Navigáció átugrása

Közösen, zölden – a Mercedes-Benz eCitaro

2021. november 2.

Mecedes-Benz eCitaro elektromos busz a Népliget autóbusz-állomáson

Folyamatosan mozgásban kell tartanunk Magyarországot, így kiemelten fontos, hogy korszerűbb, zöldebb autóbuszokat állítsunk forgalomba. Az egy utasra lokálisan eső környezetterhelést alternatív meghajtású járművek üzemeltetésével tudjuk a leghatékonyabban csökkenteni, ezért elektromos meghajtású autóbuszokból álló flottánk nagyszabású fejlesztésébe kezdtünk.

Zöld úton járunk

Természetesen ahhoz, hogy versenyképes alternatívát nyújtsunk az egyéni közlekedéssel szemben, a környezetvédelmi szempontok mellett figyelembe kell vennünk más fontos prioritásokat is, mint a biztonság, a megbízhatóság, a kényelem és a kiszámíthatóság. Környezetkímélő EURO 6-os dízelmotorokkal felszerelt új autóbuszaink mellett vadiúj eCitaroink is mindenben megfelelnek a kor követelményeinek. A 100 darabos beszerzésből 40 villanyos már meg is érkezett, előzetes tesztelésük megkezdődött.

Az eCitaro alacsony padlós, szóló, kéttengelyes, elektromos meghajtású. Egyszerre 28 ülő és 50 álló utast lehet szállítani vele, egy feltöltéssel akár 240 kilométert is megtesz. Érdekesség, hogy az akkupakk meghajtásért felelős része a mennyezetben, míg a fedélzeti elektronikáért felelős a hátsó motortérben található.

a képen az eCitaro hátsó, kisebb akupakkja látható.

Saját tervezésű, látványos arculattal hívjuk fel a figyelmet arra, hogy ezek a buszok különlegesek. Az elektromos járművek zajterhelése alacsonyabb hagyományos társaikénál, károsanyag-kibocsátásuk pedig lokálisan zéró.

Mercedes-Benz eCitaro teljes autóbusz a népligeti állomás előtt

A légkondicionálás ma már alapkövetelmény, a járművek ezenfelül akadálymentesek is. A fedélzeten erre kialakított helyen elfér egy babakocsis, illetve egy kerekesszékes utas. Új e-buszaink elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti és a vezetést segítő kamerarendszerrel, valamint 13 db USB-töltővel is fel vannak szerelve.

Tanpályán és forgalomban is teszteltük, mit tud az eCitaro

Két másik vadiúj beszerzésű típus, a Volvo 8900 és a Credobus Econell 12, illetve az örök klasszikus Ikarus 55 LUX mellett az eCitarót is meghajtottuk szakújságírókkal a Groupama Tanpályán. A tesztvezetés mellett instruktoraink szemléltették azt is, hogy száraz, illetve vizes útviszonyok mellett hogyan viselkednek a járművek, illetve mennyit számít, hogy milyen gumiabroncs van az autóbuszokon.

Két fővárosi nemzetközi esemény alatt, illetve október végén menetrend szerinti agglomerációs járatokban is kipróbáltuk elektromos autóbuszainkat.

eCitaro autóbusz közlekedik Budapesten, a Puskás Aréna előtt

Az új járművek jól szerepeltek, hamarosan forgalomba állnak. A már megérkezett 40 darab a budapesti agglomerációban teljesít majd szolgálatot, a további 60-ból 12 Székesfehérváron, 13 Győrben, 11 Zalaegerszegen, 6 Egerben, 10 Szolnokon, 8 pedig Szegeden zöldíti majd a helyi közlekedést.

Jövő? Jelen!

A MÁV–Volán-csoport célja a kvázi klímasemlegesség elérése 2050-ig, ennek érdekében arra törekszünk, hogy csökkentsük szén-dioxid-kibocsátásunkat; ehhez a kulcs a járműpark korszerűsítése. Eddig 100 elektromos autóbusz beszerzésére nyújtottunk be sikeres pályázatot, így hamarosan Európában is egyedülálló elektromos e-flottánk lesz, ami évente mintegy 5343 tonnányi szén-dioxid-megtakarítást eredményez.

40 db eCitaro autóbusz bemutatása a Hungexpo-n

Mi magas fordulatszámon fejlesztjük, zöldítjük autóbuszainkat, mert elkötelezettek vagyunk a fenntarthatóság megvalósítása mellett. Járjunk közösen a zöld úton! Ha a közösségi közlekedést választod az autózás helyett, máris sokat teszel környezetedért!