Navigáció átugrása

Úton a tarifaközösség felé – Polgár és Tiszaújváros térségében vezeti be az első közös jegyét a MÁV-START és a Volánbusz

2021. április 21.

A MÁV–Volán-csoport közös stratégiai irányításának lehetőségeit kihasználva április 21-től vezet be közös jegyet, amely fontos lépés a tarifaközösség felé. A közlekedési társaságok – az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóváhagyásával – új ajánlatukkal, Polgár, valamint Tiszaújváros térsége és a főváros között gyorsabb és kiszámíthatóbb eljutási lehetőséget tudnak biztosítani az utasok részére. Az új, közös jegy a VONAT-BUSZ átszállójegy nevet kapta.

A Volánbusz a menetrendi kínálata átalakításával Nyíregyháza és Eger között kétóránként interregionális buszjáratokat közlekedtet. Ezekkel biztosít csatlakozást Mezőkövesden a Budapest felé, illetve felől közlekedő Hernád-Zemplén InterCity vonatokra, ezáltal az eddigi napi egy pár közvetlen buszjárat helyett lényegesen kedvezőbb és minden eddiginél gyorsabb, gyakoribb eljutási lehetősége nyílik a Polgár és Tiszaújváros térségében lakóknak a fővárosba vagy a fővárosból az érintett térségbe.

Homolya Róberta MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az új jegytípus bevezetésével összefüggésben elmondta, hogy a MÁV-Volán-csoport – a kormányzati szándékoknak megfelelően – az összehangolt, hatékony forgalomirányítás, utastájékoztatás, jegyértékesítési rendszer és menetrend bevezetését tűzte ki célul. Hangsúlyozta: „A közös stratégiai irányítás megteremtése teszi lehetővé, hogy a jövőben az ország valamennyi településén javuljon a közösségi közlekedési alágazat szolgáltatási színvonala, a városi és elővárosi gépjárműforgalom pedig a környezetkímélő közösségi közlekedésre terelődjön át.

A közlekedési szolgáltatók az együttműködés révén már több közös ajánlatot vezettek be: a MÁV mobilalkalmazása 2020 nyarán bővült a Térségi és városi jegyek menüponttal, melyből már megválthatók a szegedi 24 és 72 órás napijegyek és bérletek, továbbá a Volánbusz egyes székesfehérvári, nagykanizsai, zalaegerszegi, siófoki, várpalotai, pápai és szolnoki helyi buszbérletei és menetjegyei is. A VONAT-BUSZ átszállójegy bevezetése a teljes tarifaközösség felé vezető fontos lépés, a tervek szerint 2022-től egyfajta bérlettel vagy jeggyel is lehet majd utazni bármelyik államilag finanszírozott közösségi közlekedési eszközön.”

A VONAT-BUSZ átszállójegyet azon utasainknak ajánljuk, akik az érintett Volánbusz járatokról Mezőkövesden IC vonatra átszállva utaznak tovább vagy az InterCity-ről Mezőkövesden autóbuszra váltanak – tette hozzá Pafféri Zoltána Volánbusz elnök-vezérigazgatója, és kifejtette: „Az érintett térség lakosságszáma meghaladja a 40 ezer főt, akik számára a fővárosba történő utazás nemcsak gyorsabbá, hanem egyszerűbbé és olcsóbbá is válik. A jegyet vásárlók mindennapi utazásaik során megtapasztalhatják a MÁV-Volán-csoport nyújtotta komplex utazási szolgáltatás előnyeit, hiszen az átszállójegy megvásárlásával nem csak kedvezőbb áron utazhatnak, de az autóbusz és vonat közötti átszállás során sem kell időt vesztegetniük újabb jegy vásárlására.  Ezzel tovább mérsékelhető a menetjegyváltással járó személyes kontaktusok száma is, ami a jelenlegi járványhelyzetben különösen előnyös.”

Az átszállójegyet a MÁV-START internetes jegyváltási felületén, a megújult Elvirán és a MÁV applikációban lehet megvásárolni a vasúti menetjeggyel együtt. Az így váltott átszállójegy ára 10% kedvezményt tartalmaz, és a MÁV-START járataira alkalmazható valamennyi kedvezmény igénybe vehető, a Volánbusz járataira pedig a szociálpolitikai kedvezmények érvényesíthetők. A jegyek visszaváltása egységesen a menetjegyen szereplő indulási idő előtt legkésőbb 60 perccel korábban lehetséges.

Az új ajánlat megbízható csatlakozást nyújt azáltal, hogy a MÁV-START és a Volánbusz üzemirányítása figyelemmel követi a járatokat. Az autóbuszok a vonatok esetleges késésekor legfeljebb 30 percet várakoznak a vonatról átszálló utasokra. Ellenkező irányban, Budapest felé menetrend szerint 12 percük van az utasoknak az átszállásra.