Navigáció átugrása

Új csuklós és szóló autóbuszok álltak forgalomba Bács-Kiskun megyében is

2021. szeptember 22.

Tovább fiatalodik Bács-Kiskun megye járműállománya. Az elmúlt hetekben 5 darab MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbusz kezdte meg szolgálatát. A csuklós járművek annak a 204 darabos flottának a tagjai, amelynek megvásárlásról még tavaly decemberben kötött megállapodást a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft. a nyertes ajánlatot benyújtó MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel. A Kravtex Kft. pedig összesen 365 Credobus Econell 12 típusú és 55 Credobus Inovell 12 típusú buszt szállított és szállít a következő hetekben a közlekedési vállalatnak, melyekből 21, illetve 2 darab Bács-Kiskun megyében áll forgalomba. 

A 20,8 milliárd forint plusz áfa értékben vásárolt 204 darab új, csuklós MAN Lion’s City GL A23 autóbusz több ütemben, augusztus végéig folyamatosan érkezett és kezdte meg szolgálatát a Volánbusz kötelékében. A korszerű autóbuszokkal Bács-Kiskun megyében elsősorban Kecskemét vonzáskörzetében, a jelentős forgalmú Kecskemét-Ballószög, Kecskemét-Helvécia, Kecskemét-Lajosmizse, illetve Kecskemét-Kerekegyháza autóbuszvonalakon találkozhatnak az utasok. Az 51 ülő- és 55 állóhellyel rendelkező autóbuszok alacsony padlósak, akadálymentes kialakításúak és 300 kg teherbírású rámpával is rendelkeznek, így kerekesszékkel és babakocsival is kényelmesen igénybe vehetők. Az új járműveket környezetkímélő, EURO 6d besorolású motorral, nagy teljesítményű klímaberendezéssel, kamerával és elektronikus utastájékoztató rendszerrel, valamint utasszámlálóval szerelték fel.
 
A 21 darab Credobus Econell 12 típusú jármű egy év elején kiírt közbeszerzési eljárás eredményeként érkezett a megyébe, a Baja-Kalocsa, Baja-Kalocsa-Szekszárd, Baja-Hajós-Kalocsa, Baja-Madaras, Baja-Vaskút, Baja-Hercegszántó, Baja-Borota, Baja-Nemesnádudvar, Baja-Mélykút-Szeged, Baja-Bácsalmás-Szeged, Baja-Bácsalmás, Baja-Bácsalmás-Madaras, Bácsalmás-Szeged, Bácsalmás-Kisszállás, Bácsalmás-Kelebia, Bácsalmás-Katymár, Bácsalmás-Kiskunhalas-Kecskemét, Kiskunfélegyháza-Kecskemét, Kecskemét-Kiskunfélegyháza-Szeged, Kiskunfélegyháza-Kiskunmajsa-Kiskunhalas, Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza-Szentes, Kiskunfélegyháza-Izsák-Szabadszállás, Kiskunfélegyháza-Bugac, Tiszaalpár-Lakitelek-Kecskemét, Kecskemét, Daimler 1.kapu (Mercedes-Benz autógyár)-Nyárlőrinc-Lakitelek-Tiszaalpár, Kecskemét-Tiszakécske, Kecskemét-Kerekegyháza-Kunszentmiklós, Szalkszentmárton-Kecskemét, Kunszentmiklós-Dunaújváros és Kunszentmiklós-Dömsöd autóbuszvonalakra. A közbeszerzési eljáráson nyertes Kravtex Kft. négy hónap alatt összesen 365 autóbuszt szállított a Volánbusznak, amelyekkel Pest megye kivételével országszerte találkozhatnak az utasok. A 75 utas szállítására alkalmas járművek légkondicionáltak és elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel felszállást segítő rámpával, valamint üléspáronként egy USB-csatlakozóval rendelkeznek a mobil elektronikai eszközök töltésére. A minél kevesebb károsanyag kibocsátásával járó, hatékony és biztonságos üzemeltetés érdekében EURO6 emissziós előírásoknak megfelelő dízelmotor hajtja őket.
 
Október közepén érkezik 2 új Credobus Inovell 12 típusú szóló autóbusz is a megyébe, melyek a Kecskemét-Izsák-Kalocsa, Dunaföldvár-Solt, Solt-Kecskemét, Kiskunfélegyháza-Daimler 1.kapu (Mercedes-Benz autógyár)-Kecskemét, Kecskemét-Szarvas-Gyula, Nagykőrös-Kecskemét Daimler 1. kapu (Mercedes-Benz autógyár) viszonylatokon közlekednek majd. A Kravtex kft. által gyártott járművek 71 fő egyidejű szállítására alkalmasak (5 fő/m2 állóhely kihasználással számolva), utastéri légkondicionálóval, kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztatóval felszereltek, továbbá az utastérben USB töltőpontokkal is rendelkeznek. 
 
Zsigó Róbert országgyűlési képviselő elmondta: „Az elmúlt években a kormány egyik legfőbb célja a vidéki települések fejlesztése volt annak érdekében, hogy az állami és önkormányzati egészségügyi, oktatási, valamint közigazgatási szolgáltatások bárhonnan elérhetők legyenek.  Mindez azért fontos, hogy vidéken is jó legyen élni, a fiatalok és a családok helyben maradjanak, helyben találják meg számításukat.  Ebben a munkában fontos a közösségi közlekedés fejlesztése is, ezért nagy öröm számunkra, hogy a Volánbusz bajai telephelyének állománya 10 új autóbusszal bővül. Az új járművek Baja-Kalocsa, Baja-Kalocsa-Szekszárd, Baja-Hajós-Kalocsa, Baja-Madaras, Baja-Vaskút, Baja-Hercegszántó, Baja-Borota, Baja-Nemesnádudvar, Baja-Mélykút-Szeged, Baja-Bácsalmás-Szeged, Baja-Bácsalmás, Baja-Bácsalmás-Madaras útvonalakon közlekednek majd. A fejlesztéssel még biztonságosabb és korszerűbb körülmények között utazhatnak a helyiek, dolgozhatnak a Volánbusz munkatársai.”
 
Szeberényi Gyula, Kecskemét alpolgármestere köszöntőjében visszatekintett a város közlekedésének fejlődésére, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az új járművek beszerzésével a Volánbusz nagyot lépett előre az elővárosi közösségi közlekedés fejlesztésében. „Az új csuklós buszok Kecskemét elővárosi közlekedését segítik Ballószög és Helvécia viszonylatában elősegítve a város iparosodása miatt növekvő lakosság megfelelő közösségi közlekedéssel történő kiszolgálását. A város szempontjából kiemelkedő fontosságú a közösségi közlekedés vonzóvá tétele az egyéni közlekedéssel szemben, hiszen 21. századi körülmények biztosítása esetén a közlekedők jelentős része hajlandó tömegközlekedésre váltani tehermentesítve a városi közúthálózatot.  A most forgalomba állt buszok műszaki adottságai teljes mértékben megfelelnek az elvárásoknak, és jelentősen segítik a megyeszékhely elővárosi közlekedését.” – tette hozzá. 
 
Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke köszönetét fejezte ki a térséget érintő járműfejlesztéssel kapcsolatban és kiemelte: „Bács-Kiskun megye hazánk legnagyobb területű megyéje, amely több mint 2200 km hosszú úthálózattal rendelkezik. A Volánbusz új járműveivel 119 településünk közül, közel 100-ban utazhatunk, amely a megye fejlődése és működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű.”
 
„Az érkező autóbuszok – az elmúlt évek legnagyobb volumenű járműbeszerzésének részeként – kiemelkedő szerepet játszanak a vidéki autóbusz-közlekedés megújításában” – mondta Németh Tamás, a Volánbusz Zrt. szolgáltatásfejlesztési és projektigazgatója. Hozzátette: „Bács-Kiskun megyében csaknem 100 kistelepülés lakói számára teszik lehetővé a városok kényelmes és gyors elérését. A forgalomba álló összesen mintegy 1,94 milliárd forint értékű 28 új autóbusz éves szinten több mint 1 millió utas számára nyújt biztonságos és minőségi szolgáltatást. A járműbeszerzéseknek köszönhetően autóbusz-vezetőink munkakörülményei is folyamatosan javulnak: a stabil munkahely, biztos megélhetés mellett egyre kényelmesebb, környezetkímélőbb, könnyen vezethető és ergonómikus kialakítású járművek várják meglévő és leendő munkavállalóinkat.”
 
A társaság folyamatosan fejleszti a megye helyközi közlekedését, ennek eredményeként 2018 óta a most érkező járművekkel együtt összesen már 58 darab új autóbusz kezdte és kezdi meg szolgálatát a térségben. A most forgalomba álló autóbuszoknak köszönhetően a megye autóbusz-állományának átlagéletkora 14,9 évről 12,8 évre csökken, ezen belül a csuklós állomány 17,5 évről 10,6 évre fiatalodik.
 
A MÁV–Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb szolgáltatások várják az utasokat. A Volánbusz 2018 óta tartó flottamegújítási programjának eredményeként idén év végig 1700 korszerű jármű áll forgalomba Magyarország útjain, jövőre pedig közel 800 járművet tervez beszerezni a társaság. A 2018-ban indult jármű-fiatalítási program keretében a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul a jövő év végéig.
 
A képen látható: az új autóbuszok.
A képen látható: Zsigó Róbert
A képen látható: Szeberényi Gyula
A képen látható: Rideg László
A képen látható: Németh Tamás