Navigáció átugrása

A zöld a második kedvenc színünk – ZBP-gyorstalpaló

2022. május 3.

A globális felmelegedés hatalmas kihívást jelent, amellyel csak közösen birkózhatunk meg. Az Európai Unió által kitűzött és Magyarország által is vállalt klímacélok 2050-es eléréséréhez elengedhetetlen, hogy a közlekedési szektor károsanyag-kibocsátását jelentősen csökkentsük. A klímacélok elérésének két fő eszköze a szemléletformálás, vagyis a közösségi közlekedés népszerűségének növelése, illetve az alternatív meghajtású járművek, esetünkben az elektromos autóbuszok elterjesztése.

A Zöld Busz Program segítségével bővül elektromos flottánk

2019 szeptemberében a kormány elfogadta a nemzeti buszstratégia koncepcióját, vagyis a Zöld Busz Programot, amely jelenlegi formájában a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. koordinálásával működik.

Tesztbusz Székesfehétváron

A Zöld Busz Program keretében 2020 és 2029 között összesen 35,9 milliárd forint áll rendelkezésre elektromos meghajtású buszok és önjáró trolibuszok beszerzésének támogatására, első körben a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városok és közlekedési közszolgáltatók számára. Ebből a keretből részesültünk mi is.

40+60

A Volánbusz (a Mobiliti Volánbusz Kft.-vel közösen) 2021–ben 100 elektromos autóbusz és a hozzájuk kapcsolódó töltőberendezések beszerzésére nyert támogatást a Zöld Busz Programban.

eCitaro Budapesten

Tavaly augusztusban meg is érkezett az első negyven e-busz, a Mercedes-Benz eCitarókat szeptembertől kiemelt rendezvényeken teszteltük. A Hunyadi úti telephelyen 2022. március elejére lezárult tíz töltőoszlopunk kiépítése, így a Budakeszit érintő agglomerációs autóbuszvonalakon menetrend szerinti forgalomba is állhatott az első tíz jármű. Ezt további 10 töltőoszlop és 10 újabb jármű forgalomba helyezése követi, majd a következő hónapokban a többi 20 zöldbusz is megkezdi szolgálatát, ami Budaörs és Törökbálint térségében jelentős zöld előrelépést fog jelenteni.

2022 áprilisában aláírtuk az ebből a beszerzésből fennmaradó 60 villanyosunk vásárlásáról szóló szerződéseket is. A BYD Europe B.V. komáromi gyártású járművei Egerben, Győrben, Szegeden, Szolnokon és Zalaegerszegen, az Electrobus Europe Zrt. Székesfehérváron gyártott autóbuszai pedig helyben, Fejér megye székhelyén állnak forgalomba idén ősszel.

Ikarus és BYD e-buszok

Ezek a szóló kivitelű, alacsony padlós – azaz akadálymentes –, kéttengelyes, elektromos buszok 30 ülő és 45 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak; egy feltöltéssel közel 300 kilométert is képesek megtenni.

Miért jó busz az e-busz?

Az elektromos járművek zajterhelése jóval alacsonyabb hagyományos, dízelüzemű társaikénál, károsanyag-kibocsátásuk pedig lokálisan zéró. A fejlesztés a vonalak mellett lakók számára magas színvonalú szolgáltatást, tisztább levegőt és élhetőbb környezetet jelent. Az érintett térségekben évente csaknem 3500 tonnával csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás, amely csaknem 2000 autó éves szén-dioxid-kibocsátásának felel meg, tehát ha a közlekedők autó helyett inkább buszra szállnak, akkor ennyivel kevesebb szén-dioxid terheli környezetünket.

Kibővült a Zöld Busz Program

Idén a kormány a 25 ezres lélekszámúnál kisebb településekre is kiterjeszti a Zöld Busz Programot, közülük elsőként Hajdúszoboszlón teszteltük márciusban a budapesti agglomerációban már bizonyított Mercedes-Benz eCitarót.

eCitaro a Népligetben

A kabinet arról is döntött, hogy 2022-től a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken már nem támogatják a nem elektromos autóbuszok beszerzését, így remélhetőleg a jövőben gyorsabb tempóban terjednek majd az alternatív meghajtású járművek. Ez nagyon fontos lépés, hiszen a Földet valós veszély fenyegeti. Napjaink egyik legfontosabb feladata bolygónk megmentése, hogy gyermekeink, unokáink is biztonságban, egészséges környezetben cseperedhessenek fel, hiszen nincs másik Föld, csak ez az egy.