Navigáció átugrása

Új, MAN csuklós buszok kezdik meg szolgálatukat Nógrád megyében

2021. június 24.

Nógrád megyében is megkezdik szolgálatukat a Volánbusz új, MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós járművei. A hat autóbusz annak a 204 darabos flottának a tagja, amelynek megvásárlásról még tavaly decemberben kötött megállapodást a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft. a nyertes ajánlatot benyújtó MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel. Az új, magas komfortfokozatú járművekkel országszerte találkozhatnak majd az utasok a helyközi elővárosi vonalakon.

A 20,8 milliárd forint plusz áfa értékben vásárolt 204 darab új, csuklós autóbusz több ütemben, várhatóan augusztus végéig folyamatosan érkezik és kezdi meg szolgálatát a Volánbusz kötelekében. A korszerű autóbuszokkal a Salgótarján-Litke-Szécsény, Salgótarján-Ipolytarnóc, Salgótarján-Szécsény, Salgótarján-Pásztó autóbuszvonalakon találkozhatnak az utasok.

Az 51 ülő- és 55 állóhellyel rendelkező autóbuszok alacsony padlósok, akadálymentes kialakításúak és 300 kg teherbírású rámpával is rendelkeznek, így kerekesszékkel és babakocsival is kényelmesen igénybe vehetők. Az új járműveket környezetkímélő, EURO 6 besorolású motorral, nagy teljesítményű klímaberendezéssel, kamerával és elektronikus utastájékoztató rendszerrel, valamint utasszámlálóval szerelték fel.

Dr. Becsó Károly, országgyűlési képviselő elmondta: „Az utazóközönség részéről nagy igény van a buszpark megújítására, ezért örömömet fejezem ki, hogy a most beszerzett 204 autóbuszból hat darab a megye útjain fog szolgálatot teljesíteni. Az elmúlt években számos pozitív változás indult el a közlekedés világát érintően. 2019-ben adtuk át a négysávos 21-es utat Salgótarjánig, most pedig nagy örömünkre szolgál, hogy új, modern és biztonságos buszokkal utazhatunk.”

Balla Mihály, országgyűlési képviselő hozzátette: „Örömmel tölt el, hogy három útvonalon Ipolytarnóc, Litke és Szécsény irányába ezek a korszerű autóbuszok fogják szolgálni a Nyugat-Nógrádban élő embereket. Fontos, hogy a munkába és iskolába járás a közösségi közlekedési eszközökön a lehető legbiztonságosabb és a mai kor követelményeinek legmegfelelőbb módon történjen. Bízom benne, hogy az új autóbuszok minden ilyen igényt ki fognak elégíteni az utazóközönség örömére. Köszönet mindenkinek, aki segítette ezt a fejlesztést.„

Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő, választókerületi elnök szerint a most átadott hat autóbusz egyértelmű jele a fejlődésnek.  „Örülök, hogy nemcsak a településeink újulnak meg az uniós és a hazai forrásoknak köszönhetően a kormányzat támogatásával, hanem a közösségi közlekedési eszközök is. Bízok a magyar gazdaság erejében és abban, hogy az elkövetkezendő években újabb autóbusz-beszerzésekre kerül sor, és belátható időn belül jelentősen megfiatalodhat a Nógrád megyei buszpark is.”

A Volánbusz számára kiemelt fontosságú a járműállomány fejlesztése – mondta el dr. Bói Loránd, a társaság általános vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: „Az országos szolgáltatási lefedettséggel rendelkező Volánbusz folyamatosan fejleszti járműparkját és a vasúttal összehangolt menetrendi kínálatát. A most érkező környezetkímélő, kényelmes és korszerű járművek az elővárosi közlekedés szolgáltatási színvonalának emelésével Nógrád megye csaknem 190 ezer fős lakosságát segítik a városok elérésében. A salgótarjáni telephelyen forgalomba álló 6 autóbusznak köszönhetően a megyeszékhely térségében közlekedő helyközi járműállományon belül a csuklós kivitelűek 85,7 százaléka újul meg, így éves szinten több mint 3 millió utas számára biztosítunk kényelmesebb utazást. A megye helyközi közlekedését a társaság folyamatosan fejleszti, aminek köszönhetően 2018 óta a most érkező 6 darab járművel együtt összesen már 23 darab új autóbusz kezdte meg szolgálatát a térségben.”

A MÁV-Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb szolgáltatások várják az utasokat. A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja keretében eddig 1070 új és újszerű autóbusz állt forgalomba. A társaság 2021-ben 1665 busz beszerzésére indít közbeszerzési eljárást, amelyekből – az eljárások sikere esetén – várhatóan közel 700 meg is érkezik az év végéig. A fennmaradó állomány 2022-ben áll majd az utasok szolgálatába. A jármű-fiatalítási program eredményeként a jövő év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul.

A képen az új MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbuszok láthatók.

A képen Dr. Becsó Károly, országgyűlési képviselő látható, beszéde megtartása közben.

A képen Balla Mihály, országgyűlési képviselő látható, beszéde megtartása közben.

A képen Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő, választókerületi elnök látható.

A képen dr. Bói Loránd, a Volánbusz Zrt. általános vezérigazgató-helyettese látható.

A sajtótájékoztatón részvevő felszólalók láthatók az új autóbusz előtt.

 

Volánbusz Zrt.