Navigáció átugrása

Új, ütemes menetrendek, vasúti közlekedéshez igazított Volánbusz-járatok Szeged térségében

2020. december 3.

A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása révén a közlekedési társaság december 13-tól a többi közt összehangolja autóbuszjáratait a vasúti közlekedéssel, új járatokat indít, illetve új, ütemes menetrendeket vezet be, melyek a korábbinál kedvezőbb, versenyképesebb szolgáltatást biztosítanak az utasok számára. Szeged vonzáskörzetében a Volánbusz utasait is jelentős menetrendi fejlesztések segítik.

 

Szeged, Makó és Maroslele térségében, a közösségi közlekedés versenyképességének javítása érdekében új menetrend lép életbe december 13-tól, ez elsősorban a Makó–Kiszombor–Ferencszállás–Klárafalva–Deszk–Szeged, valamint a Makó–Apátfalva–Magyarcsanád–Nagylak autóbuszvonalak mentén fekvő településeket fogja érinteni. Az új menetrend szerint minden nap minimum 30 percenként közlekednek buszok Szeged és Makó között. Reggel Szeged, délután Makó irányába 30 percenként mennek expresszjáratok az M43-as autópályán, ezáltal csúcsidőben csökken a menetidő a két település között. Deszk és Szeged között reggel Szeged felé 7-8, délután Deszk felé 15 percenként közlekednek a járatok. Makó és Deszk felől az összes, naponta közlekedő InterCity-vonathoz biztosítottá válik a csatlakozás, illetve több közvetlen autóbuszjárat indul a Nagylak–Magyarcsanád–Apátfalva vonalon Szegedre.

A változásokról részletesen

A Szeged és Makó között közlekedő autóbusz-járatok menetrendjében az alábbi változásokra, fejlesztésekre érdemes figyelni:

 

  • az új menetrend egyik legfontosabb eleme, hogy Szeged és Makó között – jellemzően a csúcsidőszakban, reggel elsősorban Szeged, délután Makó felé – 30 percenként összesen több mint 30 járat az M43-as autópályán közlekedik, ezáltal a két település között utazók számára komfortosabbá és gyorsabbá válik a közlekedés. Az autópályán közlekedő gyorsjáratok továbbra is megállnak a Makón belüli legforgalmasabb megállóhelyeken (Makó, ABC és Makó, Kölcsey u.), majd Marosleléig a 4414-es számú úton, a Maroslele és Szeged közötti szakaszon pedig az M43-as autópályán közlekednek. Az autópályán közlekedő járatoknak köszönhetően
    • Szeged északkeleti városrésze, illetve az ott található közintézmények (pl. Deák Ferenc Gimnázium) és munkahelyek elérhetősége is jelentősen javul, mivel a gyorsjáratok a Szeged, Brüsszeli krt. és a Szeged, Budapesti krt. megállóhelyeken is megállnak, illetve
    • Marosleléről jelentősen javul a megyeszékhely elérhetősége, mivel reggel Szeged, délután Maroslele irányába az M43-as autópályán közlekedő járatok egy része Maroslele, kultúrház központi megállóhelyen is megáll, így a járatok kiegészítik az 5012 Földeák–Óföldeák–Maroslele–Szeged vonalon közlekedő járatokat, melynek eredményeképpen a jelenlegi 15 járat helyett már összesen 30 járattal, kevesebb mint 30 perc alatt lehet megtenni a Maroslele és a megyeszékhely közötti utat,
  • a 43-as úton
    • Kiszombor, Ferencszállás, Klárafalva, Deszk érintésével munkanapokon reggel 15, a többi napszakban pedig minden nap egyenletesen 30 percenként indulnak az autóbuszjáratok, az érintett településekről egész nap megfelelő sűrűséggel biztosítva a megyeszékhely és Makó város elérhetőségét,
    • Szeged és Deszk között az új menetrenddel egyenletesebbé válik a kínálat Makó és Szeged között, illetve – a Szeged–Deszk–Szeged vonalon közlekedő járatok összehangolásának köszönhetően – Deszkről reggel Szeged felé már 7-8, délután Szegedről Deszk felé 15 percenként indulnak az autóbuszok, elővárosi színvonalú kiszolgálást biztosítva a térségben az utasok számára. A Szeged és Deszk között az 5016 helyközi vonalon körjárati jelleggel közlekedő járatok száma a hétvégi időszakban is nő, több körjárat már naponta közlekedik,
    • új elem, hogy a Szeged és Makó között a 43-as úton 30 percenként induló járatok, valamint a Szeged–Deszk–Szeged vonalon közlekedő körjáratok Szeged, Berlini krt. megállóhelyen is megállnak, ezzel is javítva Szeged városközponti és északi részének elérhetőségét,
  • az autóbuszjáratok egy részével az eddigi kiszolgáláshoz hasonlóan biztosított a csatlakozás a Szeged és Budapest között közlekedő InterCity-vonatokhoz. A fejlesztéssel jelentősen javul Kecskemét és Budapest elérhetősége, mivel ezek a városok egy átszállással minden nap kiszámíthatóan óránként elérhetővé válnak a térségből. A vasútállomásig közlekedő, illetve onnan induló járatok Szegeden belül óránként megállnak a Szeged, Petőfi sgt. belvárosi megállóhelyen is, így nemcsak a vasút, hanem a megyeszékhely ezen részén elhelyezkedő közintézmények és munkahelyek is könnyebben megközelíthetővé válnak a 43-as út térségéből érkezők számára.

 

A Makó északi városrészén élők és az Ipari Parkban dolgozók közvetlenül, illetve kedvezőbben érhetik el a járatokat, Horgonymivel több Makóról induló, illetve odáig közlekedő autóbuszjárat hosszabb útvonalon, Makó, Ipari Park megállóból indul, illetve odáig közlekedik.

Az 5190-es, Makó–Apátfalva–Magyarcsanád–Nagylak vonalon közlekedő autóbuszok menetrendje is változik: az autóbuszok munkanapokon egész nap egyenletesen óránként indulnak, ezt csúcsidőben további járatok egészítik ki. A Makó–Nagylak vonalon közlekedő járatok a Szeged és Makó között közlekedő járatokkal összehangoltan indulnak, ezáltal Makón jellemzően 10 perces átszállással egész nap biztosított a térségi településekről a megyeszékhely elérése.

Nagylakról, Magyarcsanádról és Apátfalváról a Szeged irányú csatlakozások bővítése mellett több közvetlen autóbuszjárat is indul, melyek egy része az M43-as autópályán gyorsjáratként közlekedik.

 

A kiemelt menetrendi fejlesztések mellett az autóbuszvonalak jelentős részén, országszerte életbe lépnek kisebb módosítások. Az autóbuszos menetrendek a Volánbusz, a vasúti menetrendek pedig a MÁV-csoport honlapjáról letölthetők. A Volánbusz továbbra is felhívja a figyelmet arra, hogy a közegészségügyi előírások mindenkire nézve kötelezőek, és kéri utasait, hogy ne feledjék: nemcsak a járműveken, valamint a zárt utasforgalmi terekben kell maszkot viselniük, de az állomások, megállóhelyek és megállók teljes területén is. Akik nem viselnek maszkot, kizárhatók az utazásból és 8000 forint pótdíj fizetésére kötelezhetők.

 

Volánbusz Zrt.

Kapcsolódó dokumentumok