között a Landorhegyen át 60 percenként.
  • A változás során Landorhegyről közvetlenül elérhetővé válik Csácsbozsok és az Áruházak környéke is.
    • Új 2-es járatok indulnak munkanapokon napközben óránként a Széchenyi tér – Kórház – Gasparich Márk u. – Olai templom – Széchenyi tér – Csácsbozsok és vissza ugyanezen vonalon.
      • munkanap napközben 60 percenként közlekedik, így a Gasparich Márk u. – Landorhegyi u. 34. szakaszról a Belváros felé az Olai templom felé és a Kosztolányi Dezső utca felé is 60-60 percenként biztosít eljutást, azaz összesen 30 percenként érhető el vele a Belváros.
    • Új 12-es vonal váltja a 26-os járatokat: Ebergény – Landorhegyi út – Belváros – Csácsbozsok (jellemzően csúcsidőben)
    • Új 12A vonal váltja a 26-os járatokat: Ebergény – Landorhegyi út – Belváros (jellemzően csúcsidőn kívül)
      • A 12-12A járatok csúcsidőben 30, azon kívül 60 percenként biztosítják Landorhegyről Ebergény, illetve a Belváros felé is az eljutást
    • Új csúcsidei 22-es vonal (10Y és 11Y helyett): (Csácsbozsok) – Kovács Károly tér – Landorhegyi út – Alsóerdei út – Kertváros – (csúcsidőben egyes járatok a Vasútállomásig közlekednek).
      • A járatok csúcsidőben óránként indulnak
    • A 2-12-12A-22-es járatok közösen csúcsidőben 10-15, napközben 20-30 percenként biztosítják a közvetlen belvárosi kapcsolatot, illetve eljutást adnak az Áruházak felé is.
    • A 18-as járatok, illetve a 2-12-es járatok munkanap napközben közösen átlagosan 10 percenként szolgálják ki a Landorhegyi út térségét. Hétvégén a 2-es járatok csak az autóbusz-állomástól indulnak Csácsbozsok felé, de a 12-es járat óránként közlekedik feltárva Landorhegyet is.
  • A 26-os járatokat váltó 2-12-12A buszok a lakótelepi részeket kedvezőbben feltárva közlekednek a jövőben. A kétirányú kiszolgálás miatt a Landorhegyi út 34-es számnál megépül a megálló párja is.
  • A 2-12-es járatok egész napos közvetlen kapcsolatot biztosítanak a jövőben a Zalapark és Csácsbozsok felé Landorhegyről, illetve a Kertváros északi részével is összeköttetést adnak az új 22-es járatok, kiváltva a 10Y és 11Y járatokat is.
    • Kertváros és a Landorhegy között továbbá egész nap 30 percenként adnak a Belvároson át eljutást  a 18-18A járatok.
  • A jelenlegi 10C helyett a jövőben a reggeli csúcsidőben 20-as jelzéssel indul körjárat. A nap további részében a Gasparich Márk u. és a Landorhegyi út 34. kiszolgálását a 2-12-12A járatok végzik majd napközben szinte a maival megegyező járatsűrűséggel, reggel így 15, napközben 30 percenként, hétvégén óránként adnak belvárosi kapcsolatot
  • Hajnalban és késő este a 28-as és 20-as jelzésű összevont járatok segítik a korán kezdő vagy későn végző dolgozók hazajutását.
  • Csúcsidőben a műszakos kiszolgálást biztosító járatok továbbra is megmaradnak, kismértékben változó időpontokkal és jelzéssel, illetve 25-ös jelzéssel már az Északi Ipari Park is közvetlenül elérhetővé válik (részletek a műszakos kiszolgálást biztosító járatok leírásánál).

Összefoglalóan: a Belváros és Landorhegy között csúcsidőben 7-10, munkanap napközben az Ola utca és a Kórház felé is 15-15 percenként biztosított az eljutás, késő este pedig 15-30 percenként.

Letölthető szórólap Landorhegy közlekedési kapcsolatairól
Letölthető kivonatos menetrend a Belváros - Landorhegy közötti járatokról

 

vissza az elejére

 

 

​Bazita és Szenterzsébethegy

A nevezett városrészek kiszolgálása esetében az indulási idők kismértékben változnak, illetve új számozási rendszer szerint közlekednek az autóbuszok.

Szenterzsébethegyre a jövőben a 6-os járatok indulnak.

Bazitára 7-es jelzéssel közlekednek a buszok.

Valamennyi Bazitán keresztül közlekedő helyközi járat bevonásra került a helyi szolgáltatásba, továbbá a helyi járattal megegyezően valamennyi megállóhelyen megállnak.

Részletek a vonalhálózati térképen.

Letölthető szórólap Bazita és Szenterzsébethegy közlekedési kapcsolatairól

 

vissza az elejére

 

Műszakos eljutást biztosító járatok

A jelenlegi műszakos eljutást biztosító járatok alapvetően közel a jelenlegi indulásuk mentén megmaradnak, és útvonaluktól függően 23E illetve 24, 24E jelzést kapnak.

  • C1-es járatok helyett a jövőben 24-es jelzéssel indulnak a járatok, kismértékben változó, hosszabbodó útvonalon, és néhány perccel változó indulásokkal.
  • C2-es járatok helyett a jövőben a 2-es, 12-es, 21-es és 22-es járatok közlekednek.
  • C4-es járatok helyett a jövőben 24-es jelzéssel indulnak a járatok, kismértékben változó, hosszabbodó útvonalon, és néhány perccel változó indulásokkal.
  • C5-ös járatok helyett hosszabb útvonalon 25-ös járatok indulnak Landorhegy – Kertváros – Autóbusz-állomás – Északi Ipari park útvonalon, melyek ezáltal a legnagyobb lakótelepi részeket kötik össze az Északi Ipari parkkal a jelenleg autóbusz-állomásról induló járatok helyett. A 25-ös járatok az Edelmannig, illetve néhány esetben az 5-ös buszokkal kiegészülve a Rheinmetallig meghosszabbítva közlekednek.
  • 41-es járatok helyett a 4-es és 14-es járatok indulnak kismértékben változó időpontokban.
  • 44-es járatok helyett 23E jelzéssel közlekednek a járatok.
  • 48-as járatok helyett 24E jelzéssel közlekednek a járatok.
  • 30C járatok járatok helyett a 7-es vonal menetrendi mezőjében meghirdetett 27-es járatok közlekednek.

Letölthető szórólap a műszakos járatokról

 

vissza az elejére