Három a magyar igazság – forgalomban az Ikarus 120e
2022. július 27.
Nem is olyan régen beszámoltunk róla, hogy székesfehérvári telephelyünkön ünnepélyes keretek közt bemutattuk két legújabb elektromos autóbuszunkat és a majdani teljes, 12 járműből álló helyi flottához kialakított töltőket. De mit kell tudni ezekről a járművekről, és hogyan teljesítettek az elmúlt hetekben? Lássuk!
Az Ikarus 120e már a harmadik típus e-flottánkban
2022. július 6. ismét egy nevezetes dátum volt a Volánbusz életében: ezen a napon mutattuk be társaságunk legújabb saját e-buszait, amelyekkel immár a harmadik típust köszönthettük elektromos flottánkban a BYD K9UB és a Mercedes-Benz eCitaro mellett.
3 hete forgalomban
A két Ikarus 120e-t három hete hajtjuk Székesfehérvár helyiben. Hogy mik a tapasztalatok? Eddig csak pozitívan tudunk nyilatkozni ezekről a Székesfehérváron is készült járművekről, műszaki problémát egyáltalán nem észleltünk.
Ezek a 12 méter hosszú, tisztán elektromos hajtású, alacsonypadlós buszok „papíron” 300-350 kilométer megtételére alkalmasak egy feltöltéssel, amit egyelőre nem tudunk sem megerősíteni, sem cáfolni. Egyelőre még rövidebb fordákban közlekedtek, napi 100-150 kilométertgond nélkül tettek meg a legdurvább nyári kánikulában is, 44-55 százalékra merítve az akksikat úgy, hogy az utasteret kellemes hőmérsékletűre hűtötte a klíma.
A gyártó javaslata szerint 20 százalék alá nem javasolt meríteni az akkumulátort, aminek igyekszünk eleget tenni. A jármű egyébként 15 százalékos töltöttség alatt figyelmeztet, és innentől fokozatosan csökkennek az elérhető funkciók: két lépcsőben mérséklődik a sebesség, de kikapcsol például a hűtés is. Akksiból összesen 10 darab található az Ikarusban: 4 hátra, 6 pedig az e-buszokra jellemző kialakítású tetőbe került.
A töltés könnyű, csupán csatlakoztatni kell a járművet a töltőegységhez; 20 százalékról körülbelül 3 óra alatt emelkedik 100-ra a mutató, de bármely töltöttségi szintre rá lehet tölteni.
Sokan megfordulnak utána
Utasaink szerint a jármű kényelmes és halk, ráadásul sokan megjegyzik, hogy öröm számukra új Ikarusokat látni az úton. Autóbusz-vezetőink is szeretik a típust, a 120e előnyei közül kiemelték az egyenletes indulást és fékezést, a könnyű kezelhetőséget és a fordulékonyságot is. Első ránézésre ugyan úgy tűnhet, lehetne több ülőhely is az utastérben, de a hasonló kompakt városi járművek jellemzően rövidebb távokon szolgálják ki a velünk utazókat, ráadásul a tágasabb fedélzet gyorsabb és kényelmesebb fel- és leszállást tesz lehetővé. Az elektromos Ikarus tehát jól manőverezhető és praktikus városi jármű, de kollégáinknak ugyanakkor elővigyázatosnak kell lenniük: mivel hangtalan, fokozott körültekintést igényel minden manőver a részükről.
Székesfehérvári telephelyünkön már kiépült a teljes, 12 darabos helyi flottát kiszolgáló töltő-infrastruktúra is. E-buszaink közül 2 már menetrend szerint közlekedik, újabb 3-at a héten veszünk át, és augusztus 1-jétől át is adjuk őket az utasforgalomnak. A fennmaradó 7 jármű is megérkezhet szeptember végéig. A most forgalomba álló buszokat más fordákon is bevetjük majd, és kíváncsian várjuk a további tapasztalatokat.