Navigáció átugrása

Bérmegállapodás a MÁV-Volán-csoportnál

2021. június 25.

A kormány elfogadta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter javaslatát a legnagyobb közszolgáltató állami vállalatok bérfejlesztésére. Eszerint az egyes állami tulajdonú vállalatoknál dolgozók bére 2021. július 1-től hároméves bérmegállapodás keretében összesen 15 százalékkal emelkedik. A MÁV-Volán-csoport 2021-ben 200 ezer forint SZÉP-kártya juttatást fizet minden munkavállalónak, míg 2022-ben 10 százalékkal, 2023-ban pedig további 5 százalékkal emeli a munkabéreket. 

A MÁV-Volán-csoport az ország legnagyobb foglalkoztatójaként a járványhelyzetben a személyszállító társaságoknál bekövetkezett jelentős utasfőcsökkenés és menetdíjbevétel kiesés ellenére is megtartotta teljes munkavállalói állományát.
 
A MÁV-Volán-csoport átlagkeresetei a bérmegállapodások és bérintézkedések eredményeként 2016 óta a nemzetgazdasági átlagkeresetnél nagyobb, 65 százalék feletti mértékben növekedtek.
 
A működés szempontjából meghatározó munkakörökben az összbérek emelkedése még ezt a szintet is meghaladta. Például a felsővezetékszerelő munkakörcsoportban dolgozók bére mintegy 80 százalékkal növekedett, a kocsivizsgálók átlagos bérnövekedése 93 százalék, míg az autóbuszvezetőké 77 százalék volt. 
 
A MÁV-Volán-csoport a járványügyi helyzetben is bizonyította, hogy biztonságos munkahelyet nyújt munkavállalóinak. Az új hároméves bérmegállapodás tovább erősíti a vállalatcsoport munkaerőpiaci pozícióját, és igazolja, hogy az állami vállalatok képesek hosszú távon is vonzó munkáltatói feltételeket biztosítani dolgozóiknak.
 
A képen Mager Andrea, valamint Dr. Homolya Róbert látható.