Navigáció átugrása

Kirándulástippek téli feltöltődéshez

2023. január 12.

Téli táj sárga volánbusszal

Hazánk kiváló hidrogeológiai helyzetének köszönhetően igazi termálnagyhatalomnak számít. A római kori Pannónia területén fejlett fürdőkultúra terjedt el, majd a honfoglaló magyarok is előszeretettel telepedtek le a meleg vizű források mentén, amelyeket királyaink is nagy becsben tartottak. Használd ki ezt a remek adottságot, szállj buszra, és töltődj fel a hideg téli napokon!

Irány Eger és környéke

A török hódoltság Eger építészete mellett fürdőkultúráján is rajta hagyta lenyomatát. A város méltán híres termálfürdője közvetlen összeköttetésben van a hagyományos törökfürdővel, így a testi-lelki feltöltődés mellett valódi kulturális időutazásban is részed lehet.

Egerszalók látkép télen

Ha már erre jársz, fedezd fel Egerszalók sódombját (fenti képen), vagy látogass el Demjénre is, ahol a termál- mellett barlangfürdő és aquapark is várja a kikapcsolódni vágyókat. Érdemes a környéken megszállni, ugyanis a fürdő nyitvatartási ideje egyedülállóan hosszú, hajnali 2 óráig várja a pihenni vágyókat.

Hévízi-tó

Hévíz büszkélkedhet Európa legnagyobb kiterjedésű gyógyhatású tavával, amelyet a téli hónapokban is nyugodtan lehet látogatni. A víz hőmérséklete ilyenkor ugyan nem haladja meg a 24-26°C-ot, de a tiszta levegő és a gőzölgő, tündérrózsákkal teli vízfelület látványa igazán egyedülálló. Felejthetetlen élmény kenuzni a gőzölgő Hévíz-patakon is, ami ráadásul nem igényel különösebb állóképességet sem.

Budapesti kirándulás

Budapest igazi fürdőváros. Egerhez hasonlóan a török hódoltság idején lendült fel a terület fürdőkultúrája, amelynek emlékeit számos fürdő őrzi napjainkban is. Jelenleg 15 hivatalos gyógyfürdő üzemel Budapesten – a termálvízzel ellátott szállodakomplexumokon felül –, köztük mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelőt.

szauna fotó

A hagyományos gyógy- és törökfürdők mellett családokra, sportolásra vagy éppen bizonyos betegségek gyógyítására specializálódott intézményeket is találsz fővárosunkban.

Makó

A feltöltődés mellett a magyar építészet kedvelőinek is igazi csemege lehet a makói Hagymatikum meglátogatása. A többségében Makovecz Imre tervei alapján készült különleges épületegyüttesben számtalan lehetőség áll a gyógyulni vagy kikapcsolódni vágyók rendelkezésére.

Szerencsések vagyunk, mert a felsorolásban szereplőkön kívül rengeteg további fürdő található hazánkban, ahol a hidegebb téli napokon is feltöltődhetünk. Pakold be a táskád, válaszd ki település szerinti menetrendi keresőnkben úti célod és utazz velünk fenntarthatóan kedvenc fürdővárosodba!