Navigáció átugrása

Idén is 25 millió forint gyűlt össze multipontokból a Volánbusz és a MOL jóvoltából

2021. december 22.

A Volánbusz szívügyének tekinti a hazai segítő szervezetek támogatását, ezért 2021-ben immár harmadik alkalommal fordítja jótékony célokra MOL-multipontjait a közlekedési társaság. Az összegyűjtött multipontokból származó üzemanyag-ajándékkártyákat Dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója és Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója adta át a kedvezményezett szervezeteknek.

A Volánbusz az ország 3155 településéből 3146-ot szolgál ki, évente 16,2 millió helyi és helyközi járatot indít, amelyek évente 455 millió kilométert tesznek meg. A szolgáltatásnyújtás során jelentős mennyiségű, évente több, mint 120 millió liter üzemanyagot használ fel a társaság, melyet partneri együttműködés keretében a MOL Magyarország biztosít.
 
A közlekedési vállalat több mint 11 000 autóbusz-vezetője és más gépjárművet használó munkatársai a munkavégzéshez szükséges tankolásaik alkalmával Multipontokat gyűjtöttek a benzinkutakon. Az összegyűjtött pontokat üzemanyag-ajándékkártyákra váltotta a MOL, és a kártyák összértékét 25 millió forintra kerekítette fel.
 
A kedvezményezett szervezeteket a Volánbusz munkavállalói szavazáson választották ki:
  • Magyar Ökumenikus Segélyszervezet: 5 000 000 Ft
  • Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány: 5 000 000 Ft
  • Magyar Tűzoltó Szövetség: 5 000 000 Ft
  • Magyar Gyermekmentő Alapítvány: 2 000 000 Ft
  • Azúr Segítőkutyás Egyesület: 1 000 000 Ft
  • Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány: 1 000 000 Ft
  • Kézenfogva Alapítvány: 1 000 000 Ft
Az üzemanyag-ajándékkártyákat a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Pafféri Zoltán és Ratatics Péter, a MOL magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója ünnepélyes keretek közt adta át a kiválasztott szervezetek képviselőinek.
 
A fenti szervezetek támogatásán felül a MÁV–Volán-csoport tagjaként a Volánbusz Zrt. ismét csatlakozott a közmédia jubiláló „Jónak lenni jó!” adománygyűjtő akciójához, és további 5 millió forint értékű üzemanyag-ajándékkártyát ajánlott fel a koronavírus járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket támogató Regőczi István Alapítvány számára is.
 
Dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „Közös felelősségünknek érezzük nehéz sorsú honfitársaink felkarolását. Fontos, hogy mindenki, aki nehéz helyzetbe került, megfelelő segítséget kapjon. Az idei évben kiválasztott szervezetek az élet számos területén, a legkülönbözőbb módon nyújtanak segítséget. A Volánbusz munkavállalói közössége nemcsak elismeri, de elkötelezetten támogatja is a felbecsülhetetlen értékű munkát végző szervezeteket. A most átadott adományokkal reményeink szerint jelentős mértékben hozzájárulhatunk áldozatos tevékenységük sikeréhez.”
 
Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: „Felelős nagyvállalatként kötelességünknek érezzük, hogy minden lehetséges eszközzel segítsük a bajba jutott embereket, családokat. Éppen ezért örömmel álltunk a Volánbusz kezdeményezése mellé, és kiegészítettük a MOL Multipont törzsvásárlói kártyán összegyűjtött pontjaikat, amelyekből most hét különböző civil szervezet részesülhet. Hisszük, hogy a mobilitás összeköt, segíti a rászorulókat és az őket támogató szervezeteket. Az üzemanyag-ajándékkártyákkal pedig valódi segítséget nyújthatunk a szervezetek mindennapi munkájához, és elismerjük áldozatvállalásukat is.”
 
A Volánbusz nagy mérete ellenére is családias hangulatú, támogató vállalat maradt. Saját munkatársait is segíti alapítványán, AZ EMBERÉRT Alapítványon keresztül, ha önhibájukon kívül olyan élethelyzetbe kerülnek, hogy gyermekeik neveléséhez, oktatásához vagy a család megélhetésének biztosításához külső segítségre van szükségük. Az alapítvány kiemelten támogatja a Volánbusz azon munkavállalóit, akik egyedül nevelik kiskorú gyermekeiket, házastársuk keresőképtelenné válik, vagy valamilyen okból egyedüli családfenntartóvá válnak.
 
A társaság munkavállalóinak egész éven tartó lelkes és szorgalmas pontgyűjtése, valamint a MOL Magyarországgal való együttműködés ismét lehetővé tette, hogy jelentős összeggel támogassa a magyarországi segítő szervezetek áldozatos munkáját.
 
A képen az esemény résztvevői láthatók.
A képen az esemény résztvevői láthatók.
A képen az esemény résztvevői láthatók.
A képen az esemény résztvevői láthatók.
A képen az esemény résztvevői láthatók.A képen az esemény résztvevői láthatók.A képen az esemény résztvevői láthatók.
 
Volánbusz Zrt.