Navigáció átugrása

Élő szerződés alapján szolgáltat a Volánbusz Hódmezővásárhelyen

2022. január 7.

A bíróság álláspontja szerint is létrejött a 20192023. évekre vonatkozó helyi közszolgáltatási szerződés 2019-ben a Volánbusz és Hódmezővásárhely önkormányzata között.

A Szegedi Törvényszék első fokú ítéletének szóbeli indokolásában arra is rámutatott, hogy a létrejött szerződés alapján a közlekedési társaság marasztalásra irányuló perben érvényesítheti az önkormányzattal szembeni szolgáltatási díjkövetelését. Erre hivatkozással a Volánbusz jogmegóvásra irányuló keresetét formai okokból elutasította. Az ítélet nem jogerős.

 

Volánbusz Zrt.