Navigáció átugrása

Az autóbusz-állomásokon is életet menthetnek a defibrillátorok

2020. október 16.

Életmentő defibrillátorokat telepített a Volánbusz négy autóbusz-állomásra: Budapesten a Stadionnál és a Népligetnél, vidéken pedig Pécsen és Miskolcon tudnak segítséget nyújtani a készülékekkel a közlekedési vállalat munkatársai.

 
Az autóbusz-állomásokon több tízezer utas fordul meg naponta. Ha valamelyikük rosszul lesz, a Volánbusz munkatársai természetesen azonnal hívják a mentőszolgálatot, mostantól azonban a mentők kiérkezéséig még szakszerűbb segítséget tudnak nyújtani az 1,7 millió forint összköltséggel beszerzett defibrillátorokkal. 
 
Az azonnal megkezdett újraélesztés sikerének esélyét az egyszerűen és biztonságosan használható készülékek által perceken belül leadott elektrosokk jelentősen növeli. A defibrillátorokat az állomások forgalmi irodájában helyezték el, a használatukra pedig kiképezték a személyzetet. Az eszközök tárolására szolgáló szekrény ajtajának nyitásakor bekapcsol egy sziréna is, így az esetleg a helyszínen tartózkodó további képzett elsősegélynyújtók is hozzá tudnak járulni az életmentéshez.
 
Az épületekben táblák jelzik, hogy szükség esetén defibrillátor áll rendelkezésre, a készülékek az Országos Mentőszolgálat adatbázisában is szerepelnek. 
 
A hirtelen szívhalál évente 20-26 ezer, naponta mintegy 54-71 honfitársunk életét követeli, ezzel az egyik leggyakoribb halálozási ok hazánkban. A szívműködés helyreállításának esélye percről percre rohamosan csökken, a kihelyezett defibrillátorok ezért kiemelt szerephez jutnak az ilyen esetekben. A Volánbusz által beszerzett készülékek nemcsak életeket menthetnek, de fokozott biztonságérzetet is nyújtanak az állomásokon tartózkodó utasoknak és kísérőiknek.
 
A képen a Népligetbe kihelyezett defibrillátor látható.
 
A képen a Népliget információjánál kihelyezett defibrillátor látható.
 
	A képen a Népliget információjánál kihelyezett defibrillátor látható az ajtóra kirakott jelzéssel együtt.
 
Volánbusz Zrt.