Navigáció átugrása

A Volánbusz szabályos pályázatot nyújtott be Szombathelyen

2021. július 2.

A Volánbusz vitatja a szombathelyi önkormányzat helyi közlekedési szolgáltatóváltásra vonatkozó döntését, és minden rendelkezésre álló jogi eszközt felhasznál, hogy érvényt szerezzen álláspontjának. A társaság továbbra is utasai színvonalas kiszolgálását, a személyszállítási feladatok hatályos közszolgáltatási szerződésnek megfelelő ellátását tartja szem előtt.

Szombathely Megyei Jogú Város ­- mint a helyi személyszállítási közszolgáltatás megrendelője - a feladat odaítélése érdekében lefolytatott eljárása során érvénytelenné nyilvánította a Volánbusz által benyújtott pályázatot. A Volánbusz vitatja az eljárás eredményét is meghatározó önkormányzati döntést. A közlekedési társaság szabályos, a valós költségekre fedezetet nyújtó pályázatot adott be, és mivel megítélése szerint a kihirdetett eredmény a pályázati felhívásban foglaltakra, a jogszabályi környezetre, valamint a benyújtott ajánlatok tartalmára tekintettel jogszerűségi aggályokat vet fel, a rendelkezésére álló jogi eszközökkel kíván érvényt szerezni álláspontjának.

A közlekedési vállalat a jelenleg érvényes és hatályos közszolgáltatási szerződése lejártáig átlátható működés mellett a korábban megszokott, szerződésszerű módon, a szolgáltatás folyamatosságára és az utasok biztonságára vonatkozó követelményeknek továbbra is megfelelve szállítja utasait, és biztosítja Szombathelyen a helyi személyszállítási közszolgáltatást.

A Volánbusz természetesen a jövőben is számít munkavállalóira, valamennyiük számára stabil, kiszámítható munkahelyet biztosít, hiszen a nagy tapasztalattal és szakmai tudással rendelkező kollégák megőrzése kiemelten fontos a társaság számára.

A Volánbusz a megyeszékhely helyi közlekedésében 226 ezer járaton 7,6 millió utast szállít évente az önkormányzat által előírt követelményeknek megfelelően. Az elmúlt év novemberében jelentősen fiatalodott a járműállomány, hiszen 7 új, környezetkímélő Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbusz állt forgalomba, ami a csuklós járművek 60 százalékának cseréjét jelentette. 2021. június elején pedig három új MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbusz érkezett a megye helyközi vonalaira, amelyet további járműfejlesztések követnek a közeljövőben.

 

Volánbusz Zrt.