Navigáció átugrása

Sárga, piros, emeletes, csuklós, faros: legendás Ikarusok a Volánbusz hatvani retrónapján

2022. április 30.

Több mint kéttucatnyi retróbusz látható ma Hatvanban, a rendhagyó Volánbusz Retró Napon. A járműseregszemle fő attrakciója az az 1968-ban magyar mérnökök tervei alapján elkészített emeletes busz, amelyet alapos és aprólékos munkával járó felújítás után most először mutattak be a nagyközönségnek.

Az egész napos találkozó programsorozata szombaton 10 óra 30-kor kezdődött a Volánbusz Zrt. hatvani telephelyén (3000 Hatvan, Bercsényi út 82.). Magyarország legnagyobb közúti közlekedési vállalata többek között volános érdekességekből rendezett tárlattal, könyvbemutatóval és író-olvasó találkozóval készült a mai napra.
 
Az előzetes regisztrációhoz kötött esemény igazi különlegességnek számít az autóbusz-rajongók körében, mivel a rendhagyó seregszemlén a Volánbusz nosztalgiaflottájának legikonikusabb és legpatinásabb darabjait egyszerre állította ki. Szerepel a repertoárban a legrégebbi, az 1954-ben gyártott Ikarus 30-as is, amely a világszerte ismert állami autóbuszgyár első, Ikarus név alatt gyártott típusa volt. De helyet kapott az 1969-ben készített 55.52-es – ez a jellegzetes jármű a német piacon, a volt NDK-ban örvendett nagy népszerűségnek. A napjainkban FAROS-1 rendszámmal közlekedő, 1967-ben gyártott Ikarus 55.21 Lux típusú buszt a közúti közösségi közlekedés kedvelőinek aligha kell bemutatni, a hatvani retrónap igazi szenzációjának azonban a MÁVAUT Ikarus 556-os járműve számít. Az 1968-ban, magyar mérnökök tervei alapján elkészített emeletes buszt – alapos és aprólékos munkával járó felújítás után – most először mutatta be a nagyközönségnek a Volánbusz. A rendszerváltás után is készült magyar emeletes autóbusz: az E99.07-esből 1995 és 2003 között mindössze 17 darabot gyártottak –most ebből is kiállított egyet a társaság.
 
A rendezvény megnyitóján dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója kijelentette: „Az autóbuszos személyszállítást bonyolító Volán-társaságok több évtizedes története olyan, mint egy kalandokkal teli utazás, erre a Hatvanban kiállított járművek is ékes bizonyítékul szolgálnak. Fénykorukban a nemzetközi autóbuszjáratok Barcelonától Isztambulig, Stockholmtól Athénig rótták az utakat, de a Volán-teherautók is bármerre előfordulhattak Líbiától – Algérián és Irakon át – Kazahsztánig Az elmúlt évtizedben több szervezeti változás is történt, aminek eredményeként 2019-ben létrejött a Volánbusz, hazánk és Európa egyik legnagyobb közúti közösségi közlekedési szolgáltatója: jelenleg több mint 10 ezer autóbusz-vezető hatezer járművel szállítja az utasokat. A Volánbusz 2018-ban elindított jármű-fiatalítási programjának köszönhetően – a 2021 végéig lezárt beszerzések révén – csaknem 1800 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba. A társaság idén további 1000 új – köztük elektromos és sűrített földgázzal üzemelő – jármű beszerzését tervezi. Ennek eredményeként az év végéig a teljes autóbusz-állomány 45 százaléka megújulhat, és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet”.
 
Kameniczky Ákos, a vállalat forgalmi és kereskedelmi főigazgatója elmondta: „A közlekedési központok és a Volánbusz integrációja során vetődött fel a gondolat, hogy a 15 megmentett vagy felújításra váró autóbuszt egy nosztalgiaflotta részeként lenne célszerű kezelni. A jármű-rekonstrukciós programnak köszönhetően a másfél ezres Ikarus állományt kiváltjuk a napi forgalomból, de kiválasztjuk közülük az utókor számára megmentendő autóbuszokat. Jelenleg mintegy 50 olyan jármű szerepel az értékmentési programban, amely valamilyen szempontból – akár egyedisége, akár mindennapisága miatt – megőrzésre érdemes. Ez elsősorban autóbuszokat jelent, de teherautó, tűzoltó kisbusz, vontató, traktor vagy kiszolgáló jármű egyaránt szerepel az értékmentési programban. A jármű-fiatalítás másik hozadéka, hogy a ’60-as, ’70-es években épült műszaki telephelyekre ma már más formában van szükség, mint 50-60 évvel ezelőtt. Adta magát a gondolat, hogy a járműjavítási feladatok alól mentesült hatvani telephely egy olyan látványgarázs legyen, ahol a kiállított járműveken túl relikviákat, fényképeket, Volánokhoz köthető érdekességeket is be lehet majd mutatni a későbbiekben”.
 
A járművek által felelevenített autóbusz-történelmet a látogatók – könyv formájában – akár haza is vihetik. A múlt év végén napvilágot látott „Mindenki egyért! Egy mindenkiért!” című képes Volán(busz)történelem szerzőinek részvételével megtartott „író-olvasó találkozó” dedikálással zárult.

Háttérinformációk:
A Volánbusz 2020-ban indította el az értékmentési programot, melynek célja az elődvállalatok különleges járműveinek megőrzése az utókor számára. Ennek köszönhetően ma már egyre több restaurált, veterán korú autóbusszal rendelkezik a Volánbusz. A vállalat kiemelt figyelmet szentel, mi több: aktív szerepet vállal hazánk hajdani, nagy múltú járműgyártása során létrejött értékek megőrzésében. Ebből kifolyólag a Volánbusz nosztalgia különjárati flottája jellemzően Ikarus 55, Ikarus 66, valamint az Ikarus 200-as „család” típusaiból áll.

A korábbi járműfelújításokat bemutató videók a YouTube-oldalunkon tekinthetők meg.

 
A képen látható: a felújított MÁVAUT Ikarus 556-os autóbusz
A képen látható: a felújított MÁVAUT Ikarus 556-os autóbusz
A képen látható: a felújított MÁVAUT Ikarus 556-os autóbusz
 
Volánbusz Zrt.