Gyakori kérdések a belföldi utazás menetjegyeiről, bérletetiről
Tisztelt Utasaink!
Köszönjük, hogy igénybe veszik szolgáltatásainkat és utazásukhoz jegyet, rendszeres utazásukhoz bérletet vásárolnak!
Kérjük, hogy mindig az utazási viszonylatnak, kedvezményjogosultságnak megfelelő jegyeket, bérleteket vásárolják meg, az azokhoz szükséges igazolásokat, igazolványaikat utazásaik során tartsák maguknál, és felszálláskor mutassák fel azokat járművezetőinknek, illetve kérésre ellenőreinknek.
ÁLTALÁNOS, MINDENKIRE VONATKOZÓ KÉRDÉSEK
Kik vehetik igénybe a VOLÁNBUSZ Zrt. autóbuszjáratait?
Azok a személyek, akik rendelkeznek érvényes VOLÁNBUSZ menet-vagy bérletjeggyel, vagy díjmentes utazásra jogosító okmánnyal, illetve feláras besorolású országos autóbuszjáratok igénybe vétele esetén további távolsági kiegészítő jeggyel. A kedvezményes jegy és bérlet kizárólag a jogosultságot bizonyító igazolványok, dokumentumok bemutatásával érvényes.
Budapest-bérlet elfogadására kijelölt regionális járatainkon, Budapesten belül a BB szakaszhatárig érvényes a Budapest-bérlet (BB). A BB szakaszhatárok megtalálhatóak az regionális járatok menetrendjeiben.
Hol és mikor válthatók meg a VOLÁNBUSZ Zrt. autóbuszjárataira a jegyek és a bérletek?
A társaság minden Pest megyei nagy forgalmú, elővételi és bérletpénztárral rendelkező autóbusz-állomásán kötelező menetjegy elővétel van érvényben. Az elővárosi, regionális járatok kizárólag a pénztárakban, illetve a jegykiadó automatákból megváltott menetjegyekkel, bérletekkel vehetők igénybe, országos járatainkra az autóbuszon is biztosítunk menetjegy vásárlási lehetőséget.
Belföldi utazáshoz szükséges jegyek és bérletek megvásárolhatóak nyitvatartási időben pénztárainkban, a kihelyezett jegykiadó automatáknál, jegyet és/vagy bérletet értékesítő partnereinknél, valamint az autóbuszon és egyes országos járatokra menetjegyet értékesítő oldalunkon.
Ezeken az értékesítési csatornákon Társaságunk a bérlet árusítását a hónap, illetve a hét meghatározott napjaira (azon belül időszakra) korlátozhatja. Azon autóbuszok fedélzetén, ahol a bérletértékesítés fedélzeti jegykiadógépből történik jelenleg a bérletértékesítési időszakban biztosítjuk a bérletvásárlás lehetőségét. A bérletértékesítési időszak az érvényességet megelőző hónap 26. napjától adott hónap 8. napjáig tart, ezen időszakon kívül az autóbuszvezetőnél kizárólag menetjegy váltható.
Nemzetközi járatainkra érvényes jegyek a népligeti pénztárainkban, honlapunkon és autóbusz-vezetőinknél válthatóak meg.
Társaságunk pályaudvarainak és pénztárainak nyitva tartásáról a következő oldalon kaphat bővebb információt: pályaudvaraink
Jegyvásárlással kapcsolatos további információkat itt olvashat: jegyvásárlás
Mi az autóbuszra történő felszállás rendje?
A VOLÁNBUSZ Zrt. minden járatán a felszállás az első ajtónál történik. Országos járatainkon autóbusz-vezetőink először az ülőhely biztosítással rendelkező utasokat, majd az utazási távolság alapján a bérlettel utazókat, végül a fedélzeten jegyet váltókat kérik meg a felszállásra.
Társaságunknál a felszállási sorrendben - a lehetőségekhez mérten - elsőbbséget élveznek a kisgyermekkel utazók, a terhes anyák, a vakok és a mozgássérültek.
Azon autóbuszjáratok esetében, amelyekkel álló utas nem szállítható, a közlekedő autóbusz férőhely-számának az utasok számára kialakított ülőhelyek számát kell tekinteni.
Az utasok elszállításának sorrendjénél a 213/2012. sz. Korm. rendeletben foglaltak az irányadók, az Üzletszabályzatban foglaltakkal kiegészítve.
Hogyan tudok az országos járatokon ülőhelyet biztosítani magamnak?
Tájékoztatjuk, hogy egyes pénztárainknál és az interneten történő jegyvásárlás biztosít ülőhelyfoglalást járatainkon. A helyfoglalás a szabad helyek függvényében lehetséges.
Mit kell tudni a távolsági kiegészítő jegyről?
Menetjegyek mellett távolsági kiegészítő jegyet kell váltani feláras besorolású országos személyszállítási szolgáltatást ellátó autóbuszjáratokon.
A kiegészítő díjat megfizetése a bérletes utasok, a három éven aluli gyermekek, valamint hadirokkant, hadiözvegy és a hadigondozotti igazolványban feltűntetett kísérőjének kivételével minden utas számára kötelező. A kiegészítő díjból jogszabályban meghatározott kedvezmény nem vehető igénybe.
A kijelölt autóbuszjáratokra szóló kiegészítő jegy díjáról itt tájékozódhat: díjszabás.
Mit kell tudni az előre megváltott menetjegyekről?
A megváltott elővárosi és regionális menetjegy az utast előre meghatározott útszakaszon és időszakban, egyszeri vagy retúr utazásra; az országos járatra ülőhelyet is tartalmazó menetjegy pedig meghatározott időpontú és viszonylatú, egyszeri vagy retúr utazásra jogosítja fel. Jogosultság esetén az országos, regionális és elővárosi közlekedésben 50 és 90%-os kedvezmények igényelhetők, amelyekről bővebb információt itt olvashat: díjszabás
A helyi közlekedésben előre váltható menetjegyek 10 db-os tömbösített változatban is elérhetőek azon városokban, ahol ilyen meghirdetésre került. A tömbösített jegy a kezelést követően kizárólag a jegytömbben érvényes, a jegy tömbből történő eltávolítása a jegy érvényességének elvesztésével jár együtt. A helyi díjszabásról itt érhető el további információ: helyi díjszabás.
Lehetséges-e elővételben megváltani a szükséges menetjegyet?
Lehetséges, sőt, kifejezetten javasolt elővételben megvásárolni a menetjegyet. A menetjegyeket az elővételi jegypénztárakban akár 30 nappal, az automatákból 2 héttel az utazás megkezdése előtt meg lehet vásárolni, az érvényességi idő vagy adott esetben a konkrét járat meghatározásával.
Az automatáinkból csak a VOLÁNBUSZ Zrt. által közlekedtetett elővárosi és regionális járatokra vásárolhatóak menetjegyek.
Felhívjuk figyelmét, hogy egyes országos járatainkra csak a pénztárainknál és az interneten vásárolhatja meg elővételben a szükséges menetjegyet.
Mit kell tudni a kerékpárjegyről?
Kerékpárjegyét online és Pest megyei pénztárainkban tudja megváltani. A kerékpárszállításban érintett járatokkal kapcsolatos további információkat itt olvashatja.
A kerékpárszállítási szolgáltatás elővételi menetjegy megváltásához kötött.
Kerékpár csak azzal az autóbuszjárattal szállítható, amellyel tulajdonosa utazik és legfeljebb addig a megállóhelyig, ameddig az utas utazási igazolványa érvényes.
A kerékpárjegyek árára vonatkozó további információ: díjszabás
Felhasználható-e az elővételben váltott menetjegyem az azon feltüntetett időpontnál korábbi utazásra?
Semmilyen esetben sem. Az elővételben váltott menetjegynek a rajta feltüntetett érvényessége van, így az nem használható fel korábbi időpontban.
Előrehozott utazás esetén a pénztárban megváltott, feleslegessé vált menetjegyet a járat érkezési ideje előtt a VOLÁNBUSZ Zrt. az elővételi pénztáraiban kezelési költség ellenében készségesen visszatéríti. Online megváltott menetjegy esetén a visszaváltás honlapunkon kezdeményezhető a járat indulása előtt.
További információ: díjszabás
Mennyi ideig érvényes a megváltott elővárosi jegy?
A járat adottságaitól függően 1 illetve 2 óra időtartamig használható fel, ami a jegyen percre pontosan fel van tüntetve.
Meddig vagyok köteles megőrizni a jegyemet?
A menetjegyet az utazás ideje alatt végig meg kell őrizni, mivel ellenőreink az utazás folyamán bármikor kérhetik.
Fizethetek-e a bank-, vagy hitelkártyám segítségével?
Pénztárainknál, automatáinknál, valamint egyes bankkártya terminállal felszerelt autóbuszainkon és interneten biztosítjuk MAESTRO, MASTERCARD, VISA, VISA Electron és V-Pay rendszerű bank- és hitelkártyával történő készpénz nélküli fizetést.
Internetes jegyvásárlás kizárólag MASTERCARD, VISA és VISA Electron dombornyomott kártya és WEB-kártya segítségével lehetséges.
Hűségpontokat tartalmazó, kereskedők és szolgáltatók által kibocsátott pontgyűjtő kártyákkal ugyanakkor nem lehetséges a társaságunknál fizetni.
Mi a számla igénylés módja?
Pénztári és járművezetői értékesítés során biztosított a számla kiállításának lehetősége, ezért a számla igényt a vevőnek mindig a vásárlás során kell jelezni. Pénztári vásárlásról a VOLÁNBUSZ Zrt.-nek nem áll módjában utólag számlát kiállítani.
Az autóbuszjáratokon az autóbusz-vezetőknél váltott menetjegyről, az utas kérésére – amennyiben társaságunk érdekkörében felmerült okból a számlaadás meghiúsult – a vásárlástól számított 8 napon belül, a menetjegy bemutatása mellett pénztárainkban számlát állítunk ki, illetve az elektronikus úton megküldött kérésre a kiállított számlát postán megküldjük.
Pályaudvari jegykiadó automatából és interneten vásárolt jegyek esetében a vásárló kérésére a társaság utólag is állít ki számlát. A számla kiállítása a "Kérelem számlamásolat/számla módosítása/utólagos számla" kérelem kitöltésével kezdeményezhető. Az utólagos számla kiállításának feltétele, az automatából, interneten megvásárolt menetjegy bemutatása. A számla kiállításának határideje jegykiadó automatából vásárolt jegy esetében a vásárlástól számított 8. nap, internetes jegy esetében a vásárlás tárgy hónapjának utolsó napja, de legkésőbb az utazás befejezését követő 5. munkanap.
Kedvezményes menetjegyről és bérletről történő számla kiállítása kizárólag természetes személy, nevelési-oktatási intézmény és nevelési-oktatási intézmény fenntartójának számlázási címére lehetséges. Nevelési-oktatási intézmény vagy annak fenntartója esetében a számla csakis a vele jogviszonyban álló gyermekek, tanulók utaztatása céljából megvásárolt kedvezményes utazási igazolványok után állítható ki, ezért erről a vevőnek minden egyes számla igénylésekor a VOLÁNBUSZ Zrt. formanyomtatványán nyilatkoznia szükséges. A kötött formátumú nyilatkozat itt érhető el, más módon történő nyilatkozatot a társaság sajnos nem tudja elfogadni.
Társaságunknál a központi vevő törzzsel rendelkező jegykiadó gépek esetében lehetőség van vevőkód alapján történő egyszerű és gyors számla igénylésére.. Járművezetői kód igénylési szándékát a számlázási adatok és a jellemző utazási viszonylat megadásával kérjük írja meg nekünk az alábbi email címre: info@volanbusz.hu.
Jelenleg a pénztári vevőkód még nem használható gépkocsivezetőnél történő vásárlás során, és fordítva sem.
Mikor kell felmutatnom a megváltott menetjegyet és bérletet?
Az autóbuszra történő felszállás során a gépjárművezető ellenőrzi a járatra érvényes jegyet, bérletet, az egyes kedvezményekre jogosító igazolványok meglétét. Ezeket a dokumentumokat ellenőrzéskor is fel kell mutatni.
Mire figyeljek az autóbuszon történő jegyvásárláskor?
Az autóbuszvezetőnél történő kedvezményes menetjegyváltás a kedvezményre jogosító igazolványok, igazolások bemutatásával lehetséges, ezek hiányában teljes árú menetjegy váltására van lehetőség.
A gépjárművezető pénzváltásra, nagycímletű pénzből visszaadásra nem köteles, ezért kérjük, gondoskodjanak a menetjegy vásárláshoz megfelelő címletű pénzről.
Mit kell tudni a bérletekről?
A VOLÁNBUSZ Zrt. autóbusz-pályaudvarokon működő pénztáraiban bérleteket is értékesít. A nyomtatott bérlet használható bérletigazolvány – kivéve a viszonylatot nem tartalmazó helyközi bérletek, valamint bérletigazolvány használatához kötött helyi bérletek esetében – nélkül is az alábbi, személyazonosság igazolására alkalmas dokumentumok valamelyikével:
- Teljes árú bérlet esetén az utas által használt személyi azonosításra alkalmas okmány, így
- személyi igazolvány,
- útlevél,
- kártya formátumú jogosítvány
- Diákbérlet esetén
- érvényes magyar diákigazolvány,
- Budapest-bérletek esetén
- személyi igazolvány, kártya formátumú jogosítvány
- diákbérlethez érvényes magyar diákigazolvány
Változatlanul alkalmazni kell a bérletigazolványt, illetve a viszonylatigazolást
- Helyi nyugdíjas bérlet esetében,
- A nyomdai úton előállított kedvezményes és teljes árú bérletekhez, ha a szelvényeken az utazás viszonylata nem feltüntethető.
A fent felsorolt esetekben a bérletszelvény érvényesítése a fenti dokumentumok, igazolványok számának beírásával történik, a bérletszelvények a fent felsorolt dokumentumokkal együtt érvényesek.
Részletes információkat az árakról és kedvezményekről a következő oldalon találhat: díjszabás
Vármegyebérlet és országbérlet:
A teljesárú vármegyebérletet és országbérletet bárki megválthatja.
A vármegyebérletet és az országbérletet is 90%-os kedvezménnyel vásárolhatják mindazok, akik a vonatkozó jogszabály és az üzletszabályzat szerint jogosultak a 90%-os bérlet kedvezményre. A kedvezmény jogosultság szempontjából nincs utazási viszonylati kötöttség, ezért az ország- és vármegyebérlet az érvényességi területén belül bármely viszonylatú utazásra használható.
A vármegyebérlet és az országbérlet használatáról további információkat ide kattintva olvashat.
Budapest-Bérlet
A VOLÁNBUSZ Zrt. kijelölt elővárosi járatain, Budapesten belül a BB szakaszhatárig érvényesek a Budapest-bérletek (BB).
Külön felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Budapest-bérletek továbbra sem érvényesek a 1040, 1070, 1076, 1080, 1120, 1205 és 1272 vonalszámon meghirdetett elővárosi járatainkon!
A Budapest-bérletek (BB) a meghirdetett jegy- és bérletpénztárainkban, valamint a BKK Zrt. és a MÁV-Start Zrt. kijelölt árusító helyein válthatóak meg.
Bővebb információt a Budapest-bérletekről következő oldalakon olvashat: http://www.bkk.hu.
Mit ellenőriznek a pénztárban nyomtatott bérleteknél a gépjárművezetők, ellenőrök?
- a bérletek időbeli, az adott járatra vonatkozó érvényességét,
- a bérletszelvény kitöltésének hiánytalanságát: helyi bérlettel utazók esetében a helyi VOLÁN bérletigazolvány számát, tanulók esetében az oktatási azonosító (OM azonosító) vagy a diákigazolvány számának beírását, teljes árú bérlettel utazók esetén az utas által használt személyi azonosításra alkalmas okmány számának beírását. Ezek a következők lehetnek: személyi igazolvány, útlevél, kártya formátumú jogosítvány.
- A helyi nyugdíjas bérletszelvényhez tartozó helyi nyugdíjas VOLÁN bérletigazolvány meglétét,
- a bérletszelvény biztonsági elemeit,
- a kedvezmény jogosultságot igazoló dokumentumokat.
Mivel igazolja magát az ellenőr?
Az ellenőr fényképpel ellátott és egyedi azonosítót tartalmazó ellenőrzési igazolvánnyal jogosult munkáját végezni. Az ellenőr azonosítására ezen ellenőrzési igazolvány szolgál.
Ellenőri igazolvány
Milyen dokumentumokat ad az ellenőr a pótdíjazásról?
- az ellenőrzés során kitöltött és aláírt tanúsítvány második példányát, mely tartalmazza az utazó adatait, a pótdíjazás okát,
- 1 db pótdíjcsekket,
- 1 db viteldíjcsekket,
(A pótdíj és viteldíj helyszínen fizetése esetén az ellenőr készpénzfizetési számlát állít ki.)
Bevonhatja-e az ellenőr az utazási igazolványt, (menetjegyet, bérletjegyet)?
A pótdíjazás során a szabálytalanságot alátámasztó menetjegyeket, bérletjegyeket illetve a sérült, megkérdőjelezhető eredetiségű, átruházott vagy átírt utazási igazolványokat és kedvezményre jogosító igazolványokat (pl. MÁK kártya) bevonják.
Mennyi idő áll rendelkezésre a pótdíj megfizetésére?
A pótdíj kiszabásának napjától számított 30 nap.
30 napon túl történő fizetés esetén a pótdíj összege megemelkedik.
Van-e lehetőség a pótdíj részletekben történő megfizetésére?
A pótdíjazást követő 30 napon belül a pótdíjazott személy írásbeli kérelme esetén, lehetőséget biztosítunk a kiszabott pótdíj 3 részletben történő megfizetésére, kezelési költség megfizetése nélkül.
Az utánfizetési felszólítást követően beadott kérelmek esetében, az utánfizetési felszólítás során keletkezett költségeken felül, további 1.750 Ft kezelési költség fizetendő, mely a megállapított részletekkel együtt köteles az utas megfizetni.
Részletfizetési kérelmét az alábbi elérhetőségen teheti meg:
VOLÁNBUSZ Zrt.:
Postai úton: Utaskapcsolat 1091 Budapest, Üllői út 131.
Elektronikus levélben: info@volanbusz.hu
Az utólagos bemutatáshoz milyen dokumentumokra van szükség?
A bemutatás teljesítéséhez szükséges dokumentumok:
- a VOLÁNBUSZ Zrt. vagy alvállalkozója által üzemeltetett járaton történt pótdíjazáskor készült tanúsítvány,
- az ellenőrzéskor érvényes menetjegy, bérlet vagy egyéb utazási igazolvány, illetve kedvezményre jogosító igazolvány, igazolás, stb.,
- személyazonosításra alkalmas igazolvány,
- bemutatási díj befizetése az Ügyfélszolgálaton készpénzzel, vagy a személyesen átadott vagy postai úton megküldött készpénzátutalási megbízással.
Hogyan teljesíthető az utólagos bemutatás?
- személyesen vagy meghatalmazott által
- postai úton (levélben) a szükséges dokumentumok olvasható másolatának megküldésével,
- elektronikus úton a szükséges dokumentumok olvasható másolatának megküldésével. (A freemail és citromail címekről elindított elektronikus levelek a VOLÁNBUSZ Zrt.-től független technikai okok miatt nem támogatottak, így előfordulhat, hogy ezen címekről érkező levelek nem érkeznek be levelező rendszerünkbe.)
Milyen esetben kell pótdíjat fizetnem az elővárosi, helyközi és távolsági járatokon?
Abban az esetben, ha
- jegy nélkül, érvénytelen jeggyel vagy bérlettel (pl. nem vagy hiányosan kitöltött), utazási igazolvánnyal kisérli meg az utazást,
- az utazási kedvezményt jogosulatlanul veszi igénybe, illetve jogosultságát az előírt módon igazolni nem tudja,
- tovább utazik annál a távolságnál, mint amelyre a jegye érvényes,
- a menetjegyet vagy az egyéb utazásra jogosító igazolványt meghamisítva használja fel,
- a dohányzási tilalom megszegése az autóbuszon és/vagy a pályaudvar területén,
- az Utazási Feltételek megsértésével olyan tárgyat vagy élő állatot visz be az autóbuszba, amely kézipoggyászként nem szállítható,
- a járművet poggyászával, ruházatával vagy más módon beszennyezi,
- a jegyvizsgálatot (jegyellenőrzést) megakadályozza vagy a jegyvizsgálathoz szükséges személyes adatainak eltitkolása miatt hatósági eljárás igénybevételét teszi szükségessé.
A pótdíj mellett utólag meg kell fizetni a menetjegyet a teljes utazási viszonylatra. Abban az esetben, ha a felszállási hely vagy célállomás nem állapítható meg, az autóbuszjárat kiindulási helyétől a célállomásig, illetve a felszállási helytől az autóbuszjárat teljes útvonalára érvényes menetdíjat és pótdíjat kell fizetni.
A pótdíj helyett 2 500 forint utólagos bemutatási díjat köteles fizetni, aki az utazáskor már korábban megváltott, az adott utazásra jogosító menetjeggyel, nevére szóló bérlettel, félhavi bérlettel, más érvényes utazási igazolvánnyal vagy kedvezményre jogosító, jogszabály alapján kiadott, vagy a Volánbusz Zrt. belső szabályzatában meghatározott igazolvánnyal, igazolással rendelkezik, de azt az utazás alkalmával az ellenőrzéskor felmutatni nem tudja, feltéve, ha azt utólag, az utazás napjától számított 15 napon belül, az Üzletszabályzatban előírt módon bemutatja.
2023. április 1-től alkalmazandó díjtételek:
Pótdíj befizetés határideje | Fizetendő díj |
---|---|
Helyszínen vagy 3 munkanapon belül történő befizetés esetén | 12 000 Ft |
3 munkanapon túl, de 30 napon belül történő befizetés esetén | 25 000 Ft |
30 napon túli rendezetlen tartozás esetén | 50 000 Ft |
Utólagos bemutatás teljesítése esetén (15 munkanapon belül) | 2 500 Ft |
Az egyes települések városi (helyi) autóbusz-közlekedése egyes pótdíjazási szabályai (pl. fizetési határidő és késedelmes fizetés esetén a pótdíj összegének mértéke) ettől eltérőek lehetnek, melyekről bővebben honlapunkon és Üzletszabályzatunkban olvashat.
Bővebb információkat honlapunkon és Üzletszabályzatunkban olvashat.
Utazhatok-e VOLÁNBUSZ bérletemmel két célállomás között több útvonalon?
Amennyiben egy kiinduló állomásról több útvonalon közelíthető meg a célállomás és Ön egynél több útvonalat is igénybe szeretne venni, akkor Önnek a hosszabb útvonalra vonatkozó díjszabás szerint kell bérletet vásárolni.
Több útvonalon elérhető célállomások esetében a nyomtatott és egyes nyomdailag előállított bérleten, illetve a bérletigazolványon, viszonylatigazoláson a „Honnan” és „Hova” bejegyzési rovaton kívül a "Útirány/átszállási hely" -en fel kell tüntetni az érinteni kívánt települést.
Mit tehetek, ha hibás adatokat tartalmaz a megváltott jegy vagy bérlet?
Mind a pénztárban, mind az autóbuszvezetőnél történő vásárláskor kérjük, ellenőrizzék a kapott menetjegyen illetve bérleten szereplő adatokat! Eltérés esetén menetjegyváltáskor, bérletvásárláskor a pénztárosnál, a gépjárművezetőnél van lehetőség a korrekcióra.
Lehetséges-e visszaváltani a feleslegessé vált jegyet vagy bérletet?
Menet- és bérletjegy visszatérítése a fel nem használt menet- és bérletjegy ellenében történhet, a Volánbusz Zrt. Üzletszabályzatában szereplő feltételekkel, kezelési költség felszámítása mellett.
Felhívjuk figyelmét, hogy a forgalmi térségek kizárólag a jegyárusítóik által forgalmazott bérletjegyek, gépjárművezetői menetjegyek, valamint automatából megvásárolt menetjegyek árát térítik vissza, ezért kérjük a visszaváltást a vásárlás helyszínén kezdeményezze.
Az online megváltott jegyek visszaváltását az alábbi elérhetőségen kezdeményezheti: https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/online-jegyvasarlas/visszavaltas A visszaváltás ebben az esetben a banki tranzakció visszafordításával történik.
Az internetes menetjegy visszaváltási kérelmet itt érheti el.
Az internetes bérlet visszaváltási kérelmet itt érheti el.
A személyesen megváltott díjtermék visszaváltási kérelmet itt érheti el.
A visszatérítés költségeiről a következő oldalon tájékozódhat: díjszabás
Az elővételben megvásárolt kerékpárjegyek visszaváltására nincs lehetőség, az utas menetjegyének visszaváltása esetén sem!
DIÁKOK FIGYELMÉBE AJÁNLOTT KÉRDÉSEK
Diákként vagy hallgatóként milyen kedvezményekre tarthatok igényt?
Az országos, regionális, elővárosi és helyi közösségi közlekedésben a nappali és esti tagozatos diákok és hallgatók jelentős mértékű utazási kedvezményben részesülhetnek, amelyek érvényes diákigazolvánnyal, illetve annak hiányában az oktatási intézmény által kiállított Igazolással vehetők igénybe.
Az országos, regionális és elővárosi járatokon az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények nappali és esti tagozatos tanulói érvényes magyarországi diákigazolvány vagy az oktatási intézmény által kiállított Igazolás birtoklása esetén bármely útszakaszon 50%-os menetjeggyel, illetve a lakóhely / tartózkodási hely és az oktatási intézmény közötti útszakaszon 90%-os kedvezményű bérletszelvénnyel utazhatnak.
Érvényes magyarországi diákigazolvánnyal rendelkező levelező tagozatos hallgatók kizárólag 50%-os menetjegy váltására jogosultak a lakóhely / tartózkodási hely és az oktatási intézmény közötti útszakaszon.
Kedvezményes bérlet a levelezős hallgatók számára nem jár.
Európai Gazdasági Térség országainak és Svájc oktatási intézményei által kiadott érvényes diákigazolványokkal kizárólag 50% kedvezményű menetjegy váltható.
Feláras besorolású országos autóbuszjárat igénybevétele esetén három éves kor felett távolsági kiegészítő jegyet – kivéve bérletes utasok – szükséges váltani. A távolsági kiegészítő jegy díjából jogszabályban meghatározott kedvezmény nem vehető igénybe.
Helyi közösségi közlekedésben azok a tanulók és hallgatók, akik alap-, közép-, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali vagy esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban vesznek részt, bármely település helyi vonalán tanulóbérlet váltására jogosultak.
Az Európai Unió és az EGT bármely tagállama és Svájc által kiadott és érvényes nappali vagy esti tagozatos diákigazolványok a helyi közlekedésben tanuló havi bérlet váltására jogosítanak.
Diákként mire kell odafigyelnem, hogy az utazási kedvezményre jogosult legyek?
A kedvezményes menetjeggyel, illetve bérlettel történő utazáshoz érvényes diákigazolvány, vagy diákigazolványt helyettesítő igazolás is szükséges.
Új formátumú magyarországi diákigazolvány
VOLÁN viszonylatigazolás
Nemzetközi diákigazolvány (pl.: ISIC) utazási kedvezmény igénybevételére nem jogosít , valamint az Európai Gazdasági Térség országainak és Svájc oktatási intézményei által kiállított érvényes diákigazolványokkal kizárólag kedvezményes menetjegy váltható.
Meddig érvényes a diákigazolványom?
A tanköteles kor felső határát be nem töltött tanulók magyarországi diákigazolványa érvényesítő matrica nélkül is érvényes azon tanévet követő október 31. napjáig, amelyben a tanuló a tanköteles kor felső határát betölti.
A magyarországi diákigazolvány érvényesítése a közoktatásban – tanköteles kor felett - tanévenként, a felsőoktatásban félévenként, hologramos matricával történik. Alap és középfokú oktatási intézményekben a diákigazolvány tanévenként október 31-ig, a felsőoktatásban az első félévre érvényesített diákigazolvány tanévenként március 31-ig, a második félévre érvényesített diákigazolvány tanévenként október 31-ig érvényes.
Az oktatási intézmény a diákigazolványra jogosult tanulónak, hallgatónak – 60 nap érvényességgel – állandó diákigazolvány megrendelése nélkül is a 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet mellékletében foglalt, sorszámozott igazolást adhat ki abban az esetben, ha az állandó diákigazolvány valamilyen okból nem áll rendelkezésre, nem tartalmazza az oktatás, illetve a gyakorlati képzés tényleges helyszínét.
Utazási kedvezményre jogosító igazolás mintája
(362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet melléklete)
A kormányrendelet mellékletében foglalt igazolásnak kizárólag sorszámmal ellátott, eredeti példánya jogosít utazási kedvezményre a rajta feltüntetett érvényességi időtartamon belül.
További hasznos információkat itt találhatsz: http://www.diakigazolvany.hu/
Mikor vagyok jogosult kedvezményes bérlet vásárlására?
Tanulók bérletjegykedvezményére a nappali és esti tagozatos tanulók, hallgatók jogosultak. A levelezős hallgatók kedvezményes bérlet vásárlására nem jogosultak.
A jogosultság igazolásának módja az érvényes magyarországi diákigazolvány, a kedvezmény a lakó-, vagy tartózkodási hely, valamint az oktatási intézmény és/vagy a gyakorlat helye között vehető igénybe.
Az utazás megkezdése előtt a tanuló bérleten az Igazolás száma rovatba - új típusú diákigazolvány, vagy diákigazolvány helyett kiadott Igazolás esetén - az oktatási azonosítószámot és a tanuló/hallgató nevét fel kell tüntetni.
Felhívjuk figyelmét, hogy sem a nemzetközi diákigazolvány, sem a más országok által kiállított diákigazolványok nem jogosítanak fel kedvezményes bérlet igénybevételére.
Tanévkezdéskor mi szükséges bérletvásárláshoz iskolát kezdő, illetve iskolát váltó diákok számára?
Tanévkezdéskor az iskolát kezdő tanulóknak az állandó magyarországi diákigazolványuk megérkezéséig igazolást kell igényelniük, melyet az oktatási intézményük állít ki.
Iskolát váltó diákok esetében, amennyiben nem változott az utazási viszonylat, úgy a korábbi diákigazolvány érvényesítési idejéig – március 31. vagy október 31. – továbbra is felhasználható, azonban az utazási viszonylat változása esetén az új diákigazolvány átvételéig igazolást szükséges igényelni.
Az igazolás tartalmazza a tanuló oktatási azonosítóját (OM azonosító), melynek bérletszelvényre és viszonylatigazolásra történő felvezetésével történik az igazolások érvényesítése.
Utazási kedvezményre jogosító igazolás mintája
Az igazolás az utazási kedvezményre történő jogosultság ellenőrzéséhez szükséges személyi okmány – értsd: személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány vagy régi diákigazolvány – bemutatásával együtt érvényes. A személyazonosság ellenőrzése alól kivételt képeznek az alapfokú iskolát kezdő, személyazonosságukat fényképes okmánnyal igazolni még nem tudó kisdiákok.
További hasznos információkat itt találhatsz: http://www.diakigazolvany.hu/
Diákként mit tegyek, ha például a szakmai gyakorlatom eltérő viszonylaton van az iskolámhoz képest?
A diákigazolványon feltüntetett viszonylattól eltérő más viszonylatra szóló utazási kedvezményre történő jogosultságot a tanulónak, hallgatónak az iskola által kiállított igazolással kell igazolnia. Az utazási kedvezmény egy, az új viszonylatnak megfelelő km-övezetre megvásárolt bérlettel (és területtől függően viszonylatigazolással) vehető igénybe.
Utazási kedvezményre jogosító igazolás mintája
Lehet-e a diákigazolványon feltüntetettnél rövidebb viszonylatra vásárolni kedvezményes bérletet, levelező tagozatos tanulók esetében pedig kedvezményes menetjegyet?
Kizárólag abban az esetben van rá mód, ha a diákigazolványodon feltüntetett úti célok közötti kombinált - azaz autóbusz és vasút - utazásról van szó. Pl.: ha az út első szakaszában vasúttal utaztál, majd autóbusszal utazol tovább, akkor a vasútnál megváltott jegyedet/bérletedet kell bemutatnod.
Felhívjuk figyelmedet, hogy értékesítési helyeinken levelező tagozatos tanulók esetében menetjegy vásárláskor be kell mutatnod azt a jegyedet, mely igazolja a kombinált utazást a lakhelyed / tartózkodási helyed és az iskolád / gyakorlati helyed között. Pl.: ha az adott viszonylat egy részén előzőleg vasúttal utaztál, akkor a buszjegy megvásárlásakor a vasúti jegyedet kell bemutatnod, és fordítva.
A kombinált utazáshoz pénztárosaink "igazolás diákok kedvezményes utazásának viszonylatairól" viszonylatigazolást tudnak kiállítani, melyre rá tudják vezetni. (pl A-ból B-be autóbusz, B-ből C-be vasút) a kombinált viszonylatot.
Bevonhatja-e az ellenőr a diákigazolványt?
Az ellenőr a diákigazolványt nem vonhatja be, de a pótdíjat érvénytelenség esetén kiszabja. A megrongálódott, sérült diákigazolvány (melyen az azonosításhoz szükséges adatok hiányosak vagy nem látszanak) utólagos bemutatáshoz nem fogadható el.
Kiválthatja-e a gyermek sportedzésre utazáshoz a tanuló bérletet?
Ha a tanuló – a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 27. § (11) bekezdése alapján – kiváltja az iskolai testnevelési órákat sportszervezet, illetve egyesület keretei között szervezett edzéssel, amely nem a lakóhely (tartózkodási hely) szerinti településen valósul meg, ugyanúgy jogosult igénybe venni lakóhelyük (tartózkodási helyük) és az edzés helye közötti viszonylatban a 90%-os helyközi bérletkedvezményt, mint ahogyan a köznevelési intézménybe utazáskor, mivel a tanulóknak a testnevelési órákat kiváltó edzésen is kötelességük megjelenni, hiszen az által kötelező tanórájukat teljesítik. Erről az iskola az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti érvényes diákigazolványt helyettesítő „Igazolás”-t ad ki.
IDŐSEK FIGYELMÉBE AJÁNLOTT KÉRDÉSEK
65 év alatti nyugdíjasként, ellátottként milyen kedvezményre vagyok jogosult?
A 65. életévét be nem töltött személy az országos, regionális és elővárosi közlekedésben évi 16 alkalommal 50%-os kedvezményű menetjegyet válthat, illetve lehetősége van két 50%-os utazási kedvezmény összevonásával egy 90%-os kedvezményű utazást igénybe venni. A 16 alkalomra szóló 50%-os kedvezmény felhasználását követően lehetséges további két alkalommal 90%-os kedvezményű menetjegy váltása.
2012. május 1-jétől a 16 alkalomra szóló utazási kedvezmény igénybevételére az „Ellátottak utazási utalványa” jogosít fel a rajta feltűntetett érvényességi ideig.
Ellátottak utazási utalványa
Az országos, regionális és elővárosi közlekedésben a pénztári jegyváltásnál a pénztáros, autóbuszon történő jegyváltásnál a gépjárművezető érvényesíti a kedvezményt. A menetjegyváltás során kérjük, ellenőrizze, hogy a kedvezmény bejegyzésre került-e az „Ellátottak utazási utalványa”-ra , melynek hiányában a jegy- és bérletellenőrzés során pótdíjazásra kerülhet sor.
A helyi közlekedésben a nyugdíjas bérletszelvényhez nyugdíjas VOLÁN bérletigazolvány szükséges, melynek pénztári kiváltásakor az „Ellátottak utazási utalványát” vagy a járási hivatal által kiállított érvényes igazolást (aktív korúak ellátásáról vagy rokkantsági járadékról) és a személyazonosság ellenőrzéséhez szükséges fényképes igazolványt kérjük bemutatni.
Tájékoztatjuk, hogy a helyi közlekedésben a nyugdíjas bérletszelvény nyugdíjas bérletigazolvánnyal együtt használható.
A nyugdíjas bérlet igazolvány érvényesítése az utazási kedvezményre jogosító
- Ellátottak utazási utalványa esetében az utalványon feltüntetett érvényességi dátummal,
- járási hivataligazolás esetében az igazoláson szereplő érvényességi dátummal, annak hiányában a kiállítás év december 31-i lejárati dátummal történhet.
A nyugdíjas bérletigazolvány nem állítható ki korlátlan érvényességgel!
Az utas csak a saját nevére állíttathat ki nyugdíjas bérletigazolványt és csak a saját nevére szóló nyugdíjas bérletigazolványt érvényesíttetheti.
Az Igazolvány kiváltásához egy új (hat hónapnál nem régebbi) 3,5x4,5 cm nagyságú fotópapírra nyomtatott arcképet is mellékelni kell.
Érvényes „Ellátottak utazási utalványának” vagy a helyi közlekedési kedvezményre vonatkozó járási hivatal igazolás hiányában csak teljes árú menetjegy és helyi bérlet vásárolható.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy feláras besorolású országos autóbuszjárat igénybevétele esetén három éves kor felett távolsági kiegészítő jegyet – kivéve bérletes utasok – szükséges váltani. A távolsági kiegészítő jegy díjából jogszabályban meghatározott kedvezmény nem vehető igénybe.
65 év felett valóban díjmentesen utazhatom a VOLÁNBUSZ Zrt. járatain?
Igen, 65 év felett az utazás a személyi igazolvány felmutatásával díjmentességet biztosít a menetjegy díjának megfizetése alól. A menetjegy díjának megfizetése alóli mentességre való jogosultság a 65. életév naptári betöltésétől számítandó.
A díjmentes utazásra a 65 év feletti magyar állampolgárok, Európai Gazdasági Térség és Svájc polgárai, a magyarországi nyugellátású külföldi állampolgárok, Magyar Igazolvánnyal és Magyar Hozzátartozói Igazolvánnyal rendelkező külföldi állampolgárok, nemzetközi szerződés alá tartozó országok állampolgárai és a menekült személyek jogosultak.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy feláras besorolású országos autóbuszjáratok igénybevétele esetén távolsági kiegészítő jegyet szükséges váltani. A távolsági kiegészítő jegy díjából jogszabályban meghatározott kedvezmény nem vehető igénybe.
Önálló kiegészítő jegy megvásárlására az autóbuszvezetőknél van lehetőség.
Bővebb információkat itt olvashat: díjszabás.
KISMAMÁK UTAZÁSI KÉRDÉSEI
Milyen utazási kedvezményt vehetek igénybe gyermekemmel?
Hat év alatti gyermeke menetjegy díjának megfizetése alól mentes, míg Ön menetdíj ellenében utazhat járatainkon.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy feláras besorolású országos autóbuszjárat igénybevétele esetén három éves kor felett távolsági kiegészítő jegyet – kivéve bérletes utasok – szükséges váltani. A távolsági kiegészítő jegy díjából jogszabályban meghatározott kedvezmény nem vehető igénybe.
Csongrád megye:
- Kisgyermekesek kedvezménye Szeged helyi járatokon
Kedvezményes kisgyermekes havi bérletre jogosuult az a bejelentett szegedi lakó -, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személy, aki hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy gyermekgondozást segítő ellátást (GYESE), gyermeknevelési támogatást (GYET), gyermekek otthongondozási díját (GYOD), illetve gyermek(e) ápolása jogán ápolási díjat vesz igénybe.
Bács-Kiskun megye:
- Kisgyermekesek és várandós kismamák kedvezménye Baja helyi járatokon
Komárom-Esztergom megye:
- A pénztárban kiváltható kisgyermekes igazolással díjmentes utazás vehető igénybe Komárom helyi járatokon
Kismama bérlet:
A bajai lakcímmel rendelkező várandóság 3. hónapjától a kismamáknak, illetve a gyermek 2. életévének betöltéséig a gyermekkel együtt utazó édesanyáknak ingyenes utazást biztosít, a szolgáltató által kiállított kismama igazolvány alapján.
A „Kismama féléves bérlet” első kiállításakor 510 Ft adminisztrációs díj fizetendő.
A kedvezményes kismama féléves bérlet a kiállításkor, illetve érvényesítéskor feltüntetett időpontig (féléves időtartamra), illetve a kisgyermek 2 éves koráig) érvényes.
Kisgyermekes bérlet:
Az a bejelentett bajai lakcímmel rendelkező személy jogosult kedvezményes Kisgyermekes bérlet megváltására, aki a gyermek két éves korának betöltését követően GYES – gyermekgondozást segítő ellátásban részesül és ezt a folyósító szerv által kiadott eredeti határozattal illetve igazolással igazolja.
- Kisgyermekesek kedvezménye Kecskemét város helyi járatokon
Kedvezményes kisgyermekes bérletre jogosult az a bejelentett kecskeméti lakó-, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személy, aki CSED – csecsemőgondozási díj, vagy GYED – gyermekgondozási díj, vagy GYES – gyermekgondozási segély vagy GYET – gyermeknevelési támogatás folyósításban részesül és ezt a körülményt a folyósító szerv által kiadott eredeti határozattal ill. igazolással igazolja.
Bővebben: díjszabás
Fel tudok-e szállni az autóbuszra a babakocsiban ülő gyermekemmel?
Társaságunk számára kiemelten fontos, hogy a babakocsival közlekedők számára is biztosítsa a kulturált és akadálymentes utazást. Ezért egyre több útvonalon közlekedtetünk alacsonypadlós járművet, melyek középső ajtajánál akadálymentesen szállhatnak fel utasaink babakocsival is. Az utazás megtervezésének könnyítésére egyes járatainkon kizárólag ilyen autóbuszokat közlekedtetünk. Ezek menetrendjéről szórólapokon is tájékoztatjuk utasainkat.
A régi típusú autóbuszok szűkös folyosói, valamint a járatok telitettségének változékonysága miatt kérjük az összecsukott babakocsit az autóbusz csomagtartójába helyeztesse el a gépjárművezetővel.
CSOPORTOSAN UTAZÓK KÉRDÉSEI
Csoportosan utazva milyen kedvezményeket igényelhetünk a menetrend szerinti járatokon?
Országos, regionális és elővárosi utazásban:
Magyar állampolgárok csoportos utazása:
90%-os menetjegy kedvezményre jogosult
- min. 10 fős óvodás csoport (10 gyermekenként 3 fő kísérő)
- min. 3 fős gyermekotthonban nevelt csoport és az őket kísérő 2 nevelő
- min. 3 gyermekes nagycsaládosok és szüleik utazása
50%-os menetjegy kedvezményre jogosult
- min. 6 fős 10 éven aluli csoport + 2 kisérő
- min. 10 fős nappali tagozatos diákok csoportja (10 fő diákonként legfeljebb 1 fő kisérő)
Külföldi állampolgárok csoportos utazása:
90%-os menetjegy kedvezményre jogosult (évente 1 alkalommal):
- min. 10 fős Szátv. 8 § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott 18 éven aluliak csoportja
- min. 10 fős szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező 18 éven aluli személyek legalább tíz főből álló csoportja és a velük utazó két 18. életévét betöltött kísérője
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy feláras besorolású országos autóbuszjárat igénybevétele esetén három éves kor felett távolsági kiegészítő jegyet – kivéve bérletes utasok – szükséges váltani. A távolsági kiegészítő jegy díjából jogszabályban meghatározott kedvezmény nem vehető igénybe.
Csoportos utazás esetén az utazás szervezőjének (kivéve nagycsaládosok) előzetes írásbeli megrendelése és a VOLÁN visszaigazolása szükséges.
A szükséges dokumentumokról, utazási listáról és egyéb feltételekről itt tájékozódhat: díjszabás
Csoport kísérőjeként milyen utazási kedvezményt kaphatok?
A csoportok kísérőinek kedvezményre jogosultjainak létszáma maximalizálva van, melyről itt tájékozódhat: díjszabás
Biztosítva van az elégséges férőhely a menetrend szerinti autóbuszokon?
A menetrend szerinti autóbusz közlekedés férőhelyei a menetrend szerinti utazási igényekhez vannak igazítva, ezért nagyobb létszámú csoport esetében kérjük érdeklődjön különjárati szolgáltatásunkról.
Bővebb információk: buszbérlés
HÁTRÁNYOS HELYZETBEN ÉLŐK UTAZÁSI KÉRDÉSEI
Szociális helyzetem miatt milyen utazási kedvezményekre vagyok jogosult?
Országos, regionális és elővárosi autóbusz közlekedésben a fogyatékkal élő személyek, nagycsaládosok 90%-os kedvezményt, míg hadirokkantak, hadiözvegy és menekültek díjmentes utazást igényelhetnek.
A részletes kedvezményekről és az igénybevételükhöz szükséges igazolványokról a következő oldalon tájékozódhatnak: díjszabás
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy feláras besorolású országos autóbuszjárat igénybevétele esetén három éves kor felett távolsági kiegészítő jegyet – kivéve bérletes utasok – szükséges váltani. A távolsági kiegészítő jegy díjából jogszabályban meghatározott kedvezmény nem vehető igénybe.
Kísérőként jogosult vagyok-e valamilyen kedvezményre?
Országos, regionális és elővárosi autóbusz közlekedésben fogyatékkal élő személy kísérőjeként 90%-os menetjegy, a hadirokkant személy hadigondozási igazolványában feltüntetett kísérője ingyenes utazásra jogosult.
Részletes információkat itt találhat: díjszabás
ÉLŐÁLLAT ÉS POGGYÁSZSZÁLLÍTÁSRA VONATKOZÓ KÉRDÉSEK
Mennyi poggyászt vihetek magammal?
Kézipoggyászból max. 10kg súlyút lehet az autóbuszra felvinni, míg útipoggyászból legfeljebb 2db-ot lehet díjmenetesen szállítani.
Kérjük kedves utasainkat, hogy utastársaik zavarásának elkerülése érdekében a nagyobb méretű, illetve átlagosnál magasabb számú poggyászt az autóbusz csomagtartójába helyeztesse el a gépjárművezetővel.
Poggyászdíjainkról itt tájékozódhat: díjszabás
Biztosítva vannak a csomagjaim?
Az utazás és poggyász után fizetendő díjak tartalmazzák a poggyász biztosítását. A megrongálódott poggyász kárrendezéséről itt olvashat bővebben:
utasbiztosítás
Szállíthatok-e kerékpárt az autóbuszon?
Kerékpár a kerékpár szállítására alkalmas autóbuszokon szállítható, amit társaságunk az autóbuszon külön feltüntet.
A kerékpárszállítással kapcsolatos további fontos információ az alábbi linken található: https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/utazassal-kapcsolatos-tudnivalok/poggyasz-es-csomagszallitas
Társaságunk hatályos üzletszabályzata tartalmazza a kerékpárok szállítására vonatkozó részletes feltételeket.
Összecsukható kerékpárt útipoggyászként az autóbusz csomagtartójában elhelyezve lehet szállítani.
Szállíthatok-e élőállatot az autóbuszon?
Élő állat olyan zárt szállítóeszközben szállítható, amely a kézipoggyász méretét nem haladja meg és biztosítja, hogy az élő állat az utazás során nem szabadul ki. Nemzetközi utazásnál élő állat kizárólag külön Hirdetményben (www.volanbusz.hu/) szereplő vonalakon szállítható.
Baromfik (házi szárnyasok) és madarak a 10.1. pontban foglalt feltételeknek megfelelő és az állatoktól származó szennyeződés kijutását megakadályozó szállítóeszközben (láda, doboz stb.) vihetők be az autóbuszba.
Autóbuszonként egyidejűleg egy kutya zárt szállítóeszköz nélkül, szájkosárral és pórázon vezetve is szállítható. A távolságnak megfelelő kutyajegyet kell vásárolni. Kutya szállítása esetén az utasnak rendelkeznie kell a kutya oltási könyvével vagy az útlevelével.
A segítő kutyák (pl. vakvezető, mozgáskorlátozott személyt segítő, hangot jelző, rohamjelző, személyi segítő kutya), valamint a hatósági feladatok ellátását segítő kutyák az autóbuszon díjmentesen és szájkosár nélkül is szállíthatók.
A VOLÁN fenntartja az élő állatok szállításának korlátozásának jogát, valamint az állat által okozott kárért a szállítója felel.
Az élőállatok szállításának feltételeiről és a díjszabásról itt tájékozódhat: díjszabás, utazási feltételek
Online menetjegyváltással kapcsolatos kérdések
ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK
Megválthatom-e menetjegyemet interneten keresztül?
A VOLÁNBUSZ Zrt. online vásárlásban elérhetővé tette egyes országos járataira az internetes jegyvásárlást, mely társaságunk honlapján az Online jegyvásárlás részben érhető el. Az interneten történő menetjegy vásárlásra a Budapestről induló járatok esetében, legkésőbb a járat indulási ideje előtt 20 perccel van még lehetőség.
A pontos megállóhely kiválasztásában segítségére lehet a Hivatalos Autóbusz Menetrend weboldal, ezért a könnyebb vásárlás érdekében kérjük keresse fel!
Belföldi internetes jegyértékesítés
Felhívjuk figyelmét, hogy a belföldi internetes menetjegy visszaváltására kizárólag a járat indulása előtt, kezelési költség levonása mellett van lehetőség.
Pénztárban történő visszaváltás esetén a kitöltött kérelmet és a kinyomtatott menetjegyet kérjük vigye magával.
A visszaváltást az internetes felületen az alábbi elérhetőségen kezdeményezheti: https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/online-jegyvasarlas/visszavaltas
Tájékoztatjuk, hogy a vásárlás tényleges fizetési részét (banki tranzakcióját) az Ön számlavezető bankja kezeli. Kérjük abban az esetben, ha a vásárlás meghiúsult, azonban értesítést kap arról, hogy az Ön bankja zárolta az összeget, akkor a számlavezető bankjánál érdeklődjön az összeg visszatérítéséről.
Ha nem kapott a rendszertől a vásárlást visszaigazoló e-mailt, vagy egyéb problémája merült fel, kérjük jelezze elérhetősége feltüntetésével az internetes@volanbusz.hu e-mail címre.
A VOLÁNBUSZ Zrt. internetes értékesítési felületén mely járatokra válthatom meg menetjegyemet?
Menetjegyét megválthatja minden Budapestről induló közvetlen országos besorolású járatra, valamint azon Budapestre érkező közvetlen járatokra melyek az online elővételben megnyitásra kerültek.
A menetjegy vásárlás végállomásoktól és egyes budapesti köztes megállóktól lehetséges, valamint Budapestre történő utazás esetében minden olyan megállóhelytől lehetséges a menetjegyvásárlás, melyre a rendszer lehetőséget biztosít. Budapesti indulás esetében egyes járatokra a menetjegy megvásárolható Népliget autóbusz-állomástól, valamint a Petőfi híd budai hídfőtől, Bocskai úttól illetve a Sasadi úttól is.
Honlapunkon kerékpárjegyét is megvásárolhatja a Volánbusz Zrt. által üzemeltetett azon országos járatokra, melyek kerékpárszállításra alkalmasak. A bicikli szállítására alkalmas autóbuszaink esetében az online jegyvásárlási oldalunkon, a kiválasztható járatok mellett, a „Járatinformációk” alatt a ikon jelenik meg.
Kérdés esetén kérjük érdeklődjön a VOLÁNBUSZ Zrt. honlapján elérhető ügyfélszolgálati vonalaink egyikén.
Milyen formátumban és hogyan mutathatom be interneten vásárolt menetjegyemet?
Az interneten megvásárolt belföldi menetjegyet a járatra történő felszállás során a járművezetőnek, a menetjegy ellenőrzése során pedig az ellenőrzést végző személynek be kell mutatni. A menetjegyet az esetleges ellenőrzés céljából az utazás végéig meg kell őrizni. Előre lefoglalt ülőhelyét (az induló állomáson) csak 15 perccel az indulást megelőző érkezés esetén tudjuk biztosítani.
A VOLÁNBUSZ Zrt. honlapján megvásárolt belföldi menetjegyet fel lehet mutatni – az e-mailen kapott menetjegyek otthoni vagy pénztári kinyomtatását követően – papír alapon, illetve a jegyeket jól olvasható formában megjeleníteni képes mobil eszközökön (pl: okostelefon, tablet, laptop) is.
Az online megváltott kerékpárjegyek – hasonlóan az online megvásárolt menetjegyekhez – digitális vagy nyomtatott formában is bemutathatóak.
Felhívjuk a figyelmet, hogy azokban az esetekben, amikor a mobil eszköz műszakilag alkalmatlan a menetjegy ellenőrzés céljából történő bemutatására (pl. lemerült, meghibásodott stb), vagy az utas a jegy(ek) jól látható módon történő ellenőrzését nem biztosítja, akkor a szolgáltató részéről vélelmezhető az érvényes utazási igazolvány nélküli utazás, így a jegy(ek) újbóli megvásárlására és pótdíjazásra kerülhet sor.
Miért fontos, hogy a menetjegyen szereplő megállóhelyen foglaljam el ülőhelyemet az autóbuszon?
Ülőhelye csak azon megállóhelytől biztosított, amelytől a menetjegyet megvásárolta. Az elővételi menetjegy vásárlásával biztosított az autóbuszon konkrét helyen történő utazás. Amennyiben elővételi jeggyel nem rendelkező utas elfoglalja a helyet, melyet az elővételi menetjeggyel lefoglalt, a helyet át kell engednie. Abban az esetben, ha nem a menetjegyen feltűntetett megállóhelyen kezdi meg utazását, úgy tekintjük, hogy lemondott utazásáról így a foglalt hely felszabadul. Más megállóban történő felszállás esetén az autóbuszjáratot csak akkor veheti igénybe, ha azon az utazása teljes viszonylatára szabad ülő- vagy állóhely még van, helyfoglalási igényét azonban elveszti.
Utazásom során milyen kedvezményeket tudok igénybe venni?
Az érvényes utazási kedvezményekről szóló tájékoztatót a Volánbusz honlapján elérhető díjszabás tartalmazza. ( https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/helykozi-dijszabasi-informaciok)
Felhívjuk a figyelmet, hogy a kedvezmény igénybevételére jogosító igazolványok bemutatása az utazásra jelentkezés alkalmával kötelező.
A Hungary Card kedvezmény internetes menetjegyvásárlás során nem vehetők igénybe.
Hogyan tudom kezdeményezni az online megváltott menetjegy visszaváltását?
Felhívjuk figyelmét, hogy a belföldi internetes menetjegy visszaváltása kizárólag a járat indulása előtt, kezelési költség levonása mellett lehetséges. A visszaváltáshoz a menetjegye és a kitöltött kérelem szükséges. A kérelmet és a menetjegyet leadhatja személyesen társaságunk bármelyik elővételi pénztárában vagy kezdeményezheti a visszaváltást az alábbi elérhetőségen is:
https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/online-jegyvasarlas/visszavaltas
Az elővételben megvásárolt kerékpárjegyek visszaváltására nincs lehetőség, az utas menetjegyének visszaváltása esetén sem!
A járatindulást követően a menetjegy visszaváltására nincs lehetőség.
Van lehetőség az interneten vásárolt menetjegy módosítására?
Az interneten megvásárolt menetjegyek csak arra a járatra érvényesek, amelyre a menetjegyet megvásárolták.
A menetjegy módosítására nincs lehetőség, módosítási igény esetén új menetjegyet kell vásárolni, a korábban vásárolt menetjegy a visszaváltási szabályok szerint visszaváltható.
Kérhetek számlát az interneten vásárolt menetjegyemhez?
Felhívjuk a figyelmet, hogy elektronikus számla kiállítására kizárólag teljes árú menetjegyek esetében van lehetőség.
Kedvezményes menetjegyekről történő számla kiállítására nincs mód.
Elektronikus számla igénylése előtt kérjük munkáltatójánál, könyvelőjénél előzetesen érdeklődjön a pdf formátumú elektronikus számla elfogadására vonatkozóan.
KÁRTYAELFOGADÁS
Milyen típusú kártyákkal lehet fizetni?
A VISA és a Mastercard dombornyomott kártyáival, ill. egyes VISA Electron, V Pay kártyákkal. A VISA Electron kártyák interneten történő használatának lehetősége a kártyát kibocsátó banktól függ. A CIB által kibocsátott VISA Electron típusú bankkártya használható interneten történő vásárlásra.
Mely bankok kártyái alkalmasak internetes fizetésre?
Minden olyan VISA és Mastercard/Maestro kártyával, mely internetes fizetésre a kártyakibocsátó bank által engedélyeztetve lettek, valamint a kifejezetten internetes használatra hivatott webkártyák.
Lehet-e vásárlókártyákkal fizetni?
Hűségpontokat tartalmazó, kereskedők/szolgáltatók által kibocsátott pontgyűjtő kártyákkal nem lehet interneten fizetni.
Lehet-e co-branded kártyákkal fizetni?
Bármilyen olyan co-branded kártyával lehetséges fizetni, mely internetes fizetésre alkalmas MasterCard vagy VISA alapú kártya.
FIZETÉS FOLYAMAT
Hogyan működik az online fizetés banki háttérfolyamata?
A vásárló a kereskedő/szolgáltató internetes oldalán a bankkártyás fizetési mód választását követően a fizetést kezdeményezi, melynek eredményeként átkerül a Bank biztonságos kommunikációs csatornával ellátott fizetőoldalára. A fizetéshez szükséges megadni a kártya számát, lejárati idejét, és a kártya hátoldalának aláíráscsíkján található 3 jegyű érvényesítési kódot. A tranzakciót Ön indítja el, ettől kezdve a kártya valós idejű engedélyezésen megy keresztül, melynek keretében a kártyaadatok eredetisége-, fedezet-, vásárlási limit kerül ellenőrzésre. Amennyiben a tranzakció folytatásához minden adat megfelel, a fizetendő összeget számlavezető (kártyakibocsátó) bankja zárolja a kártyáján. Az összeg számlán történő terhelése (levonása) számlavezető banktól függően néhány napon belül következik be.
Miben különbözik az internetes kártyás vásárlás a hagyományostól?
Megkülönböztetünk kártya jelenlétével történő (Card Present) és kártya jelenléte nélküli (Card not Present) tranzakciókat. A Card Present tranzakció POS terminál eszköz segítségével történik. A kártya lehúzását és a PIN kód beütését követően a terminál kapcsolatba lép a kártyabirtokos bankjával, az engedélyező központon keresztül, és a kártya típusától, illetve a kártya kibocsátójától függően a VISA vagy MasterCard hálózaton keresztül. Itt megtörténik az érvényesség és fedezetvizsgálat (authorizáció). Az előbbi útvonalon visszafelé haladva a POS terminál (illetve a kereskedő) megkapja a jóváhagyást vagy elutasítást. A vásárló aláírja a bizonylatot. A Card not Present olyan tranzakció, melynek lebonyolításakor a bankkártya fizikailag nincs jelen. Ide tartoznak a levélben, telefonon, illetve az elektronikus úton (internet) lebonyolított tranzakciók, amelyek esetében a vásárló (kártyabirtokos) a tranzakciót biztonságos (256 bites titkosítású) fizetőoldalon bekért kártyaadatok megadásával indítja. A sikeres tranzakcióról Ön kap ún. engedélyszámot, mely megegyezik a papír alapú bizonylaton található számmal.
Mit jelent a foglalás?
A tranzakciót a bank tudomására jutásakor azonnal foglalás (zárolás) követi, hiszen a tényleges terheléshez előbb a hivatalos adatoknak be kell érkezniük, mely néhány napot igénybe vesz és az alatt a vásárolt összeg újra elkölthető lenne. Ezért a foglalással a levásárolt vagy felvett pénzt elkülönítik, foglalás alá teszik. A foglalt összeg hozzátartozik a számlaegyenleghez, azaz jár rá kamat, de még egyszer nem költhető el. A foglalás biztosítja azon tranzakciók visszautasítását, melyre már nincs fedezet, noha a számlaegyenleg erre elvben még lehetőséget nyújtana.
SIKERTELEN FIZETÉSEK ÉS TEENDŐK
Milyen esetben lehet sikertelen egy tranzakció?
Általában a kártyát kibocsátó bank (tehát ahol az ügyfél a kártyát kapta) által el nem fogadott fizetési megbízás; de bankkártya használat esetében ez lehet olyan okból is, hogy távközlési vagy informatikai hiba miatt az engedélykérés nem jut el a kártyát kibocsátó bankhoz.
Kártya jellegű hiba
- A kártya nem alkalmas internetes fizetésre.
- A kártya internetes használata számlavezető bank által tiltott.
- A kártyahasználat tiltott.
- A kártyaadatok (kártyaszám, lejárat, aláíráscsíkon szereplő kód) hibásan lettek megadva.
- A kártya lejárt.
Számla jellegű hiba
- Nincs fedezet a tranzakció végrehajtásához.
- A tranzakció összege meghaladja a kártya vásárlási limitét.
Kapcsolati jellegű hiba
- A tranzakció során valószínűleg megszakadt a vonal. Kérjük, próbálja meg újra.
- A tranzakció időtúllépés miatt sikertelen volt. Kérjük, próbálja meg újra.
Technikai jellegű hiba
- Amennyiben a fizetőoldalról nem tért vissza a kereskedő/szolgáltató oldalára, a tranzakció sikertelen.
- Amennyiben a fizetőoldalról visszatért, de a böngésző "back", "reload" illetve "refresh" segítségével visszatér a fizetőoldalra, tranzakcióját a rendszer biztonsági okokból automatikusan visszautasítja.
Mi a teendő a fizetési procedúra sikertelensége esetén?
A tranzakcióról minden esetben generálódik egy tranzakcióazonosító, melyet javaslunk feljegyezni. Amennyiben a fizetési kísérlet során tranzakció banki oldalról visszautasításra kerül, kérjük vegye fel a kapcsolatot számlavezető bankjával.
Miért a számlavezető bankkal kell felvenni a kapcsolatot a fizetés sikertelensége esetén?
A kártyaellenőrzés során a számlavezető (kártyakibocsátó) bank értesíti az összeget beszedő kereskedő (elfogadó) bankjának, hogy a tranzakció elvégezhető-e. Más bank ügyfelének az elfogadó bank nem adhat ki bizalmas információkat, arra csak a kártyabirtokost azonosító banknak van joga.
Mit jelent az, ha bankomtól SMS-t kaptam az összeg foglalásáról/zárolásáról, azonban a kereskedő/szolgáltató azt jelzi, hogy sikertelen volt a fizetés?
Ez a jelenség olyan esetben fordulhat elő, ha a kártya ellenőrzése megtörtént a fizetőoldalon, azonban Ön nem tért vissza kereskedő/szolgáltató internetes oldalára. A tranzakció ebben az esetben befejezetlennek, így automatikusan sikertelennek minősül. Ilyen esetben az összeg nem kerül terhelésre kártyáján, a foglalás feloldásra kerül.
BIZTONSÁG
Mit jelent a VeriSign és a 256 bites titkosítású TLS kommunikációs csatorna?
A TLS, a Transport Layer Security elfogadott titkosítási eljárás rövidítése. A CIB Bank rendelkezik egy 256 bites titkosító kulccsal, amely a kommunikációs csatornát védi. A VeriSign nevű cég teszi lehetővé a CIB Bank-nak a 256 bites kulcs használatát, amely segítségével biztosítjuk a TLS alapú titkosítást. Jelenleg a világ elektronikus kereskedelmének 90%-ában ezt a titkosítási módot alkalmazzák. A vásárló által használt böngésző program a TLS segítségével a kártyabirtokos adatait az elküldés előtt titkosítja, így azok kódolt formában jutnak el a CIB Bankhoz, ezáltal illetéktelen személyek számára nem értelmezhetők.
A fizetés után figyelmeztetett a böngészőm, hogy elhagyom a biztonsági zónát. A fizetésem biztonsága így garantált?
Teljes mértékben igen. A fizetés folyamata 256-bites titkosított kommunikációs csatornán folyik, így teljesen biztonságos. A tranzakciót követően Ön a kereskedő honlapjára jut vissza, amennyiben a kereskedő oldala nem titkosított, a böngészője figyelmezteti, hogy a titkosított csatornát elhagyta. Ez nem jelent veszélyt a fizetés biztonságát illetően.
Mit jelent a CVC2/CVV2 kód?
A MasterCard esetében az ún Card Verification Code, a Visa esetében az ún. Card Verification Value egy olyan, a bankkártya mágnescsíkján kódolt numerikus érték, melynek segítségével megállapítható egy kártya valódisága. Az ún. CVC2 kódot, mely az Mastercard/Maestro kártyák hátoldalán található számsor utolsó három számjegyében szerepel, az internetes vásárlások során kell megadni.
Mit jelent a Verified by Visa?
A Verified by Visa rendszerben regisztrált Visa kártyabirtokosok jelszót választanak a kártyát kibocsátó banknál, mely segítségével azonosíthatják magukat internetes vásárlás esetén, és amely védelmet nyújt a Visa kártyák jogosulatlan használata ellen. A CIB Bank elfogadja a Verified by Visa rendszer keretein belül kibocsátott kártyákat.
Mit jelent a Mastercard SecureCode?
A Mastercard SecureCode rendszerben regisztrált Mastercard/Maestro kártyabirtokosok jelszót választanak a kártyát kibocsátó banknál, mely segítségével azonosíthatják magukat internetes vásárlás esetén, és amely védelmet nyújt a Mastercard/Maestro kártyák jogosulatlan használata ellen. A CIB Bank elfogadja a Mastercard SecureCode rendszer keretein belül kibocsátott kártyákat.
Mit jelent a UCAF kód?
MasterCard/Maestro kártyák esetén az Ön kártyakibocsátó bankjától esetlegesen kapott egyedi kód. Ha nem kapott ilyet, hagyja üresen a mezőt.