Navigáció átugrása

Ismét új autóbuszokkal bővül a busztársaságok járműállománya

2019. július 4.

További 43 darab MAN/NEOPLAN Tourliner autóbusszal gazdagodnak a busztársaságok. Az új távolsági járművek a Középkelet-magyarországi-, Középnyugat-magyarországi, a Dél-dunántúli- és Dél-alföldi Közlekedési Központ járműállományát erősítik, így az ország számtalan pontján megfordulnak. A korszerűsítés célja, hogy az utasok még komfortosabb körülmények között juthassanak el a kiválasztott célállomásokra.

Az új, kéttengelyes szóló, távolsági, autóbuszok légkondicionáltak, Wifi szolgáltatással, USB-töltőpontokkal és 230 V-os aljzatokkal felszereltek. A járművekben 49 – biztonsági övvel és kényelmes lábtérrel ellátott – ülést helyeztek el. A modern kor elvárásainak megfelelő buszok EURO-VI környezetvédelmi osztályba sorolt dízelmotorral, továbbá nemzetközi és emelt sebességű vizsgával (TEMPO 100) rendelk eznek.
 
Az ünnepélyes átadó ünnepségen Dávid Ilona, a VOLÁNBUSZ Zrt. és a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. elnök-vezérigazgatója, a regionális autóbusz közlekedési központok igazgatóságának elnöke beszédében hangsúlyozta: „Közösségi közlekedési szolgáltatóként kiemelten fontos számunkra, hogy utasaink érezzék, tudják: igyekszünk megfelelni az elvárásaiknak, és minden nap azért dolgozunk, hogy komfortos körülmények között, biztonságosan eljuttassuk őket a kiválasztott célállomásokra.  Tisztában vagyunk vele, hogy a siker záloga a folyamatos fejlődés, az újabb igények minél szélesebb körű kielégítése, hiszen csak így maradhatunk versenyben az egyéni közlekedéssel szemben, és így készülhetünk fel a liberalizációra. Hoyos György az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. cégvezetője az elhangzottakra reagálva arról beszélt, hogy az átadott autóbuszok mindenben megfelelnek a modern kor elvárásainak, és megtestesítik a társaság szakmai elkötelezettségét: „Környezettudatosság, fenntarthatóság és gazdaságosság! Ezzel a három fő gondolattal jellemezhető az az értékrend, mely meghatározza az MAN-t és az általunk gyártott járművek technológiai innovációját.”
A környezettudatosság jegyében az eseményen az új autóbuszok mellett 43 darab juhar-, hárs-, díszgalagonya és vérszilva fa átadására is sor került az MAN felajánlásának köszönhetően. A növényeknek a Népliget autóbusz-állomás ad otthont, hogy az utasok egészségesebb és szebb környezetben várakozhassanak.
 
A képen az újonnan forgalomba helyezett NEOPLAN Tourliner típusú autóbusz látható.
 
A képen Dávid Ilona és Hoyos György látható.
 
Az új, kéttengelyes szóló, távolsági, autóbuszok légkondicionáltak, Wifi szolgáltatással, USB-töltőpontokkal és 230 V-os aljzatokkal felszereltek. A járművekben 49 – biztonsági övvel és kényelmes lábtérrel ellátott – ülést helyeztek el. A modern kor elvárásainak megfelelő buszok EURO-VI környezetvédelmi osztályba sorolt dízelmotorral, továbbá nemzetközi és emelt sebességű vizsgával (TEMPO 100) rendelkeznek.

Volánbusz Zrt.