Navigáció átugrása

Veszprém, Herend, Ajka, Pápa, Devecser, Sümeg – kedvezőbb eljutási lehetőségek június 17-étől

2023. június 2.

Új menetrend Veszprém, Herend, Ajka, Pápa, Devecser és Sümeg irányába

2023. június 17-től új menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Veszprémből Herend irányába, így jelentősen változik Márkó, Bánd, Hárskút, Herend, Szentgál, Úrkút, Városlőd, Kislőd, Bakonyjákó, Farkasgyepű, Pápa, Ajka, Kolontár, Devecser, Nemeshany, Káptalanfa, Gyepűkaján, Csabrendek és Sümeg települést érintő valamennyi autóbuszjárat menetrendje.

A változás eredményeképpen az autóbuszok ütemes menetrend szerint indulnak, több új közvetlen kapcsolatot biztosítanak a térség települései között, bővülnek a csatlakozások az autóbuszok között, valamint az autóbuszok és a vonatok között is, egyes vonalakon az első járat korábban, az utolsó később indul, ezzel is bővítve a kínálatot. A térség számos településéről gyakrabban válik elérhetővé Zala és Veszprém vármegyék vármegyeszékhelyei is.

A változás elsősorban az alábbi viszonylatokat és településeket érinti:

  • Veszprém – Herend – Városlőd – Farkasgyepű – Bakonyjákó – Pápa,
  • Veszprém – Márkó – Bánd – Herend – Szentgál – Úrkút – Ajka,
  • Veszprém – Herend – Kislőd – Ajka – Kolontár – Devecser – Nemeshany – Káptalanfa – Gyepűkaján – Csabrendek – Sümeg,
  • Veszprém – Márkó – Bánd – Herend – Városlőd – Kislőd – Csehbánya és
  • Veszprém – Márkó – Hárskút.

Veszprém vármegyei változások térképe

A térképre kattintva, az pdf-ként megjeleneníthető.

vissza az elejére

A változásokról részletesen

Veszprém – Herend – Városlőd – Farkasgyepű – Bakonyjákó – Pápa

Veszprém és Pápa között egész nap óránként, Veszprém, Autóbusz-állomásról jellemzően óra 30-kor, Pápa, Autóbusz-állomásról óra 20-kor, illetve 25-kor indulnak az autóbuszok, és a járatok többsége Veszprém és Herend között gyorsjáratként, Márkó és Bánd települések érintése nélkül a 8-as úton közlekedik, így a Veszprém és Pápa közötti menetidő számos járatnál csökken, az autóbuszok a két város közötti távolságot 65, illetve 70 perc alatt teszik meg.

Az autóbuszok jellemzően kétóránként gyorsjáratként közlekednek, mely szerint Veszprémet követően csak Herend, Farkasgyepű, Bakonyjákó településeken állnak meg, míg ellenkező kétórában Városlőd települést is érintik, így egyrészt gyors, mintegy 30 perces eljutási lehetőséget biztosítanak Veszprém és Városlőd között, másrészt egész nap kétóránként közvetlen Városlőd – Pápa kapcsolatot is adnak.

A Veszprémből 10:30-kor, 12:30-kor, 14:30-kor, 16:30-kor, 18:30-kor és 20:30-kor, Pápáról 6:25-kor, 8:25-kor, 10:25-kor, 12:25-kor, 14:25-kor és 16:25-kor induló járatok továbbra is Veszprém belvárosán keresztül, a Komakút tér és a József Attila út megállóhelyek érintésével közlekednek 1229-es jelzéssel, és Veszprémből továbbközlekednek Várpalota érintésével egészen Budapestig. A Veszprém és Pápa között közlekedő további járatok Veszprémen belül a Jutasi úti lakótelep, Házgyár, Henger út bejárati út, Gyertyánkúti elágazó megállóhelyek érintésével közlekednek.

Az óránként induló járatokon felül, a reggeli és a délutáni időszakban további autóbuszok is indulnak a két város között, így Veszprémből Pápa felé hétfőtől péntekig 14:00-kor és 15:45-kor, hétfőtől szombatig 14:25-kor, Pápáról Veszprém felé munkanapokon 6:15-kor, 6:40-kor, 13:35-kor, 15:55-kor, hétfőtől szombatig 14:35-kor és 16:50-kor is indulnak autóbuszok.

A Veszprémből 18:10-kor és 18:30-kor induló járatok helyett csak 18:30-kor indul autóbusz Pápa felé, ugyanakkor a 18:30 és 20:30 közötti kétórás járatmentes időszak megszűnik, mivel 19:30-kor minden nap új járat indul.

A két város között közlekedő autóbuszok többsége Pápán a vasútállomásig meghosszabbítva közlekedik, így rövid, jellemzően 15 perces átszállási idővel biztosítanak csatlakozási lehetőséget a Pápáról Győr és Celldömölk felé és felől közlekedő vonatokra.

Érintett vonalak: 1229, 1564, 1720, 1722, 7391

vissza az elejére

Veszprém – Márkó – Bánd – Herend – Szentgál – Úrkút – Ajka (– Padragkút – Halimba – Szőc – Nyirád – Zalahaláp – Tapolca)

Veszprémből Szentgál és Úrkút érintésével Ajkára a hét minden napján, kora reggeltől késő estig legalább óránként indulnak az autóbuszok azáltal, hogy a Veszprém-Szentgál, Veszprém-Úrkút és Úrkút-Ajka viszonylaton közlekedő járatok összekötésre kerülnek egymással, így az autóbuszok többsége a teljes szakaszon végigközlekedik a két város között, melynek eredményeképpen jelentősen javul Veszprémből Úrkút, Ajkáról Szentgál elérhetősége. A járatok Veszprémből és Ajkáról is jellemzően minden óra 30 perckor indulnak, és minden óra 30 perc körül érkeznek, így kedvező indulási és érkezési időpontokat biztosítanak a munkába és iskolába utazók számára.

A Veszprémből óránként Ajkára induló járatok kétóránként Márkó és Bánd települések érintésével, ellenkező kétórában pedig a 8-as úton gyorsjáratként közlekednek, így Szentgál és Veszprém, valamint Úrkút és Veszprém között kétóránként mintegy 5 perccel gyorsabb eljutást biztosítunk. A Márkó és Bánd érintésével közlekedő járatok pedig továbbra is biztosítják a közvetlen kapcsolatot Márkóról és Bándról Szentgálra, Úrkútra és Ajkára is.

A Veszprém és Ajka között a fentiekben ismertetett óránként induló járatokat a reggeli és délutáni, valamint kora esti időszakban további Veszprém és Szentgál, illetve Veszprém és Úrkút között közlekedő járatok is kiegészítik, így összességében a kínálat az alábbiak szerint alakul.

Veszprémből Szentgálra

  • munkanapokon
    • délelőtt óránként,
    • 11:30 és 13:30 között 30 percenként,
    • tanítási időszakban 13:30 és 15:30 között 15 percenként, tanítási szünetben 15-30 percenként,
    • 15:30 és 20:30 között jellemzően 30 percenként,
    • 20:30 és 22:30 között óránként,
  • hétvégén, vagyis szombaton és vasárnap egész nap óránként.

Szentgálról Veszprémbe

  • munkanapokon
    • reggel 4:30 és 6:00 között 30 percenként,
    • 6:00 és 7:30 között 10-15 percenként,
    • napközben óránként,
    • délután tanítási szünetben jellemzően óránként, iskolai időszakban 30 percenként,
  • hétvégén, vagyis szombaton és vasárnap egész nap óránként.

Veszprémből Úrkútra

  • munkanapokon
    • reggeltől 13:30-ig óránként,
    • 13:30-tól 17:30-ig 30 percenként,
    • 17:30-tól 22:30-ig óránként,
  • hétvégén, vagyis szombaton és vasárnap egész nap óránként.

Úrkútról Veszprémbe

  • munkanapokon
    • reggeltől 6:46-ig 15-30 percenként,
    • 6:46-tól késő estig óránként,
  • hétvégén, vagyis szombaton és vasárnap egész nap óránként.

A reggeli időszakban Veszprémbe 5 és 8 óra közötti érkezéssel, a délutáni időszakban Veszprémből 12 és 20 óra közötti indulással, Veszprém belvárosa felé, a Színház, Pápai út, BALLUFF megállóhelyek érintésével is közlekednek autóbuszok Herend – Szentgál – Úrkút – Ajka felé délután, míg Veszprém felé a reggeli időszakban, biztosítva ezáltal a vármegyeszékhely belvárosába igyekvők számára is a minél kedvezőbb kiszolgálást.

Úrkútról, Szentgálról, Herendről, Bándról és Márkóról a továbbiakban is biztosított marad a Bakony Művek elérhetősége a 3 műszakhoz igazított kiszolgálás szerint.

Jelentősen javul Ajka Padragkút, Halimba, Szőc, Nyirád, Zalahaláp településekről is a vármegyeszékhely elérhetősége, mivel a Veszprém és Ajka között közlekedő járatok kétóránként összekötésre kerülnek az Ajka – Halimba – Nyirád – Zalahaláp – Tapolca útvonalon közlekedő járatokkal, így Padragkútról, Halimbáról, Szőcről, Nyirádról, Zalahalápról a jelenlegi irányonkénti 3 járat helyett egész nap egyenletes elosztás szerint, kétóránként indulnak az Úrkúttal, Szentgállal, Herenddel, Bánddal, Márkóval és Veszprémmel közvetlen kapcsolatot biztosító járatok. Azokban az időszakokban, mikor Tapolca és Ajka között a Győr felé és felől közlekedő járatok közlekednek, Ajkán egyetlen 10 perces átszállással is lehetőség lesz Veszprém felé vagy felől utazni, így az Ajka és Tapolca között elhelyezkedő településekről óránként lesz biztosított a vármegyeszékhely felé az utazási lehetőség, kétóránként közvetlen járatokkal, kétóránként pedig átszállással, melyre Ajkán 10 perc áll majd rendelkezésre.

Az új menetrendnek köszönhetően Szentgálról és Úrkútról jelentősen javulnak a budapesti és győri eljutási lehetőségek is, mivel az Ajka és Veszprém között közlekedő autóbuszjáratok kétóránként Veszprém, Vasútállomás érintésével közlekednek, ahol 10 perces csatlakozási idővel átszállási lehetőséget biztosítanak a Budapest felől és felé közlekedő Bakony InterCity vonatokra. Mindemellett a Veszprém és Ajka között közlekedő járatok Ajkán 5 perces átszállási idővel csatlakozást biztosítanak az Ajka és Győr között Pápa érintésével közlekedő autóbuszokra is, így Úrkútról, Szentgálról a térség egyik jelentős egyetemi városának, Győrnek a megközelíthetősége is könnyebbé válik.

Érintett vonalak: 7383, 7386, 7387, 7388

vissza az elejére

Veszprém – Herend – Kislőd – Ajka – Kolontár – Devecser – Nemeshany – Káptalanfa – Gyepűkaján – Csabrendek – Sümeg

Veszprém és Ajka között Herend érintésével munkanapokon jellemzően óránként, hétvégén pedig kétóránként indulnak 45-50 perces menetidővel közlekedő gyorsjáratok, melyek Herend mellett megállnak még Bánd, Kultúrház bejárati út és Kislőd, Bejárati út megállóhelyeken is, biztosítva az Ajka és Veszprém irányú kapcsolatait a településeknek. A járatok Veszprémből indulva megállnak a Jutasi úti lakótelep és Házgyár megállóhelyeken is, majd Herendig Márkó érintése nélkül a 8-as úton gyorsjáratként közlekednek.

Az autóbuszok Veszprémből reggel 5:50-kor és 6:50-kor, majd 8 és 21 óra között óránként indulnak, de a délutáni időszakban munkanapokon 14:15-kor és 16:20-kor, tanítási napokon pedig 15:40-kor is biztosítanak gyors eljutási lehetőséget Veszprémből Ajka felé. Ajkáról Veszprém felé egész nap 5:15 és 21:15 között munkanapokon óránként, hétvégén jellemzően kétóránként indulnak, valamint a reggeli időszakban az első járat minden nap 4:30-kor indul és 5:15-kor érkezik Veszprémbe, míg a tanítási napokon Ajkáról 5:15 és 7:15 között 5-30 percenként, tanítási szünetben 15-30 percenként indulnak az autóbuszok.

Jelentősen kedvezőbbé válik Kolontár és Devecser települések elérhetősége is Veszprém, Herend és Ajka felől, mivel a Veszprém és Ajka között közlekedő gyorsjáratok munkanapokon óránként, hétvégén jellemzően kétóránként továbbközlekednek Kolontár érintésével Devecser felé.

A Veszprém – Herend – Ajka – Kolontár – Devecser útvonalon óránként közlekedő járatok kétóránként minden nap továbbközlekednek Sümeg felé, így Nemeshany, Káptalanfa, Gyepűkaján, Csabrendek, Sümeg települések és Ajka, Herend, valamint a vármegyeszékhely között is kedvezőbbé válik a közlekedés, mivel egész nap egyenletes elosztás szerint kétóránként indulnak majd az autóbuszok. A veszprémi járatok Devecser és Sümeg között felezik a kétóránként Sümeg és Győr között Devecser érintésével közlekedő autóbuszjáratokat, így Sümeg és Devecser között a Sümeg és Győr, valamint a Sümeg és Veszprém között közlekedő járatok együttesen a hét minden napján felváltva, óránként biztosítják az eljutási lehetőséget.

A Veszprémből kétóránként Sümegig közlekedő járatok mellett munkanapokon szintén kétóránként Devecserig közlekedő járatok Devecser, Autóbusz-állomáson jellemzően 8 perces csatlakozási idővel átszállási lehetőséget biztosítanak a Győr és Sümeg között Devecser érintésével közlekedő járatokra Veszprém – Ajka felől Sümeg felé, így a Sümeg és Devecser között elhelyezkedő települések Veszprém – Ajka felől óránként válnak elérhetővé kétóránként közvetlen járatokkal, ellenkező kétórában pedig a Veszprém és Devecser, valamint a Sümeg és Győr között közlekedő járatok között 8 perces átszállási lehetőséggel.

A Veszprém és Devecser között munkanapokon kétóránként közlekedő járatok Devecserben az autóbusz-állomást követően továbbközlekednek a vasútállomásig, ahol csatlakozást biztosítanak a Szombathely felé közlekedő Bakony InterCity vonatokhoz, így Herend, Kislőd és Kolontár településekről egyetlen devecseri átszállással biztosítottá válik a továbbutazás Sárvár – Szombathely irányába. A járatok ellenkező irányba is csatlakoznak a Bakony InterCity vonatokra, így Szombathely – Sárvár felől Kolontár – Kislőd – Herend felé szintén biztosítottá válik munkanapokon a vonatok és az autóbuszok közötti átszállási lehetőség.

Kedvezőbbé válik Ajkarendekről is Veszprém elérhetősége, mivel az Ajka és Veszprém között közlekedő járatok közül 4 pár a településrész érintésével közlekedik: Ajkarendek iskola megállóhelyről Veszprém felé naponta 4:36-kor, munkanapokon 6:41-kor, naponta 12:36-kor és 20:34-kor, Veszprémből Ajkarendek felé naponta 6:15-kor, 14:15-kor, munkanapokon 16:20-kor, és naponta 22:15-kor indulva, így Ajkarendekről is közvetlen járatokkal lesz biztosított a vármegyeszékhelyen dolgozók számára a 3 műszakos és a 8 és 16 óra közötti munkarendhez az eljutási lehetőség. Mindemellett Veszprémben a Bakony Művek elérhetősége is biztosított marad a vonal településeiről.

Veszprém és Ajka között a 8-as úton Kislőd érintésével, valamint a Szentgál – Úrkút útvonalon közlekedő járatok együttesen 30 percenkénti eljutási lehetőséget biztosítanak munkanapokon reggeltől estig, mivel az Úrkút érintésével közlekedő járatok Veszprém, Autóbusz-állomásról minden óra 30-kor, míg a 8-as úton Kislőd érintésével közlekedő járatok 00-kor indulnak Veszprémből Ajkára. Ezáltal a két város között minden eddiginél kedvezőbb, gyakoribb és gyorsabb eljutási lehetőséget biztosítunk.

Érintett vonalak: 7396, 7398

vissza az elejére

Veszprém – Márkó – Bánd – Herend – Városlőd – Kislőd – Csehbánya

Veszprém – Márkó – Hárskút

Hárskút

Bővül a kínálat, és kismértékben változik a menetrend a Veszprém és Hárskút, illetve Márkó és Hárskút között közlekedő autóbuszjáratok esetében.

Veszprémből Hárskút felé a módosítások az alábbiak:

  • A hétfőtől szombatig 6:10-kor, munkaszüneti napokon 6:30-kor induló járatok egységesen minden nap 6:15-kor indulnak, és a Bakony Művek megállóhely érintésével közlekednek.
  • A tanítási napokon 6:30-kor induló járat 5 perccel később, 6:35-kor indul.
  • A délelőtti időszakban minden nap 9:00-kor és 11:00-kor indulnak az autóbuszok.
  • Veszprémből tanítási napokon 13:40-kor új járat indul Hárskútra, így a diákok számára bővül a közvetlen hazajutási lehetőség a kora délutáni időszakban.
  • A 14:15-kor induló járat 2 perccel később, naponta 14:17-kor indul, és továbbra is érinti a Bakony Művek megállóhelyet.
  • A Veszprémből munkanapokon, vagyis jellemzően hétfőtől péntekig 15:00-kor Ajkára induló autóbuszról Márkón 5 perces átszállási idővel csatlakozás lesz biztosított Hárskút felé.
  • A tanítási napokon 16:20-kor induló járat 5 perccel korábban 16:15-kor indul, és munkanapokon közlekedik, így a Veszprémben dolgozók számára tanítási szünetben is közvetlen járattal lesz biztosított a hazajutás.
  • A hétfőtől szombatig 17:00-kor induló autóbusz 15 perccel később, 17:15-kor indul.
  • A Veszprémből minden nap 19:30-kor Ajkára induló járatról Márkón 4 perces átszállási idővel minden nap csatlakozás lesz biztosított Hárskút felé.

Hárskútról Veszprém felé a módosítások a következők:

  • A Hárskútról hétfőtől szombatig 4:55-kor, munkaszüneti napokon 5:05-kor induló járatok egységesen, 5:01-kor indulnak minden nap Veszprém felé.
  • A munkaszüneti napokok kivételével naponta, vagyis jellemzően hétfőtől szombatig 6:55-kor induló járat 6:56-kor indul és minden nap közlekedik.
  • A délelőtti időszakban 10 óra helyett minden nap 10:31-kor indul autóbusz Veszprém felé.
  • A naponta 12:55-kor induló járat 6 perccel később, 13:01-kor indul és minden nap közlekedik.
  • Tanítási napokon 14:10-kor új járat indul a vármegyeszékhely felé.
  • A munkanapokon, vagyis jellemzően hétfőtől péntekig 14:45-kor induló autóbusz 6 perccel később, 14:51-kor indul és csak Márkóig közlekedik, ahol 4 perces átszállási idővel csatlakozást biztosít egy Csehbánya felől Veszprém felé közlekedő 7395-ös jelzésű autóbuszra.
  • Munkanapokon, vagyis általában hétfőtől péntekig 15:31-kor, munkaszüneti napok kivételével naponta, vagyis jellemzően hétfőtől szombatig 16:31-kor indulnak közvetlen eljutási lehetőséget biztosító autóbuszok Hárskútról a vármegyeszékhely felé.
  • Munkaszüneti napokon, vagyis jellemzően vasárnap 16:51-kor, minden nap 18:51-kor indulnak autóbuszok Hárskútról Márkóra, és mindkét járat 4 perces átszállási idővel csatlakozást biztosít a Csehbánya, illetve Kislőd felől Veszprém felé közlekedő 7395-ös jelzésű autóbuszokra.

Érintett vonalak: 7381, 7382

Márkó, Bánd

Veszprém és Márkó, illetve Bánd között közlekedő autóbuszjáratok menetrendje jelentősen változik. A járatok munkanapokon napközben és este jellemzően 30-60, a reggeli és a délutáni időszakban 5-15, hétvégén egész nap általában 60 percenként indulnak az alábbiak szerint:

  • Minden nap reggeltől estig Veszprém, Autóbusz-állomásról jellemzően minden óra 30-kor indulnak Veszprém, Vasútállomás és a Házgyár megállóhely érintésével autóbuszok Csehbánya, Kislőd és Ajka-Tapolca felé, melyek Márkón és Bándon is áthaladnak és megállnak Márkón az Ipari park és Kálvária utca, Bándon az Óvoda, Kultúrház és Petőfi Sándor utca elnevezésű megállóhelyeken. A járatok Veszprém felé is óránként indulnak a Házgyár megállóhely és Veszprém, Vasútállomás érintésével, melyek az autóbusz-állomásra jellemzően minden óra 30 perc körül érkeznek.
  • A fenti óránként induló autóbuszok Veszprémben érintik a vasútállomást is, ahol 10 perces átszállási idővel biztosítanak csatlakozást a Budapest felé és felől közlekedő Bakony és Göcsej InterCity vonatokra, így a Márkóról és Bándról minden nap reggeltől estig óránként lesz biztosított a vasúti csatlakozás Székesfehérvár – Budapest irányába és irányból.
  • Munkanapokon a reggeli időszakban Veszprém felé, a délutáni időszakban Veszprém felől további járatok is indulnak, melyek részben Veszprém belvárosa, vagyis a BALLUFF, Pápai út, Színház megállóhelyek érintésével, részben pedig a Házgyár megállóhely felé közlekednek. Munkanapokon reggel 8 óráig jellemzően 5-15 percenként indulnak az autóbuszok Veszprém felé, míg a délutáni időszakban 15-30 percenként.
  • A Veszprém, Autóbusz-állomásról naponta reggeltől estig óra 30-kor a Házgyár felé induló autóbuszokat munkanapokon 12:00 és 20:00 óra között óra 00 perckor a Színház érintésével közlekedő járatok egészítik ki, így 11:30 és 20:30 között munkanapokon legalább 30 percenként biztosított az eljutási lehetőség Márkóra és Bándra a vármegyeszékhely felől, melyeket további járatok egészítenek ki 13:45 és 16:15 között az autóbusz-állomásról jellemzően 15 és 45 perckor indulva, így tanítási napokon délután legalább 15 percenként lesz biztosított az eljutási lehetőség.
  • Bándon a 8-as út mellett elhelyezkedő Bánd, Kultúrház bejárati út elnevezésű megállóhelyen a Veszprémből minden óra 00 perckor Ajka – Devecser – Sümeg felé munkanapokon óránként, hétvégén jellemzően kétóránként induló járatok állnak meg, így a település 8-as út felőli részére legalább óránként biztosított lesz a hazajutási lehetőség.
  • Bándról és Márkóról a Bakony Művek megállóhely kiszolgálása változatlanul biztosított marad a 3 műszakos munkarendnek megfelelően.
  • Márkóról és Bándról Szentgál – Úrkút – Ajka felé és felől minden nap legalább kétóránként, munkanapokon délután Ajka felé, reggel Bánd – Márkó felé még gyakrabban biztosítunk közvetlen eljutási lehetőséget.

Érintett vonalak: 7380,7381, 7382, 7383, 7386, 7387,7388,7391,7395,7396, 7398,

Herend

A Veszprém és Herend között közlekedő valamennyi autóbuszjáratnak változik a menetrendje. A járatok Veszprém és Herend között több útvonalon közlekednek az alábbiak szerint:

  • Veszprémben a Komakút tér és a József Attila út megállóhelyek érintésével közlekednek a Budapest–Veszprém–Herend–Pápa viszonylatú autóbuszjáratok 1229-es jelzéssel, melyek Herendig végig a 8-as úton gyorsjáratként haladnak 20 perces menetidővel. A járatok Veszprémből 10:30 és 20:30 között indulnak kétóránként, minden páros óra 30 perckor. Herendről 7:10 és 17:10 között szintén kétóránként indulnak.
  • Veszprémben a Házgyár érintésével közlekednek Pápa és Ajka felé és felől jellemzően 30 percenként gyorsjáratok, melyek Veszprém, Autóbusz-állomásról minden óra 00 és 30, Herendről óra 07 és 10, valamint 40 perckor indulnak, és a vármegyeszékhely és Herend között szintén végig a 8-as úton, 20 perces menetidővel közlekednek.
  • Veszprémben a Vasútállomás és a Házgyár érintésével közlekednek Veszprém, Autóbusz-állomásról minden nap minden óra 30 perckor, Herend, Autóbusz-váróteremtől minden nap jellemzően minden óra 01 perckor induló Ajka – Tapolca, Kislőd, illetve Csehbánya felé és felől közlekedő járatok, melyek Veszprém és Herend között Márkó és Bánd települések érintésével közlekednek, és Herenden megállnak a Lakótelep bejárati út megállóhelyen is. A járatok Veszprém, Vasútállomáson csatlakozást biztosítanak a Veszprém és Budapest között közlekedő Bakony és Göcsej InterCity vonatokra, így Herendről a főváros egész nap egyetlen veszprémi 10 perces átszállási idővel óránként elérhetővé válik.

A Veszprém és Herend között a kínálat az alábbiak szerint alakul:

Veszprémből Herendre

  • munkanapokon
    • délelőtt 30 percenként,
    • tanítási időszakban 13:30 és 16:30 között 5-15 percenként, tanítási szünetben 15-30 percenként,
    • 16:30 és 20:30 között jellemzően 30 percenként,
    • 20:30 és 22:30 között óránként,
  • hétvégén, vagyis szombaton és vasárnap egész nap 30-60 percenként.

Herendről Veszprémbe

  • munkanapokon
    • reggel 4:37 és 7:40 között 5-30 percenként,
    • napközben legalább 30 percenként,
    • délután 15-30 percenként,
  • hétvégén, vagyis szombaton és vasárnap egész nap 30-60 percenként.

Érintett vonalak: 7380, 7383, 7386, 7387, 7388, 7391, 7395, 7396, 7398

Városlőd

Kedvezőbbé válik az utazási lehetőség Veszprém és Városlőd között, mivel minden nap reggeltől estig legalább óránként indulnak autóbuszjáratok a két település között. A kínálatot elsősorban a Veszprém és Pápa között, valamint a Veszprémből Kislőd – Csehbánya felé közlekedő járatok biztosítják, mivel a Veszprém – Pápa között közlekedő járatok kétóránként Városlőd település érintésével közlekednek, míg a másik kétórában indulnak a Kislőd felé közlekedő járatok, így együttesen egész nap legalább óránként lesz biztosított az eljutási lehetőség Veszprém és Városlőd között.

Veszprém, Autóbusz-állomásról jellemzően minden nap 6:30 és 20:30 között minden óra 30 perckor indulnak az autóbuszok, melyeken felül naponta 6:15-kor, 14:15-kor és 22:15-kor a Bakony Művek érintésével, valamint munkanapokon reggel 6:00-kor és 7:00-kor, tanítási napokon 14:10-kor is indulnak járatok Városlőd felé. Az új menetrendnek köszönhetően a napközbeni kétórás, valamint a 18:20 és 22:20 közötti 4 órás járatmentes időszakok megszűnnek, mivel egész nap óránként lesz biztosított az eljutási lehetőség a vármegyeszékhely és Városlőd között.

Városlődről az autóbuszok jellemzően páros óra 03 és 46 perckor indulnak és Veszprém, Autóbusz-állomásra mindig óra 30 perc körül érkeznek. A Pápa és Veszprém között közlekedő járatok Városlőd és Veszprém között gyorsjáratként, 27 perces menetidővel közlekednek, míg a Csehbánya – Kislőd felől Veszprémbe közlekedő járatok a Városlőd és Veszprém közötti távolságot 44 perc alatt teszik meg, mivel érintik Herend mellett Bánd, Márkó településeket, míg Veszprémben a vasútállomást is, ahol 10 perces átszállási idővel csatlakozást biztosítanak a Göcsej InterCity vonatokra, így Városlődről egyetlen veszprémi átszállással egész nap kétóránként lesz elérhető a főváros.

Érintett vonalak: 739173957396, 7398,

Kislőd

Több olyan járat közlekedik Veszprém és Kislőd között, melyek nemcsak a 8-as úton elhelyezkedő Kislőd, bejárati út elnevezésű megállóhelyen, hanem Kislődre betérve a Községházánál is megállnak: tanítási napokon az irányonkénti 5, illetve 6 helyett Kislőd felé már 11, Veszprém felé 12. Az autóbuszok minden nap reggeltől estig kétóránként biztosítanak eljutási lehetőséget Veszprémből Kislődre és Kislődről Veszprémbe is, így jelentősen kedvezőbbé válik a településről a vármegyeszékhely elérhetősége munkanapokon és hétvégén egyaránt.

Az eljutási lehetőségek az alábbiak szerint alakulnak:

Veszprém, Autóbusz-állomásról Kislőd, Községházához

  • 6:15-kor naponta, a járat a Bakony Művek megállót is érinti,
  • 7:00-kor munkanapokon,
  • 8:30, 10:30, 12:30-kor naponta,
  • 14:10-kor tanítási napokon,
  • 14:15-kor naponta, a járat a Bakony Művek megállót is érinti,
  • 16:30, 18:30, 20:30-kor naponta,
  • 22:15-kor naponta, a járat a Bakony Művek megállót is érinti.

Kislőd, Községházától Veszprém felé:

  • 4:42-kor naponta, a járat a Bakony Művek megállót is érinti, Veszprém, Autóbusz-állomásra 5:32-kor érkezik,
  • 6:07-kor munkanapokon, Veszprém, Autóbusz-állomásra 6:55-kor érkezik,
  • 6:36-kor naponta, Veszprém, Autóbusz-állomásra munkanapokon 7:35-re, hétvégén 7:30-ra érkezik,
  • 7:00-kor munkanapokon gyorsjárat, Veszprém, Autóbusz-állomásra 7:38-kor érkezik,
  • 8:36, 10:36-kor naponta, Veszprém, Autóbusz-állomásra 9:30 és 11:30-kor érkezve,
  • 12:42-kor naponta, a járat a Bakony Művek megállót is érinti, Veszprém, Autóbusz-állomásra 13:32-kor érkezik,
  • 14:36, 16:36, 18:36-kor naponta, Veszprém, Autóbusz-állomásra 15:30 és 17:30, 19:30-kor érkezve,
  • 20:40-kor naponta, a járat a Bakony Művek megállót is érinti, Veszprém, Autóbusz-állomásra 21:32-kor érkezik.

A fenti Kislőd, Községházát érintő járatok közül a Veszprém, Autóbusz-állomásról 8:30, 10:30, 12:30, 16:30, 18:30 és 20:30-kor, Kislőd, Községháza megállóhelyről 6:36, 8:36, 10:36, 14:36, 16:36, 18:36-kor induló autóbuszjáratok Veszprém, Vasútállomás értintésével közlekednek, ahol csatlakozás biztosítanak a Budapest felé és felől közlekedő Göcsej InterCity vonatokra 10 perces átszállási idővel, így egész nap 6 alkalommal egyetlen veszprémi átszállással elérhetővé válik Kislődről a főváros is.

A Kislőd, Községháza megállóhely érintésével közlekedő járatokon felül, munkanapokon óránként, hétvégén jellemzően kétóránként indulnak Veszprémből Ajka – Devecser irányába közlekedő autóbuszok is, melyek mindegyike megáll a 8-as úton elhelyezkedő Kislőd, bejárati út elnevezésű megállóhelyen, így ezekkel a járatokkal is biztosított lesz az utazási lehetőség Veszprém és Kislőd között, illetve Kislődről Ajka – Devecser – Sümeg irányába is.

Érintett vonalak: 7395, 7396, 7398

Csehbánya

Több közvetlen autóbuszjárat közlekedik Veszprém és Csehbánya között, így kedvezőbbé válik a településről a megyeszékhely megközelíthetősége munkanapokon és hétvégén egyaránt. A járatok egy része Veszprémben a vasútállomás érintésével közlekedik, így egyetlen veszprémi 10 perces csatlakozási idővel a főváros elérhetősége is könnyebbé válik.

Veszprémből Csehbányára közvetlen eljutást biztosító járatok az alábbiak szerint indulnak.

  • 6:30-kor munkaszüneti napok kivételével naponta, vagyis jellemzően hétfőtől szombatig, a járat a Bakony Művek megállót is érinti,
  • 10:30-kor naponta,
  • 12:30-kor munkanapokon,
  • 14:30-kor naponta, a járat a Bakony Művek megállót is érinti,
  • 18:30-kor naponta.

Csehbányáról Veszprémbe közlekedő közvetlen járatok.

  • 4:29-kor munkaszüneti napok kivételével naponta, vagyis jellemzően hétfőtől szombatig, a járat a Bakony Művek megállót is érinti, Veszprém, Autóbusz-állomásra 5:30-kor érkezik,
  • 6:50-kor munkanapokon, Veszprém, Autóbusz-állomásra 7:52-kor érkezik,
  • 8:22-kor szabad- és munkaszüneti napokon, vagyis jellemzően hétvégén, Veszprém, Autóbusz-állomásra 9:30-kor érkezik,
  • 12:31-kor naponta, Veszprém, Autóbusz-állomásra 13:30-kor érkezik,
  • 14:22-kor munkanapokon, Veszprém, Autóbusz-állomásra 15:30-kor érkezik,
  • 16:22-kor naponta, Veszprém, Autóbusz-állomásra 17:30-kor érkezik,
  • 18:22-kor munkanapokon, Veszprém, Autóbusz-állomásra 19:30-kor érkezik,

A fenti közvetlen eljutási lehetőségek mellett, naponta néhány alkalommal városlődi átszállással is biztosított lesz Veszprém felé és felől az eljutási lehetőség.

Érintett vonalak: 7395, 7802

vissza az elejére

Szórólapok

A képekre kattintva pdf-ben megjeleníthetőek.

   


További menetrendi változások június 17-étől