Navigáció átugrása

Holnap ismét becsöngetnek, figyeljünk egymásra!

2021. augusztus 31.

A képen egy autóbusz állomáson sétáló kisfiú látható, iskolatáskával a hátán.

Véget ért a nyár, holnap elkezdődik egy újabb tanév. Az iskolakezdéssel megnő a reggeli és a délutáni forgalom, amellyel sajnos a közlekedési balesetek kockázata is emelkedik, amelyre az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közös kampányunk keretében szeretnénk felhívni a figyelmet. Kis odafigyeléssel a legtöbb baleset megelőzhető, az elkövetkező napokban figyeljünk egy kicsit jobban egymásra!

Iskolakezdéskor figyelmetlenebbek a gyerekek

A vakációt követően tömegesen és egyszerre jelennek meg a gyerekek a közlekedésben, akik a nyár fesztelensége miatt még óvatlanabbak, így az átlagosnál is nagyobb veszélynek vannak kitéve. Fontos, hogy mindannyian felkészüljünk az előző hónapoktól eltérő forgalmi viszonyokra. Érdemes egy kicsivel korábban elindulni, és óvatosabbnak, türelmesebbnek lenni a megszokottnál.

A képen egy autóbusz látható, a következő felirattal „Közös a célunk: hogy mindenki hazaérjen!”

Fokozottan figyeljünk a zebráknál, az óvodák és iskolák környékén pedig egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk. A gyerekek iskolába menet és a tanításból hazafelé tartva inkább egymással vannak elfoglalva, mint a forgalommal. Előfordulhat például, hogy nem a gyalogátkelőn mennek át, vagy parkoló autók, fák takarásából szaladnak az útra. Az óvodák és iskolák környékén a frekventált időszakokban ráadásul gyakran nehéz megállni, de keressünk mindig szabályos parkolóhelyet, mégha többet is kell sétálnunk. Az időben történő észlelést a szabálytalanul parkoló autók megnehezíthetik.

Kerékpárok és rollerek

Amíg kitart a jó idő, az alternatív közlekedési eszközök is népszerűek. Fontos, hogy tanítsuk meg az alapvető közlekedési szabályokat gyermekeinknek, és mutassunk is jó példát. A KRESZ alapjainak elsajátításával, a szabályok betartásával, megfelelő védőfelszereléssel és némi odafigyeléssel biztonságosan közlekedhetnek a bringázók, rollerezők is.

Változik az időjárás

A forgalom mellett sajnos az időjárás is megváltozik. A nedves, csúszós utaknak, illetve a romló látási viszonyoknak megfelelően válasszuk meg a sebességet!

A képen egy autóbusz látható a Hungaroringon lévő csúszós utat szimuláló tanpályán.

Jó hír, hogy a gyerekek a tapasztalatok szerint körülbelül egy hónap alatt visszaszoknak a vakációból a tanév kötöttségeibe. Addig is mindenkinek türelmet, kitartást és persze balesetmentes közlekedést kívánunk! Korábbi, balesetmegelőzésel kapcsolatos posztjainkat is szeretnénk figyelmetekbe ajánlani, amelyeket ide és ide kattintva olvashattok el.