Navigáció átugrása

Menetrendi változás október 1-jétől

2023. szeptember 15.

2023. október 1-jétől (vasárnaptól) az alábbi menetrendi változás lép érvénybe.

 

Országos (távolsági) járatok

1080 Budapest – Dabas – Lajosmizse – Kecskemét
1090 Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szentes – Hódmezővásárhely
1092 Budapest – Kecskemét – Szentes – Orosháza – Battonya
1094 Budapest – Szentes – Hódmezővásárhely – Makó
5105 Csongrád – Hódmezővásárhely – Maroslele – Makó

A 16:45-kor 1090-es vonalszámmal Budapestről Hódmezővásárhelyre induló járat munkanapokon rövidített útvonalon, Kecskemét, Autóbusz-állomásig közlekedik 1080-as vonalszámmal. Hétvégén a járat megszűnik, helyette a 17:15-ös Budapestről Kecskeméten át, Orosházára közlekedő járattal biztosított az eljutás.

A Budapestről Hódmezővásárhelyre 16:45-kor közlekedő autóbusz megszűnik, helyette új expressz járat indul Budapestről 17:30-kor Csongrád és Szentes érintésével Hódmezővásárhelyig. A járat Szentes, Autóbusz-állomástól változatlan időpontban érinti a megállóhelyeket. A járattal elérhető a 20:35-kor Makóra induló új 5105-ös autóbusz.

Az új menetrend szerint 18:00 helyett 19:00-kor indul közvetlen expressz járat Budapestről Csongrád, Szentes és Hódmezővásárhelyen át, Makóra 1094-es vonalszámmal. A járat 21:35-kor naponta biztosít új eljutást Hódmezővásárhelyről Maroslelén át Makóra.

1183 Budapest – Zalakaros – Nagykanizsa – Letenye – Lenti

Új járat indul a hetek utolsó munkanapján (általában pénteken) 9:40-kor Nagykanizsáról Budapestre. Az autóbusz Nagykanizsáról és Zalakarosról Budapestre utazóknak biztosít kedvezőbb eljutási lehetőséget.

Kivonatos menetrend: Nagykanizsa ► Budapest

Főbb megállóhelyek mindennap a hetek utolsó munkanapján mindennap
Nagykanizsa, Autóbusz-állomás 8:40 9:40 16:40
Zalakaros, Autóbusz-állomás 9:05 10:05 17:05
Budapest, Népliget 11:40 12:40 19:40

1184 Budapest – Nagykanizsa – Letenye – Lenti

Budapestről Nagykanizsára a hetek utolsó munkanapján (általában pénteken) a továbbiakban két autóbusz indul 16:00-kor.

Kivonatos menetrend: Budapest ► Nagykanizsa

Főbb megállóhelyek a hetek első munkanapját megelőző napon mindennap a hetek utolsó munkanapján
Budapest, Népliget 12:30 16:00 16:00
Nagykanizsa, Autóbusz-állomás 15:10 18:40 18:40

1185 Budapest – Sármellék – Zalaegerszeg – Zalalövő – Bajánsenye
1188 Budapest – Hévíz – Zalaegerszeg – Zalalövő – Bajánsenye

A 8:49-kor Zalaegerszegről Budapestre közlekedő járat a hetek utolsó munkanapján (általában pénteken) 1185-ös vonalszámmal, Hévíz helyett Sármelléken át közlekedik.

1188 Budapest – Hévíz – Zalaegerszeg – Zalalövő – Bajánsenye  

A hetek első munkanapját megelőző napokon (általában vasárnap) 13:55-kor Hévíz, Ady utcától Budapestre közlekedő járat meghosszabbított útvonalon jár: Zalaegerszeg, Autóbusz-állomásról 13:24-kor indul. Így vasárnaponként Zalaegerszegről két 13:24-kor induló járat segíti az eljutást Budapestre.

1193 Budapest – Hévíz / Sármellék – Pacsa – Lenti

A 8:05-kor Lentiből Budapestre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 8:10-kor indul. A Lentiből Budapestre 8:10-kor, valamint visszairányban 16:00-kor induló járatok Balatonszentgyörgyöt nem érintik, míg Keszthely és Sármellék helyett Hévízen át közlekednek.

Kivonatos menetendek:

Főbb megállóhelyek a hetek utolsó munkanapján a hetek első munkanapját megelőző napon
Lenti, Autóbusz-állomás 8:10 16:30
Pacsa, Autóbusz-állomás 8:56 17:15
Hévíz, Autóbusz-állomás 9:35 S
Sármellék, Vasútállomás S 17:39
Balatonszentgyörgy,
Berzsenyi utca 57.
S 17:46
Budapest, Népliget 12:00 20:15

 

Főbb megállóhelyek a hetek utolsó munkanapján a hetek első munkanapját megelőző napon
Budapest, Népliget 16:00 21:00
Hévíz, autóbusz-állomás 18:30 S
Balatonszentgyörgy,
Berzsenyi utca 57.
S 23:24
Sármellék, Vasútállomás S 23:31
Pacsa, Autóbusz-állomás 18:59 23:46
Lenti, Autóbusz-állomás 19:45 0:30

1194 Budapest – Keszthely – Zalaszentgrót

A munkanapokon és szabadnapokon 6:20-kor Zalaszentgrótról Budapestre közlekedő járat Keszthely, Szent Miklós utca megállóhelynél is megáll, 7:13-kor.A munkanapokon és szabadnapokon 6:20-kor Zalaszentgrótról Budapestre közlekedő járat Keszthely, Szent Miklós utca megállóhelynél is megáll, 7:13-kor.

A 14:15-kor Budapestről Zalaszentgrótra közlekedő autóbusz munkaszüneti napokon nem jár, ezzel együtt az 1188-as vonalon új járat indul munkaszüneti napokon Budapestről 16:00-kor. Budapest és Zalaszentgrót között az eljutást a 1216-os számmal 15:25-kor induló járat biztosítja.

1343 Eger – Füzesabony – Debrecen – Hajdúszoboszló
1344 Eger – Mezőkövesd – M3 autópálya – Debrecen – Hajdúszoboszló
1375 Miskolc
 – Tiszafüred – Szeged
1377 Miskolc
 – Mezőkövesd – Tiszafüred – Szolnok
1447 Debrecen
 – Eger – Salgótarján
1448 Debrecen
 – Tiszafüred – Eger – Salgótarján

A járatok Poroszló, Ökocentrum megálló érintésével közlekednek.

1507 Szeged – Kiskunhalas – Solt – Dunaföldvár/M8-Dunaújváros – Székesfehérvár – Győr  

A 15:20-kor Szegedről Győrig közlekedő járat Pirtó, Községház megállóhelynél is megáll, 16:40-kor.

1518 Szeged – Csongrád – Kunszentmárton – Szolnok

A járatok megállnak Szeged, Makkosházi körút megállóban is és nem érintik Szeged, Ipoly sor megállót.

1794 Győr – Pápa – Sümeg – Hévíz – Keszthely – Nagykanizsa

A 10:30-kor Győrből Nagykanizsára közlekedő járat Káptalanfa, Orvosi rendelő megállóhelynél is megáll, 12:25-kor.

 

Bács-Kiskun vármegye

5369 Szeged – Kiskunmajsa, Gárgyán – Kiskunhalas – Kecel – Kalocsa

A 13:55-kor Szegedről Kalocsára induló járaton Bordány, Autóbusz-váróterem megállóhelyen (14:20-kor) már leszállás is lehetséges.

 

Békés vármegye

4815 Békéscsaba – Mezőberény – Gyomaendrőd

A munkanapokon 14:00-kor Békéscsabáról Gyomaendrődre közlekedő járat 5 perccel korábban, 13:55-kor indul, és tanítási napokon betér Gyomaendrőd, Rózsahegyi Iskola megállóhelyhez is.

4971 Szarvas – Gyomaendrőd

A 14:40-kor Szarvasról Gyomaendrődre közlekedő járat tanítási napokon betér Gyomaendrőd, Rózsahegyi Iskola megállóhelyhez is.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

3855 Szerencs-Prügy-Taktaharkány

Közlekedési nap Indulási hely Érkezési hely Eredeti indulási idő Módosult indulási idő
szabadnapokon Prügy Taktaharkány 6:20 6:18
munkanapokon Prügy Taktaharkány 17:28 17:35
munkaszüneti napokon Prügy Taktaharkány 17:28 17:20
munkanapokon Prügy Taktaharkány 18:28 18:35
szabadnapokon Prügy Taktaharkány 18:28 18:20
naponta, kivéve munkaszüneti napokon Taktaharkány Prügy 17:06 17:10
naponta, kivéve szabadnapokon Taktaharkány Prügy 18:05 18:10

3929 Sátoraljaújhely-Pálháza-Telkibánya-Hidasnémeti-Kéked

A munkanapokon 3:10-kor Kékedről Sátoraljaújhelyre közlekedő járat 5:16-kor Felsőregmec, Iskola megállóhely érintésével, és kis mértékben módosított menetidővel közlekedik.

4062 Berente-Kazincbarcika-Putnok-Sajóvelezd

A munkanapokon 4:45-kor Sajóvelezdről Berentére közlekedő járat 3 perccel korábban, 4:42-kor indul.

4075 Kazincbarcika/Berente-Felsőnyárád-Aggtelek

A munkanapokon 4:47-kor Zubogyról Kazincbarcikára közlekedő járat meghosszabbított útvonalon, Kazincbarcika, Autóbusz-állomásig közlekedik.

4101 Ózd-Farkaslyuk

A munkanapokon 22:10-kor Farkaslyukból Ózdra közlekedő járat 5 perccel korábban, 22:05-kor indul.

4102 Ózd-Hangony-Kissikátor-Domaháza

A munkanapokon 6:02-kor Ózdról Domaházára közlekedő járat 3 perccel később, 6:05-kor indul.

4186 Ózd-Hangony-Kissikátor-Domaháza

A munkanapokon 6:45-kor Domaházáról Ózdra közlekedő járat 3 perccel később, 6:48-kor indul.

 

Csongrád-Csanád vármegye

5050 Szeged – Bordány – Üllés

A tanítási napokon 13:55-kor Szegedről Bordányba, valamint visszairányban 14:35-kor Bordányból Szegedre közlekedő járatok megszűnnek. Az eljutás továbbra is biztosított a 14:00-kor Szegedről, valamint a 14:40-kor Bordányból induló járatokkal.

5105 Csongrád – Hódmezővásárhely – Maroslele – Makó

Új járat indul munkanapokon 19:30-kor Makóról Hódmezővásárhelyre.

5169 Hódmezővásárhely – Földeák – Óföldeák – Makó

A 23:40-kor Makóról Földeákra közlekedő járat megszűnik.

5369 Szeged – Kiskunmajsa, Gárgyán – Kiskunhalas – Kecel – Kalocsa

A 13:55-kor Szegedről Kalocsára induló járaton Bordány, Autóbusz-váróterem megállóhelyen (14:20-kor) már leszállás is lehetséges.

 

Fejér vármegye

8236 Dunaújváros – Adony – Iváncsa – Beloiannisz – Besnyő

Az alábbi járatok tanítási napokon 4-5 perccel korábban/később közlekednek, az iváncsai vasúti csatlakozások bővítése érdekében:

Régi indulás idő

Új indulás idő

Honnan

Hová

6:52

6:45

Iváncsa,
Dózsa György utca

Besnyő, Rákóczi Ferenc utca

6:32

6:28

Besnyő, Rákóczi Ferenc utca

Iváncsa,
Dózsa György utca

6:57

7:02

Besnyő, Rákóczi Ferenc utca

Iváncsa, Vasútállomás

8321 Lepsény – Enying – Szabadhidvég – Felsőnyék

Az alábbi járatok 5-7 perccel korábban/később közlekednek:

Régi indulás idő

Új indulás idő

Honnan

Hová

munkanapokon
5:35

munkanapokon
5:28

Enying, Vasútállomás
bejárati út

Enying,
Leshegy

munkanapokon
5:45

munkanapokon
5:38

Enying,
Leshegy

Enying, Vasútállomás
​bejárati út

tanítási napokon
7:25

tanítási napokon
7:20

Enying,
Leshegy

Enying,
Kossuth Lajos utca

 

Győr-Moson-Sopron vármegye

7035 Győr – Győrújbarát – Nyúl

A munkanapokon és szabadnapokon 7:10-kor Nyúl, Autóbusz-fordulótól Győrig közlekedő járat 5 perccel korábban, 7:05-kor indul.

7050 Győr – Tét – Szany – Vág

A járatok Győr belterületén, Győrből indulva csak felszálló, míg Vág felől Győrbe érkezéskor csak leszálló utasok részére minden érintett megállóhelynél megállnak.

7061 Győr – Csorna – Szil – Beled

A munkanapokon 15:55-kor Vág, Községházától Győr, Audi-gyár, 4-es portáig közlekedő járat Páli települést is érinti.

7210 Sopron – Fertőd – Kapuvár

A tanítási napokon 5:25-kor Fertőd, Templomtól Sopronig közlekedő járat 5 perccel korábban, 5:20-kor indul.

A munkanapokon és szabadnapokon 5:12-kor Agyagosszergényről Sopronig közlekedő járat 2 perccel korábban, 5:10-kor indul.

A 8:00-kor Sopronból Fertőd, Templomig közlekedő járat 5 perccel korábban, 7:55-kor indul.

A 8:00-kor Kapuvártól Soproning közlekedő járat 5 perccel később, 8:05-kor indul.

7220 Sopron – Röjtökmuzsaj / Fertőszentmiklós – Répcelak

A tanítási napokon 6:15-kor Sopronból Röjtökmuzsajig, valamint a visszairányban 6:45-kor közlekedő járatok 5 perccel korábban, 6:10-kor és 6:40-kor indulnak. A Sopron felé közlekedő autóbusz Pereszteg, Iskola megállót is érinti.

7235 Sopron – Lövő – Sopronhorpács – Szakony

A tanítási napokon 5:20-kor Sopronból Zsira, Autóbusz-váróteremig közlekedő autóbusz 35 perccel később, 5:55-kor indul és rövidített útvonalon csak Lövő, Fő utca 205. megállóig jár. A visszairányban Zsirától 6:12-kor közlekedő autóbusz szintén rövidebb útvonalon jár: Lövő, Fő utca 205. megállótól indul, 6:30-kor.

 

Hajdú-Bihar vármegye

4402 Debrecen-Hajdúhadház-Újfehértó

A járatok Újfehértó településen meghosszabbított útvonalon Rózsa utca, Debreceni utca és Kökény utca megállók érintésével és kis mértékben módosított menetidővel közlekednek.

A munkanapokon 5:20-kor Debrecenből Újfehértóra közlekedő járatok kis mértékben módosított menetidővel, és Újfehértón Iskola, Rózsa utca, Vegyes bolt, Debreceni utca, Szent István út 59., Akácfa utca és Kökény utca megállóhelyek érintésével közlekednek.

A 11:20-kor Debrecenből Újfehértóra közlekedő járat 5 perccel korábban, 11:15-kor indul.

A szabad- és munkaszüneti napokon (szombaton és vasárnap) 4:25-kor Újfehértóról Debrecenbe közlekedő járat 5 perccel korábban, 4:20-kor indul.

A 20:25-kor Újfehértóról Debrecenbe közlekedő járat 5 perccel korábban, 20:20-kor indul.

4450 Debrecen-Nagyhegyes-Debrecen
4451 Debrecen-Nagyhegyes-Balmazújváros [-Tiszacsege]
4452 Debrecen-Balmazújváros-Tiszacsege
4453 [Tiszacsege-] Balmazújváros-Nagyhegyes-Debrecen

A járatok Péterfia dűlő megállóhely érintése nélkül közlekednek.

 

Heves vármegye

410, 412 Budapest – Gödöllő – Hatvan
416 Budapest – Gödöllő
 – Aszód

Új járatok indulnak 416-os jelzéssel jellemzően Gödöllő és Újpest-városkapu között a munkanapi csúcsidőszakban.

Az új járatok beindításával egyidőben módosul a térségben közlekedő egyéb járatunk (410, 412) menetrendje is. MENETRENDEK

3400 Eger – Egercsehi – Bekölce

A tanítási napokon 13:30-kor és a munkaszüneti napok kivételével naponta (hétfőtől szombatig) 14:45-kor Eger, Autóbusz-állomásról Bekölcére közlekedő járatok módosított útvonalon közlekednek, Eger irányából Egercsehibe érkezve is érintik Egercsehi, Falu megállóhelyet, ezzel biztosítva az eljutást a Falu településrészről a központ irányába.

A tanítási napokon 14:18-kor Bekölce, Autóbusz-fordulótól Egerbe közlekedő járat 3 perccel később, 14:21-kor indul.

3415 Eger – Noszvaj – Szomolya 

A munkanapokon 6:10-kor Eger, Autóbusz-állomásról Noszvajra induló járat csak tanszünetben munkanapokon közlekedik. Tanítási napokon 20 perccel korábban, 5:50-kor indul, és meghosszabbított útvonalon Szomolyáig közlekedik.

A munkanapokon 6:34-kor Noszvaj, Szomolyai út 24. megállótól Egerbe induló járat csak tanszünetben munkanapokon közlekedik.

A járat tanítási napokon Szomolya, Községházától indul 6:35-kor, Noszvajról 6:45-kor indul tovább, és módosított útvonalon, Noszvajon a Béke út 34; Bükk Panzió, valamint a Síkfőkút Hotel megállóhelyek érintésével közlekedik.

A munkanapokon 15:50-kor Eger, Autóbusz-állomásról Noszvajra közlekedő járat csak tanszünetben munkanapokon közlekedik. Az egy időben közlekedő 3417-es autóbusszal munkanapokon továbbra is lehetséges az eljutás. 

A munkanapokon 16:19-kor Noszvaj, Szomolyai út 24. megállóhelyről Egerbe közlekedő járat csak tanszünetben munkanapokon közlekedik.   Tanítási napokon az eljutás 10 perccel később, 16:29-kor lehetséges.

3424 Eger – Kerecsend/Maklár – Füzesabony – Heves – Jászapáti – Jászberény

A hetek utolsó tanítási napján (általában pénteken) 13:05-kor Eger, Autóbusz-állomásról Hevesre közlekedő járat megszűnik.

A hetek utolsó tanítási napján (általában pénteken) 14:05-kor Hevesről Eger, Autóbusz-állomásra közlekedő járat megszűnik. Az eljutás 25 perccel később, 14:30-kor biztosított Eger felé.

3442 Eger – Kápolna – Heves

A hetek utolsó tanítási napja kivételével tanítási napokon (általában hétfőtől csütörtökig) Egerből Kál-Kápolna, Vasútállomásra közlekedő járat megszűnik. Az eljutás továbbra is biztosított az azonos időpontban Egerből Hevesre közlekedő járattal, mely a továbbiakban kiszolgálja Kál-Kápolna, vasútállomás bejárati út megállóhelyet.

A hetek utolsó tanítási napja kivételével tanítás napokon (általában hétfőtől csütörtökig) 14:45-kor Kál-Kápolna, Vasútállomásról Egerbe közlekedő járat megszűnik. Az eljutás továbbra is biztosított 28 perccel később, 15:13-kor.

3470 Eger – Sirok – Recsk-Parádfürdő, Vasútállomás/Parád
3472 Eger – Sirok – Parád – Parádsasvár

Tanítási napokon 5:50-kor Eger, Autóbusz-állomásról Recsk-Parádfürdő Vasútállomás megállóhelyre közlekedő járat 20 perccel korábban, 5:30-kor indul, és meghosszabbított útvonalon, Parád, Központig közlekedik.

A tanítási napokon 6:35-kor Recsk-Parádfürdő Vasútállomásról Egerbe közlekedő járat meghosszabbított útvonalon jár: Parád, Központ megállóhelyről indul, 6:23-kor. 

A tanítási napokon 6:10-kor Bodony, Italbolt megállótól Egerbe Parád, Központ átszállással lehet eljutni.

3480 Eger – Egerbakta

A tanítási napokon 15:50-kor Egerből Egerbaktára közlekedő járat megszűnik. Az eljutás azonos időpontban biztosított a 3484-es vonalon.

A tanítási napokon 16:09-kor Egerbakta, Újtelepről Egerbe közlekedő járat 5 perccel később, 16:14-kor indul.

3494 Pétervására – Mátraballa – Parád – Parádsasvár

A tanítási napokon 6:40-kor Recsk, Mátraderecskei elágazástól Pétervásárára közlekedő járat meghosszabbított útvonalon jár: Bodony, Italbolt megállóhelytől indul, 6:10-kor.

A tanítási napokon 7:07-kor Pétervására Városházától Parádra közlekedő járat 5 perccel korábban, 7:02-kor indul, és kis mértékben módosított menetidővel közlekedik. 

3471 Eger – Parád – Mátraháza – Gyöngyös

A munkanapokon 9:40-kor Gyöngyös, Autóbusz-állomásról Egerbe közlekedő járat Gyöngyös és Mátraháza között kis mértékben módosított menetidővel közlekedik.

3476 Eger – Sirok – Bükkszék – Pétervására – Ivád

A tanszünetben munkanapokon 6:30-kor Pétervására, Városházától Egerbe közlekedő járat megszűnik.

3483 Eger – Bükkszék – Szajla/Pétervására – Szederkénypuszta

A tanszünetben munkanapokon 8:50-kor Eger, Autóbusz-állomásról Pétervásárára közlekedő járat megszűnik. 

3489 Pétervására – Kisfüzes

A munkanapokon 6:45-kor Pétervására Városháza megállóhelyről Kisfüzesre közlekedő járat 5 perccel korábban, 6:40-kor indul. 

A munkanapokon 6:56-kor Kisfüzes, Dózsa György út 6. megállótól Pétervásárára közlekedő járat 5 perccel korábban, 6:51-kor indul. 

3667 Eger – Boconád – Zaránk – Jászárokszállás – Jászberény

A vonal járatai kismértékben módosított menetidővel közlekednek. MENETREND

3684 MVM Mátra Energia Zrt. – Verpelét – Kál – Nagyút

Új járat indul tanítási napokon 14:00-kor Nagyút, Bajcsy-Zsilinszky úttól a Kompolti elágazás megállóhelyre.

 

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

4618 Szolnok – Törökszentmiklós – Mezőtúr [– Túrkeve]
4780 Mezőtúr – Kuncsorba – Törökszentmiklós

Az alábbi járatok nem érintik Kétpó, Hulladékkezelő megállóhelyet: 

Vonalszám Közlekedési nap Indulási idő Honnan Hová Kétpó, Hulladékkezelőtől megszűnő indulási idő
4618 munkanapokon 6:15 Túrkeve, Autóbusz-állomás Szolnok, Autóbusz-állomás 7:11
4618 munkanapokon 16:10 Mezőtúr, Autóbusz-állomás Szolnok, Autóbusz-állomás 16:30
4780 munkanapokon 6:53 Törökszentmiklós, Autóbusz-állomás Mezőtúr , Autóbusz-állomás 7:27
4780 munkanapokon 16:32 Kétpó, Autóbusz-forduló Mezőtúr , Autóbusz-állomás 16:38

4757 Tiszafüred – Tiszaszentimre – Kunhegyes

Vonalszám Közlekedési nap Indulási idő Honnan Hová Változás
4757 munkanapokon 17:45 Tiszafüred, Autóbusz-állomás Kunhegyes A csatlakozások biztosítása érdekében a járatok 5 perccel később indulnak.
4757 munkanapokon 18:45 Kunhegyes, Autóbusz-állomás Tiszafüred

 

Komárom-Esztergom vármegye

809 Esztergom – Dorog – Tát – Mogyorósbánya

A munkanapokon 17:45-kor Esztergomból induló és Tát-Kertváros, alsóig közlekedő járat meghosszabbított útvonalon, Mogyorósbánya, Községházáig közlekedik.

8400 Tatabánya – Tata

A munkanapokon 7:30-kor Tatabányáról Tatára induló járat tanszünetben munkanapokon nem közlekedik.

A tanítási napokon 6:27-kor Tatáról Tatabányára közlekedő járat 8 perccel később, 6:35-kor, a visszairányban 7:05-kor közlekedő járat 5 perccel később, 7:10-kor indul.

8403 Tatabánya – Tatabánya, Ipari Park – Kecskéd – Oroszlány

A munkanapokon 8:30-kor Tatabányáról Oroszlányba induló járat nem közlekedik.

8443 Tatabánya – Majk/Kecskéd – Oroszlány

A tanítási napokon a 6:35-kor Oroszlányból Tatabányára közlekedő járat 5 perccel később, 6:40-kor indul.

8460 Tatabánya – Környe – Kecskéd/Majk – Oroszlány

A tanszünetben munkanapokon 6:25-kor Oroszlányból Tatabányára induló járat nem közlekedik.

8462 Komárom – Tata – Tatabánya – Kecskéd/Majk – Oroszlány

A munkanapokon 5:30-kor és a tanítási napokon 6:25-kor Oroszlányból Tatára, valamint a visszairányban munkanapokon 6:35-kor induló járatok nem közlekednek.

8562 Oroszlány – Bokod – Szákszend

A 6:55-kor Szákszendről Oroszlányba induló járat tanítási napokokon a tanszüneti és szombati menetrenddel azonosan közlekedik: megáll Dad, Templom megállóhelyen. Tanítási napokon Dad után a megállókat pár perccel később érinti.  

8570 Oroszlány – Bokod – Dad – Szákszendi elágazás

A munkanapokon 6:10-kor Bokodról Oroszlányba közlekedő járat 5 perccel korábban, 6:05-kor indul.

 

Nógrád vármegye

3092 Salgótarján – Etes

3093 Salgótarján – Etes – Karancslapujtő

A 3092-es és 3093-as buszok ezentúl megállnak a Karancsalja, Faluszéle megállóhelyen is.

Ezzel egyidőben a kihasználatlan Karancsalja, Gusztáv-telep megálló megszűnik.

Pest vármegye

Vác térsége

320 Budapest – Fót – Mogyoród

321 Budapest – Hungaroring – Mogyoród

A 321-es buszok ezentúl megállnak Mogyoród-Kukukkhegynél. A településrész kiszolgálása érdekében a munkanapokon 6:05-kor Újpestről induló 320-as busz ezentúl 321-es jelzéssel, az M3-as autópályán át közlekedik, érintve az új kukukkhegyi megállót.

Indulási időpontok a Kukukkhegy megállóból munkanapokon:

Mogyoród felé:

6:25

9:25

11:25

13:25

15:25

17:25

19:25

Újpest felé:

10:12

12:12

14:12

16:12

18:12

 

 

334 Vác – Penc – Nézsa – Galgaguta

  • A Vácról 18:25-kor és 22:35-kor Nógrádsápra induló járatok utazási igény esetén ezentúl Galgaguta vasútállomásig meghosszabbítva közlekednek.

Gödöllő térsége

410, 412 Budapest – Gödöllő – Hatvan

414 Budapest – Hatvan – Boldog – Jászfényszaru

416 Budapest – Gödöllő – Aszód (új autóbuszvonal)

Új járatok indulnak 416-os jelzéssel jellemzően Gödöllő és Újpest-városkapu között a munkanapi csúcsidőszakban.

Reggel és délután 1-1 járat Aszódot is érinti.

Az új 416-os busz menetrendjét az alábbi táblázat tartalmazza.

Aszódról és Gödöllőről:

Megállóhelyek:

Budapestről:

5:36

 

 

 

Aszód, Vasútállomás bejárati út

 

 

17:46

5:38

 

 

 

Aszód, Kossuth Lajos utca 2.

 

 

17:44

5:40

 

 

 

Aszód, Pesti út

 

 

17:42

5:41

 

 

 

Bagi elágazás

 

 

17:41

5:46

 

 

 

Domonyvölgy

 

 

17:36

5:51

 

 

 

Máriabesnyő vasúti megálló bejárati út

 

 

17:31

5:53

 

 

 

Gödöllő, Damjanich János utca

 

 

17:29

5:54

 

 

 

Gödöllő, Tisza utca

 

 

17:28

5:55

 

 

 

Gödöllő, Egyetem

 

 

17:27

5:57

 

 

 

Gödöllő, Autóbusz-állomás

 

 

17:25

6:00

7:00

8:00

16:00

Gödöllő, Autóbusz-állomás

15:20

16:20

17:20

6:03

7:03

8:03

16:03

Gödöllő, Szökőkút

15:17

16:17

17:17

6:05

7:05

8:05

16:05

Gödöllő, Széchenyi István utca

15:15

16:15

17:15

6:07

7:07

8:07

16:07

Gödöllő, Idősek otthona

15:14

16:14

17:14

6:09

7:09

8:09

16:09

Gödöllő, Haraszti út

15:13

16:13

17:13

6:28

7:30

8:28

16:25

Budapest, Beller Imre utca

14:55

15:55

16:55

6:31

7:34

8:31

16:28

Budapest, Árpád Kórház

14:52

15:52

16:52

6:33

7:37

8:33

16:30

Budapest, Újpest-központ

14:50

15:50

16:50

6:35

7:40

8:35

16:35

Budapest, Újpest-városkapu

14:45

15:45

16:45

Az új járatok beindításával egyidőben módosul a térségben közlekedő egyéb járatunk (410, 412, 414) menetrendje is.

Gödöllő és Aszód térségében augusztus 12-étől új menetrend szerint közlekednek járataink, mellyel kapcsolatban azóta számos észrevétel érkezett. Ezeket is figyelembevéve az alábbi menetrendi változásokat vezetjük be:

400 Tura – Bag – Gödöllő – Budapest

A 400-as busz menetrendje főként a reggeli időszakban módosul:

  • A reggeli zsúfoltság csökkentése érdekében Hévízgyörkről új járat indul a hajnali időszakban.
  • A térség utazási igényeinek jobb kiszolgálása érdekében több, Hatvant érintő járat menetrendje is módosul.

Részletek:

Változás munkanapokon Budapest és Tura között:

  • A Budapestről 5:35-kor induló járat megszűnik, az 5:55-kor induló járat pedig 5 perccel korábban, 5:50-kor indul.
  • A 6:30-kor induló járat ezentúl 10 perccel korábban, 6:20-kor indul, és nem érinti Bagon a vasútállomást.

Változás Tura és Budapest között:

  • A Tura vasútállomástól munkanapokon 3:34-kor Budapestre induló járat 10 perccel korábban, 3:24-kor indul.
  • Új járat indul tanítási napokon 5:53-kor Hévízgyörk, Postától Budapest, Stadionhoz.
  • A Tura vasútállomástól 17:09-kor Budapestre induló járat ezentúl tanítási napokon nem érinti Bag vasútállomást. Tanszünetben munkanapokon a járat változatlan menetrend szerint közlekedik, Bag vasútállomáshoz is betér.

409 Gödöllő – Aszód – Bag – Tura – Hatvan

  • Az Aszód vasútállomástól tanítási napokon 6:15-kor Hatvanba induló járat 10 perccel korábban, 6:05-kor indul.
  • Új járat indul tanítási napokon 16:54-kor Hatvanból Bag vasútállomásig.

Monor térsége

640 Dabas – Bugyi

  • A Dabas, Gimnáziumtól tanítási napokon 15:45-kor Bugyi felé induló járat 5 perccel később, 15:50-kor indul.

Cegléd térsége

530, 539 Cegléd, Autóbusz-állomás – Cegléd, Kossuth Gimnázium

A tanítás utáni időszakhoz igazodva az alábbiak szerint módosul a gimnáziumtól induló járatok menetrendje:

  • A gimnáziumtól 13:55-kor induló 539-es busz ezentúl nem közlekedik, az eljutást a buszállomás felé a 13:50-kor induló 530-as busz biztosítja.
  • A zsúfoltság csökkentése érdekében új járat indul a gimnáziumtól tanítási napokon 14:35-kor.

Zsámbéki-medence

798, 799 Budapest – Zsámbék – Piliscsaba – Pilisvörösvár

  • A Perbál, Autóbusz-fordulótól 6:32-kor induló járat 4 perccel korábban, 6:28-kor indul, de Zsámbéktól már változatlan időben közlekedik tovább Kelenföldre.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

4209 Nyíregyháza-Vásárosnamény-Fehérgyarmat

A tanítási napokon 15:35-kor Nyíregyházáról Baktalórántházára közlekedő járat 4210-es jelzéssel és Nyíribrony érintésével közlekedik.

4210 Nyíregyháza-Baktalórántháza-Kisvárda

A tanítási napokon 7:06-kor Besenyődről Nyíregyházára közlekedő járat meghosszabbított útvonalon, Besenyőd helyett Nyíribronytól indul 7:00-kor.

4228 Nagykálló-Újfehértó

A tanítási napokon 7:15-kor Újfehértóról Nagykállóba, és visszairányban 14:35-kor közlekedő autóbuszok meghosszabbított útvonalon járnak: Újfehértón a Fő tér, Debreceni utca és Böszörményi út megállókat is érintik.

4231 Nyíregyháza-Újfehértó-Érpatak

Egyes 4231-es autóbuszok helyett a jövőben az új 4281-es és 4282-es autóbuszok járnak.

ÚJ VONAL: 4281 Nyíregyháza-Újfehértó-Nyíregyháza MENETRENDEK

ÚJ VONAL: 4282 Nyíregyháza-Újfehértó-Érpatak MENETRENDEK

4261 Kisvárda-Szabolcsbáka-Vásárosnamény [-Mátészalka]

A munkanapokon 19:22-kor Kisvárdából Szabolcsbákára közlekedő járat meghosszabbított útvonalon, Vásárosnaményig közlekedik.

A munkanapokon 21:15-kor Szabolcsbákáról Kisvárdába közlekedő járat meghosszabbított útvonalon közlekedik: Vásárosnaményból indul 20:50-kor.

4335 Mátészalka-Őr-Hodász-Nyírkáta

A munkanapokon 13:30-kor Mátészalka, Inkubátorház megállóhelyről Mátészalka, Autóbusz-állomásra közlekedő járat 15 perccel korábban, 13:15-kor indul.

 

Vas vármegye

6861 Vasvár – Oszkó – Csehi – Nagytilaj – Csipkerek

A munkanapokon 5:25-kor Mikosszéplak, Autóbusz-fordulótól Bérbaltavárig közlekedő járat 10 perccel korábban, 5:15-kor indul.

6892 Körmend – Katafa – Döröske

A tanítási szünetben munkanapokon 6:33-kor Katafáról Döröskére, valamint tanítási napokon 6:20-kor Körmendről Döröskére közlekedő járatok menetrendje kismértékben módosul.

Tanítási napokon Döröskéről 6:51 helyett 4 perccel korábban, 6:47-kor indul járat Körmendre.

6902 Bajánsenye – Őriszentpéter – Pankasz – Zalalövő – Szőce – [Körmend]

A munkanapokon 7:46-kor Őriszentpéterről Körmendig közlekedő járat Zalalövő, Vasútállomás bejárati út megállót is érinti, 8:05-kor.

6979 Szentgotthárd – Zsidahegy / Ipari park

Diákok hazautazásának biztosítása érdekében új járat indul tanítási napokon 16:28-kor Szentgotthárd, Szabadság tértől az Autóbusz-állomásig.

 

Veszprém vármegye

Kisapáti, Diskamajor megállóhely neve megváltozik.
Új elnevezése: Kisapáti, Agrosz.

7373 Veszprém – Tapolca – Sümeg

Az 5:55-kor Sümegről Veszprémbe közlekedő járat Monostorapáti, Újtelep megállóhelynél is megáll (6:36-kor).

7752 Sümeg – Hosztót – Karakószörcsök, Vasúti megállóhely – Kerta – Kamond 

A tanítási napokon 7:30-kor Veszprémgalsa, Autóbusz-váróteremtől Csabrendekig közlekedő járat meghosszabbított útvonalon jár: Veszprémgalsa, Hosztóti elágazástól indul, 7:24-kor. Az Autóbusz-váróteremtől 7:30-kor közlekedik tovább.

7781 Sümeg – Zalaerdőd – Megyer – Jánosháza – Celldömölk

A munkanapokon 17:15-kor Sümegről Megyerig, valamint visszairányban 18:05-kor közlekedő autóbuszok 3 és 5 perccel korábban indulnak (17:12-kor és 18:00-kor).

A munkanapokon és szabadnapokon 18:25-kor Sümegről Jánosházára közlekedő járat 5 perccel korábban, 18:20-kor indul.

7816 Ajka – Székipuszta – Devecser – Pusztamiske – Nyirád

A munkanapokon 20:40-kor Nyirád, Fordulótól Ajkára közlekedő járat meghosszabbított útvonalon jár: Nyirád, Lakóteleptől indul, 20:38-kor. Az autóbusz további menetrendje változatlan.

7847 Ajka – Kolontár – Devecser – Pusztamiske – Nyirád

A munkanapokon és szabadnapokon 22:25-kor Ajkáról Nyirádig közlekedő járat egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érint.

7888 Külsővat – Adorjánháza – Boba – Kamond

A 18:28-kor Adorjánházáról Boba, Vasútállomásig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 18:23-kor indul. A járat átszállást biztosít a Bobáról Ajka irányába közlekedő 9011-es számú vonatra.

7953 Pápa – Nemesszalók / Vinár – Karakószörcsök

A munkaszüneti napokon 17:55-kor Pápáról Adorjánházára közlekedő járat 5 perccel korábban, 17:50-kor indul.

7997 Karakószörcsök – Külsővat

A munkanapokon és szabadnapokon 17:55-kor Karakószörcsökről Adorjánházára közlekedő járat 5 perccel korábban, 17:50-kor indul.

 

Zala vármegye

6210 Zalaegerszeg – Pókaszepetk

A tanítási napokon 5:25-kor Zalaegerszegről Zalaistvándra közlekedő járat 35 perccel később, 6:00-kor indul.

6213 Zalaegerszeg – Pókaszepetk – Bérbaltavár – Mikosszéplak

A tanítási napokon 5:43-kor Bérbaltavártól Zalabérig közlekedő járat 10 perccel korábban, 5:33-kor indul.

6250 Zalaegerszeg – Gellénháza – Szentkozmadombja

A munkanapokon 5:37-kor Zalatárnokról Zalaegerszegre közlekedő járat 3 perccel később, 5:40-kor indul.

6315 Zalaszentgrót – Zalaszentgrót (Zalakoppány)

A tanítási napokon 13:40-kor Zalaszentgrótról Zalakoppány, Autóbusz-fordulóig közlekedő járat 5 perccel később, 13:45-kor indul.

6350 Hévíz – Keszthely – Várvölgy – Tapolca

A munkanapokon 19:30-kor Keszthelyről Vállusra közlekedő járat 5 perccel később, 19:35-kor indul. Az autóbusz átszállási lehetőséget biztosít a Zalaegerszeg felől 19:32-kor érkező, 1625-ös járatról.

6365 Gyenesdiás – Zalaszántó – Várvölgy – Vállus

A tanítási napokon 7:20-kor Várvölgy, Autóbusz-fordulótól Gyenesdiásig közlekedő járat meghosszabbított útvonalon jár: Vállus, Autóbusz-fordulótól indul, 7:18-kor. Várvölgytől 7:23-kor közlekedik tovább. A visszairányban 16:00-kor közlekedő járat szintén meghosszabbított útvonalon, Vállusig jár.

6384 Keszthely – Hévíz – Nemesbük – Zalaköveskút

A munkanapokon 7:06-kor Zalaköveskútról Keszthelyre közlekedő járat módosított útvonalon, Keszthely Szent Miklós utca megállót is érintve közlekedik.

6391 Keszthely – Hévíz – Karmacs – Mihályfa / Sümegcsehi – Sümeg

A 7:50-kor Sümegről Keszthelyig közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 7:40-kor indul. A járat módosított útvonalon, Keszthely Rákóczi tér megállót is érintve közlekedik.

A munkanapokon 12:30-kor Keszthelyről Sümegre közlekedő járat 5 perccel később, 12:35-kor indul.

6401 Nagykanizsa – Gelse – Orosztony / Pacsa

A munkanapokon 15:30-kor Pacsáról Felsőrajk, Pötrétei elágazásig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Felsőrajk, Szabadság utca 102. megállóig jár. A járat visszairányban szintén a Szabadság utcától indul, 15:43-kor.

6425 Nagykanizsa – Surd – Gyékényes

A munkanapokon 14:40-kor Nagykanizsáról Gyékényesre közlekedő járat 5 perccel később, 14:45-kor indul.

6553 Lenti – Csömödér – Nova

A munkanapokon 5:30-kor Lentiből Novára közlekedő járat menetrendje kismértékben változik.

6570 Lenti – Csesztreg – Ramocsa – Magyarföld – Bajánsenye

Új járat indul tanítási napokon 7:10-kor Lentiből Zalabaksa, Fordulóig. Az autóbusz gyorsjáratként közlekedik, ezért a köztes megállóhelyeknél nem áll meg.